Hadházy a Narancsnak a balhéról: "az arcomba hajolt, csúnyán beszélt"

  • MLF
  • 2019. október 21.

Belpol

A független képviselő beszámolója a hétfői parlamenti dulakodásról.

"Ott egy pillanatra összenéztünk Orbánnal, de nem szólt semmit, csak megakadt a beszédében" - mondta Hadházy Ákos nem sokkal azután, hogy kisebb balhé kerekedett a parlamentben abból, hogy táblákkal zavarta meg a választási eredményt értékelő miniszterelnök szónoklatát.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a parlamentben röviden értékelte a választásokat, gratulált a megválasztott polgármestereknek és képviselőknek, majd kijelentette, a pártja kapta a legtöbb szavazatot, így eszük ágában sincs a politikájuk irányvonalán változtatni. Közben a független Hadházy Ákos egy táblát tartott Orbán pulpitusa elé, amire azt volt írva: "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott", amit a kormányfő megpróbált kitépni a kezéből. Hadházy egyébként több táblát is készített, ezeket emelgette Orbán beszéde alatt.

A független képviselőt azért hívtuk fel, mert a közvetítésekből kitűnik, a miniszterelnök védelmében több fideszes képviselő is felpattant a helyéről, és a pulpitus elé rohantak. A perc töredéke alatt akadályozták meg az önkéntes Orbán-védők, hogy Hadházy folytathassa az akcióját, a tábláit is elvették, sőt egyikük mintha meg is lökte volna. Úgy tűnik, kicsin múlott a fizikai inzultus.

"Ostoba fajankó"

"Közel jött, belehajolt az arcomba. Nem emlékszem tisztán, minden olyan gyorsan történt, csak annyi maradt meg bennem, hogy csúnyán beszél" - mondta a független képviselő a Narancs.hu-nak. Azt sem tudta pontosan felidézni, mit mondott az eléje lépő fideszes politikus, de mintha olyasmit mormogott volna, mint Kövér László. A felvételeken az hallatszik, a házelnök orvoshoz küldte Hadházyt, maga az ellenzéki politikus úgy emlékszik, Kövér "ostoba fajankónak" titulálta.

Kerényi vs. Hadházy

Kerényi vs. Hadházy

 

Olyan gyorsan pörögtek az események, hogy Hadházy nem is tudta felidézni, ki volt az a fideszes, aki az arcába hajolt. Ez azért is érdekes, mert az ellenzéki politikus egykoron maga is fideszes volt (mint emlékezetes, szekszárdi képviselő volt, de miután leleplezte, hogy párttársai miképpen osztogatták a trafikokat a városban, kilépett a szervezetből), ráadásul 2014 óta a parlamentben politizál, jól ismeri a képviselőtársait. A felvételek alapján úgy tűnik, Kerényi János lépett közvetlenül eléje, aki a párt egyik regionális vezére.

Kerényi belépése már nagyjából a fideszesek akciójának végén történt, akkor már nem volt tábla Hadházy kezében. Az orbános közjátékról Hadházy azt mondta, egyszer csak azt érezte, a miniszterelnök húzza a táblát, akkor néztek össze, de a képviselő rámarkolt, így a kormányfő nem járt sikerrel, kicsúszott a kezéből.

Ekkor indultak meg feléje a kormánypártiak, legalább 7-8 képviselő. Kicsavarták a kezéből a táblát, a többit marcangolták, összegyűrték, hajtották, és Hadházy úgy emlékszik, magukkal is vitték. Az egyikük pedig kerített egy trikolort és azt tette Orbán elé, ha esetleg újabb táblát emelne a magasba Hadházy, az ne látszodjon a közvetítésen.

"Nem lepett meg a reakciójuk, volt részem különb dolgokban a köztévé székházánál" - mondta az ellenzéki politikus. Ugyanakkor hangsúlyozta, arra nem igazán volt példa, hogy a parlamentben inzultáltak volna az utóbbi időben akciózó képviselőt.

Ezért kikérik az összes felvételt, elkérik azokat is, amelyek az ellenzéki padosorkból készültek, hogy megnézzék, mi is történt hétfő kora délután. Mindenesetre arra számít, hogy Kövér a házszabály megsértésére hivatkozva ismét megbünteti, esetleg kitiltja.

Hadházy egyébként nemsokkal az eset után egy Facebook-posztban magyarázta, miért választotta ezt a módját a tiltakozásnak.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.