Hatalmas összeborulás lett belőle: Orbán szerint ő és Salvini a jövő emberei Európában

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. május 2.

Belpol

Nem újraelosztás, hanem stoptábla. Ennyi.

Az erős nemzetállamok fontosságában, a keresztény értékeken alapuló európai kultúra elsőbbségében és a határvédelemben is egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalásukon.

A távirati iroda beszámolója szerint Orbán Viktor a Liga olasz kormánypárt vezetőjének társaságában tartott közös sajtótájékoztatón kifejtette: mindketten hisznek abban, hogy erős és sikeres nemzetállamok nélkül nem lesz erős Európa; a keresztény értékeken alapuló európai kultúrának elsőbbséget kell adni a kontinensen; Európa határait pedig meg kell védeni a migránsinvázióval szemben. A miniszterelnök méltatta Matteo Salvinit, amiért a tengeren megpróbálja megvalósítani ugyanazt, mint amit Magyarország a szárazföldi migránsútvonalon. Európa polgárai akkor járnak jól, ha nem Emmanuel Macron francia elnökre, hanem Olaszországra és Magyarországra hallgatnak a határvédelem ügyében - fogalmazott a magyar kormányfő.

Matteo Salvini azt mondta: nem az illegális bevándorlók újraelosztására van szükség Európában, hanem olyan Európa kell, amely megvédi a határait a tengeren és a szárazföldön. Hozzátette: május 27-től más lesz a helyzet Európa és az európai népek számára. "Az a célunk, hogy meghatározóak legyünk" Európában, irányítsuk Európa átalakulását, alternatívát kell nyújtani az eddigi európai irányítással szemben”.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.