Évente több ezer menekült érkezik az országba, hogy Nyugatra szökjön, vagy itt telepedjen le. Nem könnyű azonban a dolguk, mert a Magyarországra való bevándorlást szigorú törvények és szigorú hatóságok ellenőrzik. A Helsinki Bizottság összefoglalója szerint Christian 1998 októberében jugoszláv embercsempészek segítségével érkezett Magyarországra; egy rendőri határozat szövege szerint viszont 1999 februárjában. A rendőrség és a Helsinki Bizottság által felkért egyik ügyvéd, Varga István véleménye még abban sem egyezik, hogy a bevándorló, aki útlevél nélkül lép be Magyarországra, bűnelkövetőnek vagy szabálysértőnek minősül-e. Mindenesetre Christian Ecole önként jelentkezett a Menekültügyi és Migrációs Hivatal debreceni befogadóállomásán, és menekültstátust kért.
Kérelem: elutasítva
A befogadóállomás táborként funkcionál: a lakók kéthetes egészségügyi karantén után szabadon kijárhatnak a volt orosz laktanyák tövében meghúzódó külvárosi területről. Az őt személyesen is ismerő Varga István és Zeke László ügyvédek szerint Christian - aki építőmérnöknek tanult, és több nyelven beszélt - hamarosan konstruktív és közkedvelt tagjává vált a tábor közösségének: megtanult magyarul, sőt hamarosan eljegyezte a táborban dolgozó egyik szociális munkást, Z. Máriát.
Menekültjogi kérelmét hamarosan több fórumon is elutasították. A kérelmező indoklásában leírta, hogy Kamerunban tagja volt a Szociáldemokrata Front nevű ellenzéki pártnak, és röpiratosztás közben elfogták, majd bezárták. Egyébként maga Varga István is azt mondta, hogy ezzel a történettel több, Christianhoz hasonló menekült próbálkozott. A migrációs hivatal szerint Christian még a kameruni választások időpontjára sem emlékezett pontosan. A menekültügyi hatóságok tehát nem tartották megalapozottnak az üldöztetés tényét, mert - szerintük - hazájában vallásának szabad gyakorlásában, politikai tevékenységében nem akadályozták, hátrányos megkülönböztetésben nem volt része; a folyamodványt végül - többszöri fellebbezés után - a Legfelsőbb Bíróság is elutasította, és Christian még a befogadotti státust sem kapta meg. Zeke László a Helsinki Bizottság debreceni ügyvédje azt mondta: a hatóság meg sem várta, amíg a kameruni fiatalember újabb dokumentumokat nyújt be üldöztetésének alátámasztására, hanem a határidők be nem tartására hivatkozva hozta meg határozatát. Hozzátette: volt már rá példa, hogy az üldöztetést igazoló újabb dokumentumok hatására a migrációs hivatal utólag módosította döntését.
Egy újabb fellebbezésnél Christian menyasszonya közjegyző előtt nyilatkozott arról, hogy élettársi kapcsolatban van a menekülttel, épp ezért édesanyjával együtt otthonukba fogadná a kameruni fiatalembert. A hatóság ezt sem fogadta el, mert jövedelmüket túl alacsonynak találta, és mert Z. Mária nem a bejelentett lakcímén lakik. A menekültstátustól függetlenül jogilag akár házasságot is köthettek volna, de erre nem került sor. Egy rendőrségi forrás úgy nyilatkozott, hogy a kapcsolat nem volt valódi, Z. Mária a Helsinki Bizottságtól pénzt kapott azért, hogy a hatóságnak könnyebben keresztbe tehessenek. Mária nem akart nyilatkozni: neki mint a táborban dolgozó szociális munkásnak nem is lenne szabad kapcsolatot létesítenie menekülttel; különben is, lezártnak érzi ezt az ügyet, és félti az állását, nem akar botrányt. (Kérésére cikkünkben a nevét is megváltoztattuk - R. J.)
Varga István szerint a menekültjogi kérelmek elbírálása elsősorban politikai kérdés. Vannak bizonyos országok, amelyek rajta vannak a "toplistán". Az innen érkező menekülteket rendszerint nem küldik haza a hatóságok; de ha egy ország rákerül e listára, akkor ott már nagyon-nagyon emberteleneknek kell lenniük a körülményeknek, mert például a kosovóiakat is gazdasági menekülteknek tekintették a kosovói háború idején Magyarországon. Kamerun nem tartozik a kiválasztott országok közé.
Miután megszületik a határozat a kitoloncolásról, meg kell várni, amíg az anyaország visszaigazolja a menekült adatait. A kitoloncolásra várót addig is egy szigorúbb gyűjtőhelyre, közösségi szállásra viszik, ahol keményebbek a feltételek, a menekült már nem járhat ki szabadon. Christian így került a nyírbátori közösségi szállásra.
Mivel a kameruni férfit sokan szerették, még a határőrök is, nem volt nehéz elintézni, hogy egy kisebb futballsérülés miatti kezelésre hivatkozva kijárhasson a táborból. Így aztán jó kapcsolatot sikerült kialakítania például a nyírbátori református lelkész házaspárral is. Bár jóakarói között volt, aki szökésre biztatta, Christian ezt nem tette meg. Varga István szerint talán azért, mert bízott a sikerben. De lehet, hogy csak belenyugodott a döntésbe; menyasszonyának azt mondta, igyekszik külföldről intézkedni, hogy esetleg mégis letelepedhessen. Kamerun moszkvai nagykövetsége hamarosan visszaigazolta a férfi adatait, amelyek valósnak bizonyultak, bár mint Varga István mondta, Christian egyszer azt említette neki, hogy valójában nem is kameruni, hanem nigériai állampolgár.
Végállomás: Ferihegy
Az egyébként mindig higgadt fiatalember már Nyírbátorban is ellenállást tanúsított, amikor december 17-én este érte jöttek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberei. Megbilincselésében a Helsinki Bizottság álláspontja szerint hat határőr és két rendőr vett részt. Christian afrikai tanúk szerint kiáltozni és jajongani kezdett, végül a földön végighúzva vonszolták a rabomobilig. Varga István álláspontja szerint a rendőrök azzal az utasítással érkeztek, hogy meg kell bilincselni, tehát a megbilincselés ténye váltotta ki az ellenállást. A haláleset utáni rendőrségi határozatok szerint azonban "már Nyírbátorban is ellenszegült", és ezért "kénytelenek voltak vele szemben kényszerítő intézkedést - bilincs - alkalmazni".
Nyírbátorból Budapestre négy órát tart az út.
A Ferihegyre való megérkezés körülményeiről mást mond a Helsinki Bizottság és megint mást a rendőrség. A bizottság szerint a repülő indulásáig, tehát további három és fél órán át Christian megbilincselve ült a hideg kocsiban a repülőtér előtt, Szladovics Antal és Szentjóby László rendőr őrnagyok szerint azonban nem ez történt, Christiant azonnal bevitték a repülőtér területére. Mint mondták, a védelemre két okból volt szükség. Egyrészt, hogy tőle megvédjék az embereket, másrészt, hogy őt megvédjék. Mint Szladovics őrnagy mondta: "Magyarországon sem Grál-lovagok vannak, ha négert látnak, nekiugranak." A Helsinki Bizottság úgy tudja, hét rendőr foglalkozott egyszerre az egyre erősebb ellenállást tanúsító Christiannal. Szladovics őrnagy szerint azonban két Hajdú-Bihar megyei rendőr szállított egyébként tíz fogva tartottat Ferihegyig, ott Christiant két reptéri rendőr vette át, majd amikor Christian angolul és magyarul szidalmazni kezdte a rendőröket, és - egy rendőrségi irat szerint - a pilóta megölésével és öngyilkossággal fenyegetőzött, két kommandós vette át az őrizetét. Christian Ebune Ecoléval szemben tehát mindig csak két rendőr járt el, akkor is, amikor meghalt. A rendőrségi határozatok szövegei azonban nem térnek ki a rendőrök számára.
Christian végül felkerült a brüsszeli gépre, de a pilóta mégsem volt hajlandó elvinni. Ekkor - továbbra is megbilincselve - kísérték (rendőrségi határozat), illetve tuszkolták (Helsinki Bizottság) egy szolgálati folyosóra, ahol falhoz szorították, és a földre nyomták, mert változatlanul ellenállást tanúsított. Lábát szigetelőszalaggal betekerték, hogy ne tudjon kapálózni. Fél hét körül az egyik rendőr észrevette, hogy Christian rosszul lett, elájult; a repülőtér startorvosa légútvizsgálat és szívmasszázs után 6.50-kor már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
A halál körülményei
Pintér Sándor belügyminiszter két szakértős, soron kívüli boncolást kért. A dr. Soós Margit és dr. Keller Éva által aláírt boncjegyzőkönyv szerint a halál közvetlen oka a két szívpitvar közötti fal nyitottsága. A csekély külsérelmi nyomokat leszámítva "a szív súlyos fokú megnagyobbodását, mindkét szívfél túltengését, tágulatát, (...) agyduzzadást, agysorvadást, az összes szerv igen súlyos fokú pangásos bővérűségét, a végtagok bővérűségét" tapasztalták. Hozzáteszik: "Nevezett halála természetes úton, a nyitott pitvari sövény következtében (...) állott be." Itt derült ki, hogy Christiannak öröklött szívrendellenessége volt, bár szemre kifejezetten egészségesnek látszott, és aktívan sportoló, jól megtermett ember volt. A menekülteknél elvben kötelező egészségügyi szűrésen ez nem derült ki, a debreceni befogadóállomás igazgatónője szerint Christiannak nincs is kartonja fogva tartásának első helyszínén.
A boncolást végző doktornők elzárkóztak a nyilatkozattól. Soós Margit szerint ez egy kényes ügy, és már "többször megfúrták a véleményünket" - utalt a Helsinki Bizottság megbízottjaira. A Helsinki Bizottság valóban felkért egy független szakértőt, Huszár Andrást, az Országos Rendőr-főkapitányság vezető főorvosát. Huszár nagy szaktekintélynek tartja a két doktornőt. A halott szerveinek megtekintése után előzetes véleménye csak annyiban különbözik az övékétől, hogy ő inkább a keringési-légzési rendszer mechanikus túlterhelésének tulajdonítja a halált, a szív kitágulását nem látta olyan nagyfokúnak. Mint mondta, ha Christiannak nincs öröklött szívdefektusa, egyértelmű lenne az eljáró rendőrök felelőssége, így azonban nehéz a kérdést eldönteni. Ám szerinte is egyértelműen kifogásolható intézkedés az őrizetes összetekerése szigetelőszalaggal, mert ez esetleg hozzájárulhatott a fulladásos folyamat előrehaladásához. Fulladásról, és ha nem is a rendőrök felelőtlenségéről, de gondatlanságról beszélt Varga István ügyvéd is, aki személyesen ismerte Christiant, és makkegészségesnek, kifejezetten sportolóalkatúnak látta.
Abban a megkérdezett orvos szakértők véleménye egyezik, hogy Christian felfokozott idegállapota és a stressz hozzájárult keringési rendszerének összeomlásához. A Fővárosi Főügyészség azon határozata, amelyben megtagadták az ügyben való nyomozást, erről így ír: "(...) a rendőrök ugyanakkor az elhunyt betegségéről nem tudtak, így felelősségük a sértett halálával kapcsolatban fel sem vethető." Tény azonban, hogy a reptéri kamerákra és az azok által rögzített felvételek megtekintésére semmilyen határozat szövege nem hivatkozik. Szladovics Antal, a Rendkívüli Haláleseti Osztály őrnagya szerint csak a hatóságokat felügyelő Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak van joga megtekinteni a felvételeket, nekik nincs. A kamerákról egyébként sem nyilatkozhat, mert a reptéri felvételek államtitok részét képezik. A BRFK Nyomozó Főosztályának határozata szerint - amely helybenhagyta az Életvédelmi Osztály döntését - "(...) a kamerák által rögzített filmfelvétel elemzése és értékelése nem feladata az államigazgatási eljárásnak". Hogy a következő fórumon, az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál a döntés előtt megnézték-e a felvételt, arról már nem szól a fáma. Szladovics őrnagy szerint megnézték, az ügyészségi határozatok szövege azonban nem tér ki a videokazettára, dr. Turi András pedig, aki az ügyben illetékes ügyészségi munkatárs, nem volt hajlandó nyilatkozni.
Jogi út
Kérdés, miért lett volna értelme Christian számára a további ellenállásnak, miután elérte célját, leszállították a repülőről, és elkerülte a kitoloncolást. Egyáltalán, miért tiltakozott annyira, ha korábban már elfogadni látszott a döntést? (Ráadásul mindenki higgadt, nyugodt embernek ismerte.) Miért kellett szigetelőszalaggal összekötözni, a földre lökni, és testileg kényszeríteni egy már eleve a kezén-lábán megbilincselt embert? Hányan voltak valójában a rendőrök? Miért nem tudott senki a betegségéről?
A haláleset után a Helsinki Bizottság - Zeke László információi szerint - először büntetőfeljelentést tett ismeretlen rendőr ellen, ebben az ügyben azonban nem rendeltek el nyomozást, és a törvény értelmében nem lehet megfellebbezni a döntést. Ezért próbálkoztak ezután a Rendkívüli Haláleseti Osztályon, mert egy fogva tartott halála a törvény szerint rendkívüli halálesetnek minősül. Ez a hatóság is elutasította a vizsgálatot. A Helsinki Bizottság fellebbezése után három oldallal hosszabb indoklásban ismét megtagadták a nyomozást. E döntést az Ügyészségi Nyomozó Hivatal illetékese, Turi András is helybenhagyta. Szladovics Antal őrnagy elmondta: a nyomozó hivatal feladata az, hogy a hivatalos szervekkel szemben felmerülő vádakat tisztázza. Hozzátette: az ügyben eljáró nyomozó hatóságok nem a közvetlenül érintett rendőröket hallgatták meg, hanem azok feletteseit.
Amikor Bécsben egy kitoloncolásra váró nő életét vesztette, a történet bejárta a világsajtót. Christian haláláról az egykori Mai Nap cikkein és a Népszabadság Krónika rovatán kívül nemigen olvashattunk. A rendőrség szerint ez lezárt ügy. A Helsinki Bizottság Strasbourgig vinné az esetet, ehhez azonban a közvetlen hozzátartozó, Z. Mária nem adta hozzájárulását. Már lezárta magában az egészet, mondta Mária, és akkor sem történne semmi, ha kiderülne az igazság. Christian már halott.
Rácz Johanna
