Hadházy bemutatja az elfideszesedés stációit

  • narancs.hu
  • 2023. október 14.

Belpol

A megafonos Németh Árpád példáján, aki MSZP-s önkormányzati képviselő volt.

Németh Árpád korábban éveken át MSZP-s önkormányzati képviselő volt Győrben, két cikluson át frakcióvezető is. 2018-ban váltott, most a Megafon egyik arca.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombati Facebook-posztja arról szól, Németh pálfordulásához köze lehetett annak, hogy feleségének cége 2017-től kezdve több alkalommal összesen 175 millió forintnyi európai uniós támogatáshoz jutott.

Ez a képviselő szerint azért különlegesen ciki, mert Németh közben „teli szájjal ócsárolja Brüsszelt” .

„Nem ez lenne az első eset, hogy az EU-s pénzek alakítják a politikai meggyőződést: több ezer polgármestert állított így maga mellé a Fidesz. Jobb esetben csak zsarolta a falvakat, hogy akkor kapnak fejlesztésre pénzt, ha »jól szavaznak«. Rosszabb esetben megvette a polgármestereket kilóra” – összegzi véleményét Hadházy Ákos.

Az íráshoz olyan kép is tartozik, amelyen Németh Árpád többek között Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármesterrel, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölttel áll együtt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Egy valódi hős

Superman a legamerikaibb kép­regényhős. Olyan, amilyennek az Egyesült Államok látni szeretné magát: erős és segítőkész, igazság­osztó és főként legyőzhetetlen.

Odavetve

  • - turcsányi -

Philip Barantini a technika ördöge, nyilván. Egysnittes rendező.

Kígyó a keblen

A gazdag értelmiségiek napszítta tengerparti nyaralói rendszerint az erkölcsök lazulásának, sötét titkok napvilágra kerülésének, legrosszabb esetben családok széthullásának színterei.

Az illúzió feltárása

A kezdetben monokróm festményeket készítő művész a kilencvenes évek végén radikális fordulattal olyan fotókat kezdett készíteni, amelyek a tömegmédia által megjelenített eseményeket „ábrázolják”.

Világok harca

Eva (Szitás Barbara) visszavonultan élő érett szépasszony, akit csak látszólag elégít ki, hogy a közeli botanikus kertbe jár virágokat festeni, a szíve mélyén férfitársaságra vágyik.

A tizedik király

Február végén, életének 88. évében elhunyt Borisz Szpasszkij, a sakktörténet 10. világbajnoka, vagyis a „sakk királya”, ahogy a trónon ülő aktuális bajnokot már több mint száz éve nevezik.

Az olvasóhoz

  • Narancs

Mára az Orbán-rezsim kimerítette minden intellektuális erőforrását, kifogyott minden ötletből. Ha hozzányúl valamihez, az azért romlik el, ha nem nyúl hozzá, azért.

Agónia

Óriási, rá és a hatalmára nézve talán végzetes politikai hibát követett el Orbán Viktor azzal, hogy a politikai ellenfeleit, valamint tőle független közéleti és hivatali szervezeteket és azok tagjait el- és kitakarítandó, azaz kiirtandó poloskának nevezte március 15-én. Az elhangzottak kimondatlanul is sugallják azt, hogy valójában az ország minden olyan állampolgárát poloskának tekinti, aki őt a hatalomból leváltani kívánja.