Egy bebukott szerződés következményei

Hárítás felsőfokon

Belpol

Valaki vagy valakik hibáztak a szarvasi városházán, és ez a Békés megyei városnak több mint 20 millió forintjába került. A fideszes többségű önkormányzat azonban úgy döntött, nem keres felelőst.

„Igyekszem ennek a napirendnek a szóbeli előterjesztését a lehető legnagyobb higgadtsággal elmondani, de rezsifizető állampolgárként felhívom mindenki figyelmét, okulásként, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint amilyenbe önkormányzatunk került” – homlokráncolás és homlokvakargatás közepette kezdte e szavakkal felszólalását 2024. október 17-én a szarvasi képviselő-testület ülésén Melis János címzetes főjegyző. A Polgári törvénykönyvre (Ptk.) hivatkozva együttműködésről és a jóhiszeműségről beszélt, ami szerinte nem jellemezte a várossal szerződött magáncéget. A testület az Audax Kft.-vel 2021 utolsó hónapjaiban kötött áramvásárlási szerződésről vitázott, miután a város nem az általános szerződési feltételek alapján mondta fel a szerződést, és ennek következményeként Szarvasnak a kötbér és annak kamatai, valamint a perköltség miatt jelentős összeget kellett kifizetni. A jegyző – aki egy-egy településen lényegében a törvényes működés őre – akkor nem mondta ki, de az összeg meghaladta a 20 millió forintot. Azt viszont megjegyezte, hogy próbált a bíróságon védekezni „ez ellen a rendkívül tisztességtelen sarccal szemben, de sajnos a jog az Audax Kft.-nek adott igazat, így 2024. augusztus 22-én jogerőssé vált ez az ítélet”. Magyarán: a „rendkívül tisztességtelen sarcot” a bíróság jogszerű követelésnek ítélte meg. (Megjegyeznénk, hogy Melis János 2008-ban az év jegyzője lett.) Hodálik Pál polgármester (Fidesz–KDNP), aki tavaly akkor alig két hete vette át a posztot a várost 26 évig vezető Babák Mihálytól (szintén Fidesz), hozzátette: „Tanulságos történetről van szó, amelyben akár a város javára is dönthetett volna a bíróság, még az is lehet, hogy egy másik bíróság másként is döntött volna.”

A „tanulságos történet”

Csak hát a Szeghalmi Járásbíróság elsőfokú és a Gyulai Törvényszék jogerős ítéleteit és indoklásait olvasva az a lehetőség, hogy „akár a város javára is dönthetett volna” a bíróság, teljességgel kizárható. Az viszont érthető, hogy a szarvasi képviselő-testület és polgármesteri hivatal tartózkodott az önvizsgálattól. Mivel az áramvásárlási szerződés egyik szereplője Szarvas városa volt, a testületnek és a polgármesteri hivatalnak tisztában kellett lennie azzal, hogy mit írtak alá.

A tavaly augusztusban megszületett jogerős ítélet után ezt a napirendi pontot a még Babák Mihály vezette képviselő-testület utolsó ülésén, 2024 szeptemberében is megtárgyalhatták volna. Ám ezt a hálátlan feladatot nem vállalták, az október elejével hivatalba lépett új grémiumra és az új polgármesterre hagyták a takarítást.

Egy egyedi közbeszerzés után 2021 októberében a szarvasi önkormányzat a legjobb ajánlatot benyújtó Audax Kft.-vel kötött 2022. január elsejétől érvényes áramvételezési szerződést. A határozott idejű kontraktus 2022. december 31-ig volt érvényes azzal a kitétellel, hogy amennyiben egyik fél sem mondja fel addig, a szerződés határozatlan idejűvé válik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.