Kellemetlen közjáték a parlamentben: Orbán ki akart tépni Hadházy kezéből egy táblát

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Belpol

A független képviselő a miniszterelnök beszéde közben akciózott.

Hosszú idő óta Orbán Viktor beszédet tartott a parlamentben: először a családvédelmi akcióterv, a faluvédelmi program, valamint az Európai Tanácsban tárgyalt fontos kérdésekről értekezett, majd köszönetet mondott a választóknak, amiért elmentek szavazni az önkormányzati választásokon.

„A magyarok elkötelezettek a demokrácia mellett” – mondta, majd gratulált minden megválasztott polgármesternek, képviselőnek – sok erőt és jó egészséget kívánt nekik. Hozzátette, minden polgármesterrel, képviselőtestülettel kész a kormány együttműködni pártállásra való tekintet nélkül. „A haza nem lehet ellenzékben” – mondta.

Az ellenzéki padsorokból készült ez a kép az esetről

Az ellenzéki padsorokból készült ez a kép az esetről

Fotó: Facebook/Tordai Bence

Hozzátette, a kormánypártok megkapták a szavazatok több mint 50 százalékát, ami azt jelenti, hogy a kormány folytathatja a munkáját, a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott.

És akkor feltűnt a színen Hadházy

Egy ponton Hadházy Ákos független képviselő Orbán pódiuma alatt plakátokat függesztett ki, amin olyan üzenetek álltak, mint: „Stop propaganda. Stop korrupció”, „Muszáj hazudnia, mert annyit lopott”. Orbán egy adott pillanatban kiesett a szerepéből és megpróbálta kikapni Hadházy kezéből, a táblát, de nem járt sikerrel. Ezt követően több képviselő felállt a helyéről, ezért Hadházy felhagyott az akcióval.

false

 

Fotó: Képernyőfotó/m1

Rövide szünet után Orbán folytatta a beszédét: elmondta, az Európai Unió területén nincs megegyezés a klímapolitika kérdésében, pedig a kormánynak van célja és terve: 2030-ra szeretne 90 százalékban karbonsemleges lenni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.