Handó újra beleszállt az őt kritizáló bírói tanácsba

  • narancs.hu
  • 2019. február 11.

Belpol

Handó Tünde most éppen az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjainak pártatlan bíráskodását vonta kétségbe.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökeként Handó Tünde egy belső üzenetben többek között azt írta: reméli, hogy az OBT tagjai ítélkezésük során bírói kötelezettségüknek megfelelően függetlenül és pártatlanul járnak el. Nem pedig úgy, mint amikor OBT-tagként tevékenykednek, mert ilyenkor Handó szerint valótlanságokat állítanak, sőt még a sajtóval is összejátszanak – tudta meg a Népszava.

Handó üzenete már csak azért is meglepő, mert semmi köze a bírák szakmai – azaz bíráskodási, ítélkezési – munkájához. A törvény szerint az OBH-elnökeként a bírósági igazgatás irányítása a dolga, szigorúan elválasztva az ítélkezéstől. Az OBH elnökeként eddig tartotta is magát ehhez, és az OBT-t és tagjait "csak" mint a tanács tagjait támadta – most először azonban a szakmai munkájukat is.

Nem először csapnak össze. Tavaly augusztusban egy másik kiszivárgott Handó-levélből kiderült, az OBH-elnök arra kérte az általa kinevezett bírósági vezetőket, az ítélőtáblai és törvényszéki elnököket, hogy legalább három törvénytelenséget találjanak az OBT működésében.

Handó most azért üzent, mert az OBT szerdai ülésén megtárgyalta és nyilvánosságra hozta az OBH-elnök pályázatelbírálási gyakorlatát és a tanács felé fennálló kötelezettségeinek teljesítését vizsgáló bizottság jelentését. Eszerint Handó több esetben nem tett eleget törvényi kötelezettségeinek, s figyelmen kívül hagyta a törvényességi jelzéseket is. Az OBH-elnök február 22-ig kapott haladékot az OBT-től, hogy megtegye észrevételeit.

A bírói tanács Alaptörvényben rögzített feladata az OBH-elnök ellenőrzése. Handó azonban az előző, tavaly tavaszi kritikus jelentés óta illegitimnek tartja az OBT-t és nemt teljesíti a tanács iránti kötelezettségeit, így például nincs idei elfogadott költségvetése az OBT-nek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.