Kicsin múlott, hogy nem ütöttek a fideszesek a parlamentben

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Belpol

A testükkel védték Orbánt a kormánypárti képviselők.

A parlament hétfői ülésén készült különféle videófelvételekből kitűnik, hogy a fideszes képviselők nem hagyták szó nélkül Hadházy Ákos független képviselő akcióját. Többen felpattantak a helyükről és megakadályozták, hogy az ellenzéki politikus folytathassa az akcióját.

Többek között Kerényi János – aki a Fidesz egyik regionális vezetője – is odarohant, és a felvételek tanusága szerint egész közel ment Hadházyhoz, aki mosolygott ugyan, de látszott rajta, hogy tisztában van vele, Kerényi valamit keményet mondhatott neki, a fideszes mintha meg is lökte volna Hadházyt.

Egy másik képviselő egy nemzeti zászlót tartott Orbán elé, hogy ne lehessen újabb táblákat feltartani, illetve a felvételeken ne látszódjon a felirat ("Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott"). Mások, hozzávetőlegesen 4-5-en a táblákat tépdesték, mintha magukkal is vitték volna a maradványokat.

false

 

Fotó: Mérce.hu

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a parlamentben röviden értékelte a választásokat, gratulált a megválasztott polgármestereknek és képviselőknek, majd kijelentette, a pártja kapta a legtöbb szavazatot, így eszük ágában sincs a politikájuk irányvonalán változtatni. Közben a független Hadházy Ákos egy táblát tartott Orbán pulpitusa elé, amire azt volt írva: "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott", amit a kormányfő megpróbált kitépni a kezéből. Hadházy egyébként több táblát is készített, ezeket emelgette Orbán beszéde alatt.

Kellemetlen közjáték a parlamentben: Orbán ki akart tépni Hadházy kezéből egy táblát

A független képviselő a miniszterelnök beszéde közben akciózott. Hosszú idő óta Orbán Viktor beszédet tartott a parlamentben: először a családvédelmi akcióterv, a faluvédelmi program, valamint az Európai Tanácsban tárgyalt fontos kérdésekről értekezett, majd köszönetet mondott a választóknak, amiért elmentek szavazni az önkormányzati választásokon.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.