Ha lesz is bármi a szuperkórházból, akkor is drágábban, később és a mocsár közepén

  • narancs.hu
  • 2020. október 16.

Belpol

A tervezett Dél-budai Centrumkórház még épülni sem kezdett, de már látni, hogy duplaannyiba fog kerülni.

"Először 2015 februárjában hallottunk a szuperkórházként emlegetett új fővárosi kórház megépítéséről, amit Rogán Antal, a Fidesz akkori frakcióvezetője jelentett be a budapesti képviselők javaslataként. Azóta a projekt körüli vezetők kicserélődtek, az állam elköltött rá egy rakás pénzt, megvett egy NER-közeli vállalkozótól egy telket, ahol viszont máig egy fűszálat sem tettek keresztbe. És 2019 decemberében még mindig arról megy a vita, hol épüljön a hipermodern szuperkórház. A közben Dél-budai Centrumkórházra (DBC) keresztelt intézmény ideális helyszínéről lassan öt éve gondolkodik a kormány és szakértők hada; utóbbiak véleménye kevésbé változott, mint az előbbié" - írtuk decemberben az intézmény terveit körüljáró cikkünkben.

A Népszava mai cikke szerint azonban nincs szó arról, hogy megfontolnák a korábbi javaslatot, miszerint az M1/M7 kivezető szakaszán levő Dobogó nevű terület helyett Kelenföldön épülhetne a szuperkórház, ahol van villamos és buszjárat is.

A cikk szerint a a hét hektáros mocsaras, közművesítetlen terület maradt a befutó, Bedros J. Róbert projektért felelős miniszterelnöki megbízott szeptemberben még azt ígérte, hogy nemsokára közzé is teszik az új közlekedési hálózat létrehozásáról szóló kormányhatározatot. Ez persze azóta sem történt meg.

Ahogy írják a terület megvásárlására (felét ingyen adta a főváros, a Pilisi Parkerdő és a XI. kerületi önkormányzat, míg a másik felét Tamás Lászlótól vették) 4,4 milliárdot költöttek, a beruházással megbízott M-Teampannon tervezőiroda pedig szinte rekordösszegért, bruttó 10,5 milliárdért vállalta a feladatot.

A teljes tervdokumentációt 2022 októberére kell elkészíteniük, ebben az 1,2 millió ember ellátására tervezett, mintegy 160 ezer négyzetméteres épületkomplexum minden előkészítő dokumentumának szerepelni kell (a vázlat-, építési engedélyes és kiviteli terveknek és az engedélyek megszerzéséhez szükséges vizsgálatoknak és hatástanulmányoknak is).

A kórházátadót 2018-ban öt éven belülre tervezték, Bedros tavaly januárban azt ígérte, néhány hónapon belül meglesz az alapkőletét, de ez sem történt meg. Jelenleg már a 2026-os indulást emlegetik. A költség is hasonlóképp rugalmasnak tűnik: a kormány első körben 100-150 milliárdra becsülte, Bedros idén már 300 milliárd forinttal számolt mint összköltség. Szerinte ez az összeg már az összes gyógyító- és kommunikációs eszközt is fedezi, de az ide vezető úthálózat persze nem a projekt része, az természetesen pluszköltség lesz.

Foggal, körömmel: lesz-e szuperkórház a Dobogón?

Öt éve nyűglődnek a dél-budai szuperkórház ötletével; látványterveket már látni, a pénzt költi rá az állam, a kijelölt területen viszont semmi nem történik. Mi több, a főváros most újabb helyszínnel próbálkozik. De még milyennel!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.