“Ha ezt így folytatjuk, ripityára fog verni minket 2024-ben a Fidesz”

Belpol

Kerekasztal-beszélgetésre jöttek össze az ellenzéki pártok, hogy megállapítsák: versengenek egymással, ami nem jó.

Sokat ígérő beszélgetést tartott csütörtökön a Republikon Intézet: Félúton két választás között címmel ültette le a teljes parlamenti ellenzéket kiegészítve az MKKP-s Kovács Gergellyel megvitatni a 2022-es csúfos vereséget jelentő választás eredményeit. Ezenkívül téma volt a jövő évi az önkormányzati és európai parlamenti választás is. A parlamentben is produkáló pártoktól (mínusz Mi Hazánk) a DK-s Arató Gergely, a momentumos Gelencsér Ferenc, a jobbikos Gyöngyösi Márton, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a párbeszédes Szabó Tímea és az LMP-s Csárdi Antal ültek le, egyből vizualizálva az ellenzék egyik legnagyobb problémáját: ahhoz képest, hogy milyen kevés szavazója van az ellenzéknek most, egészen szürreális, hogy a képre is alig fér rá az összes párt tagja.

A beszélgetésen résztvevő politikusoknak ráadásul már azzal megadták a szinte megoldhatatlan feladatot, hogy reálisan értékeljék az elmúlt egy évet pártjuk szempontjából. Kunhalmi úgy értékelte az MSZP-t, hogy tartja a saját frontvonalait, ami egészen kacifántos megfogalmazása annak, hogy a párt jó eséllyel ma kizuhanna k önállóan a parlamentből, kritikaként pedig azt hozta fel a teljes magyar ellenzékre, hogy egymással versengenek a pártok. Arató a DK-tól elvárható módon elégedett meg azzal, hogy a pártja felismerte a 2022-es vereség okait, újra elmondva, micsoda kormányzóképes alternatívát mutat az árnyékkormányuk. Kicsit át is értelmezte a "le kell menni vidékre" szöveget, ugyanis szerinte ott kell lenni vidéken, a DK pedig ezt azzal teljesíti, hogy Dobrev Klára folyamatosan járja az országot.

Gelencsér gyorsan összefoglalta a Momentum leglátványosabb programpontját: "Örülök hogy csütörtökön vagyunk, mert általában kedden és szerdán kordont szoktunk bontani" - mondta a pártelnök, hozzátéve, szerinte az ellenzéki kollégái 13 év után sem értik a helyzetet, ezért ugyanazokkal az eszközökkel dolgoznak még mindig. Gelencsér a Momentum parlamenten kívüli teljesítményét hozta fel pozitív példaként; szerinte az országban jelenleg csak ők és a Kétfarkú Kutya Párt végez valódi politikai cselekvést.

Gyöngyösi szerint a Jobbik levonta a konklúziókat és rendezte a sorait, és ideológiai politizálást ígért és várt el az ellenzék többi pártjától is. Megfogalmazta azt a logikus elvárást, hogy az önkormányzati választásokról Jászberényhez hasonlóan teljesen ki kell vonulnia a választásokból.

Kovács Gergely a tőle elvárható stílusban felnézve a telefonjából köszönte meg a többi ellenzéki pártnak azt a sok energiát, amit beleöltek abba, hogy az MKKP egyre népszerűbb, és várják ők is az amerikai adományokat.

A legkritikusabb valószínűleg Szabó Tímea volt, aki a többiektől eltérő módon nem rajongta körbe a saját pártja teljesítményét és szörnyűnek ítélte a helyzetet. "Újradefiniálás folyamata van most az ellenzékben, az biztos, hogy erre körülbelül van fél évünk, évünk, hogy kitaláljuk, lehet-e ezzel valamit csinálni, vagy akár 2026-ban eljutunk oda, hogy nem indul az ellenzék a választáson. Még ez is benne van a pakliban" - mondta, hogy aztán Csárdi Antal felmondja a választás óta mindenhol hallható LMP-s mondatot, ami szerint valódi válaszokat kell adni a problémákra, illetve le kell játszani az egymás közti vitákat a nyilvánosság előtt.

Kunhalmi szerint ugyanakkor a NER-ben a verseny nem értelmezhető, pedig jelenlegi állástól függetlenül minden pártra szükség van, még a legkisebbekre is. "Ha ezt így folytatjuk, ripityára fog verni minket 2024-ben a Fidesz" - összegezte.

Felmerült az a kérdés, hogy kell-e egyáltalán ennyi párt: Szabó szerint a legoptimálisabb tényleg egy amerikai típusú kétpárti berendezkedés lenne a mostani választási rendszerhez. Aztán átvette a szót Gelencsér Ferenc, és gyorsan megismételte, hogy az ellenzéknek az utcán van a helye most.

Arató hozzátette, másképp látják a parlament szerepét, de ez nem zárják ki azt, hogy az utcán is ott legyenek, majd gyorsan rátért a jövő évi választásokra egy Karácsony Gergelynek szánt üzenettel: "Muszáj vagyok azt mondani, hogy nem az a kérdés, Karácsony Gergely-e az ellenzék főpolgármester-jelöltje. A fontos az, hogy mi az a program, amivel egy főpolgármestert, egy kerületi polgármestert vagy egy önkormányzati képviselőt elindít az ellenzék. Mit gondolunk arról, mit kell csinálni a közlekedéssel azon túl, hogy biciklisáv meg Lánchíd" - mondta.

Ezek után Kunhalmi újra elmondta, hogy nagyon fontos a teljes együttműködés, majd szót kapott Gyöngyösi Márton, aki az elmúlt pár évben felvett szuperatlantista imidzsét villogtatva a nyugati demokráciák előnyeiről beszélt egymással vitatkozó pártokról és hasonlókról. Szerinte a baloldalon kiszorítósdi van, ami nem jó verseny. "Ha ezen túlvagytok, akkor szóljatok, mi addig is megpróbáljuk a jobbközép oldalon valódi konzervatív alternatívát kínálni."

Gelencsér is felszállt az összefogás-vonatra, majd újra jelezte, hogy a Momentum kiment az utcára, mivel szerinte fontos, hogy a választók lássák, hogy a politikusok akár meg is veretik magukat értük. "Nem tudom, hogy van-e még más, aki hajnali 4-kor a Gyorskocsi utcában várta a 17 éves Mátét, akit bevittek a rendőrök. Én ott voltam, én szóltam a szüleinek, hogy ott van, én hívtam neki az éjszaka közepén ügyvédet. Ezt hívom úgy, hogy szolidaritás és áldozatvállalás."

E ponton már a moderátornak is feltűnt, hogy Kovács Gergely főleg az ablakot bámulta, úgyhogy a jövőt firtató kérdésre elmondta, szerinte az jó ötlet, ha az ellenzéki összefogás nem indul a 2026-os választáson. "Ehhez még annyit, hogy értem, milyen helyzetben vagytok, ugyanakkor az evolúció nem feltétlenül hülyeség. Amiatt lett pipacs, kacsa, Völner Pál, és ennek fontos eleme a természetes kiválasztódás. Ez azt jelenti, hogy amire nem igazán van szükség a fejlődéshez, az megszűnik. Most úgy látom, hogy még ötven évig fent lesznek itt tartva azok a pártok, amikre nem lenne szükség. Mi külön indulunk az önkormányzati válsztáson, ezt megszavazta a tagság. Egyedül Baranyi Krisztinát támogatjuk a mostaniak közül" - mondta. Ígérete szerint összesen 20-30 kerület vagy város lesz, ahol elindulnak.

Csárdi még gyorsan megemlítette, hogy szerinte a választók valószínűleg nem értékelik képviseletnek, hogy a Momentum képviselőit lefújják könnygázzal, Szabó Tímea pedig miután elárulta, hogy ők többször voltak már a Gyorskocsi utcában hajnalban, mint a Momentum, a versengő együttműködést javasolta jövő évre.

Kunhalmi lezárásképp inkább Kovácsnak szólt be, mivel szerinte a szelekció nem demokratikus folyamat, ráadásul a fajelmélet alapja is. "Amit én hallottam az elmúlt másfél órában, az alapján ugyanazt a hibát követjük el, amit elkövetett az MSZP, elkövetett a Jobbik, elkövetett az LMP és most fog elkövetni a DK is. Mi hosszabbítjuk meg a NER-nek az életét." Kovács pedig összegezte azt, amit talán mindenki érzett: "Nem irigyellek benneteket, hogy ilyen beszélgetéseken töltitek az életeteket"- mondta az MKKP elnöke.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."