A Fidesz összehívta a turisztikai albizottságot a Booking.com miatt

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 14.

Belpol

Elvileg már megoldódott az ügy, de a kormánypártnak ez nem elég.

A Fidesz az Országgyűlés turisztikai albizottságának összehívását kezdeményezi keddre a Booking szállásközvetítő cég „pénzvisszatartási botránya” miatt – közölte Szatmáry Kristóf, a Fidesz-frakció vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője hétfőn az MTI-vel. Az ülést már meg is hirdették a parlament honlapján.

A politikus szerint a szállásközvetítő multicég továbbra is visszaél erőfölényével, és kiszolgáltatott helyzetben tart több ezer magyar vállalkozást.

„A felháborító eset nem maradhat következmények nélkül”

– mondta.

Úgy tűnik, a Fideszt nem nyugtatja tehát meg, hogy Ujhelyi István az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának egyik vezetőjeként egyeztetett a Booking.com vezetőivel, a cég pedig ígéretet tett arra, hogy hétfőn a mintegy huszonkétezer magyar partnercég szinte kivétel nélkül megkapja az elcsúszott kifizetéseket, csütörtökre pedig visszaáll a rendszeres és remélhetőleg hibamentes működés.

A Fidesz várja az ülésre a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőit is.

A Booking.com saját bevallása szerint egy több mint két éve előkészített könyvelési és számviteli szoftvercsere miatt csúsztak a kifizetések: a korábbi informatikai rendszer a partnerhálózat ugrásszerű növekedését és a nyári szezon terheltségét már nem bírta, az új rendszert viszont nem tudták megfelelően működésbe állítani.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.