Belpol
Telex: azonnali hatállyal leváltották a paksi atomerőmű vezérigazgatóját
A lap értesülései szerint Horváth Péter János érkezik Pekárik Géza helyére.
Megszületett a megállapodás: 16 százalékos béremelést kapnak az FKF dolgozói
A bérmegállapodás aláírását a Budapesti Közművek jelentette be.
Több mint 10 milliárd forint ment el az augusztus 20-i rendezvényekre
Igaz, a tavalyi program még a közel 2 milliárdos médiaköltségek ellenére is olcsóbban jött ki, mint 2021-ben.
A tankerületnek mostantól nem kell 15 napon belül kirúgnia az engedetlen tanárokat
Egy friss kormányrendelet szerint ezt a tanév legvégén is megtehetik.
Orbán az Erasmus-ügyről: "Egy politikai vitát úgy akarnak lerendezni, hogy bosszút állnak a magyar fiatalokon"
1,7 milliárdba kerültek a népszámláláshoz rendelt új tabletek, most a tárolásért is fizetni kell
Az új eszközök tokkal együtt nettó 1,7 milliárd forintba kerültek, de korábban vett tableteket is használtak.
Fegyelmit kezdeményeznek fideszesek hat ellenzéki budapesti polgármester ellen
Mert nem kértek rezsitámogatást a kormánytól, és ezzel szerintük megkárosították a kerületüket.
EB az Erasmusról: Már novemberben szóltak, hogy nem lesz elég, amit a kormány változtatott
Az EB szóvivője a csütörtöki sajtótájékoztatón tette tisztába a helyzetet.
Gulyás Gergely: A kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat, ha nincs megegyezés az Európai Bizottsággal
Ha pedig mégsem rendeződik az ösztöndíjak kérdése, Magyarország az EU bíróságához fordul - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
70 éves matematikatanár is van az elbocsátott pedagógusok között
Többször részt vett a polgári engedetlenségben Szabó Márton.
Késő este bement Novák Katalin irodájába, elbocsátották
A Momentum-frakció próbaidős munkatársának tette a párt szerint „elfogadhatatlan viselkedés”.
Bástya üti futót
Húsz év után megszűnik az országos hírű sárvári 24 órás ultrafutóverseny. Szervezőjét kizárták a Sárvári Kinizsi SE-ből, szakosztályát feloszlatták, a számlát egy időre zárolták. A futóközösségekben megosztott hírt valaki így kommentálta: Gyulának nem kellett volna politizálnia.