Orbán Veszprémben: Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió?

  • narancs.hu
  • 2023. május 12.

Belpol

A miniszterelnök egy tánc- és mozgásművészeti központ megnyitóján beszélt a „hungarofób brüsszeli bürokratákról”.

Péntek délelőtt Veszprémbe látogatott Orbán Viktor. A miniszterelnök az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrehozott új Tánc- és Mozgásművészeti Központ, az ActiCity megnyitóján mondott beszédet, amit a Telex szemlézett.

Orbán péntek délelőtt fél tizenegykor szólalt fel a rendezvényen, és nyitásként rögtön bele is vágott a közepébe:

„2023-ban Veszprémről beszélni könnyű és hálás, Európáról beszélni nehéz és körültekintést kíván”.

A miniszterelnök szerit Veszprém „látványos sikertörténet”, a fejlesztések és beruházások révén a város ismét elfoglalhatja helyét a magyarországi városok képzeletbeli dobogóján, a kormány pedig „szinte az utolsó filléreit is odaadta Veszprémnek, hiszen egy királynő nem mehet a bálba akármilyen hacukában”. A kormány által befektetett összeg 100 milliárd forint körül van.

„Köszönjük ez Európai Uniónak, köszönjük a döntést meghozó brüsszeli bürokratáknak, hogy Veszprém, így Magyarország mellett döntöttek. Veszprém teljesítménye mutatja, ha a brüsszeli bürokraták úrrá tudnak lenni a jól kifejlett hungarofóbiájukon, akkor mi együtt, Magyarország és Brüsszel nagyszerű dolgokra vagyunk – lehetnénk – képesek. Kár, hogy Veszprém példája a kivétel, és nem az általános szabály” – mondta Orbán Viktor, később pedig hozzátette:

„Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, mi végre az Európai Unió?

– ezt a kérdést írta fel az égre figyelmeztető ujjával a történelem ura, és ha nem találjuk meg rá a választ, akkor az olyan szép szokások, mint az Európa Kulturális Fővárosa napjai is meg vannak számlálva.”

Az ActiCity egyébként a város új Tánc- és Mozgásművészeti Központja, amely beruházás szintén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósult meg. A központ Facebook-oldala szerint a próbatermek mellett tánc, illetve könnyű – és komolyzenei produkciók befogadására alkalmas előadóterem, szabadtéri színpad, étterem és kávézó, 150 férőhelyes parkolóház és a belvárosi zöldfolyosóba kapcsolódó árnyas pihenőpark jött létre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.