Hatósági eljárás indulhat Sziget reklámjában csókolózó nők miatt

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 14.

Belpol

A szélsőjobbos Nemzeti Jogvédő Szolgálat csak fut az állam után ebben.

Közérdekű bejelentést tett a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen a szélsőjobboldali Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ), amiért a Sziget egyik reklámvideójában azonos nemű személyek csókolóznak – írja a Magyar Nemzet. Az NJSZ álláspontja a reklámtevékenység sérti a magyar alaptörvényt és a gyermekvédelmi- ismertebb nevét homofóbtörvényt is.

Utóbbi ugyanis kimondja, hogy „tilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

Részlet a Sziget 2023-as reklámhából

 
A problémásnak gondolt jelenet a hirdetésből
Forrás: Sziget / YouTube

 A feljelentők érvelése szerint az azonos neműek csókját is ábrázoló reklámvideó a YouTube-on kiskorúaknak is megjelent, ez pedig azt jelenti, előttük is népszerűsítik a homoszexualitást. Az NJSZ a Fogyasztóvédelmi Hatóságot kéri, hogy indítsanak hatósági eljárást a reklámok miatt, melyek szerintük jogsértőek.

A korai Jobbiktól mostanában a Mi Hazánk felé vetődött Gaudi-Nagy Tamás-féle szervezet augusztus 10-én tett bejelentést, de mint kiderült, az állami gépezet még gyorsabb, minta az NJSZ:  fővárosi kormányhivatal arra azt válaszolta nekik, hivatalból már vizsgálatot indítottak, most pedig a bizonyítékokat gyűjtik.


Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.