Sziget 2023: jobb ott lenni, mint máshol (FOTÓK)

Publicisztika

Van miért fanyalogni a Szigetre 2023-ban, de a fesztivál az egyik olyan hely Magyarországon, ahol még jól mennek a dolgok.

Eredetileg az volt a tervem, hogy megírjam az idei kiadását a „Szigetre mostanra azok az emberek járnak, akik elől régen kimenekültem” gondolatomnak, amit akkor kezdtem el igazán markánsan érezni, amikor egyszer csak azzal szembesültem sok évvel ezelőtt, hogy valamelyik headlinernek hívott DJ-producer ugyanazokat a dalokat játssza le nagyjából, mint amik a sárospataki Rodostó diszkóban szólnak, miközben Zimány Linda (a nemlétező tévéjükön is csak Mezzót néző olvasóink kedvéért: egy nő, aki attól híres, hogy híres) asztalt foglalt magának és társaságának az akkor még újságírók által is megközelíthető VIP egy részében.

Ez már nem az a Sziget volt, amire a szüleim generációjának radikálisabb része szerint csak drogosok és egyéb veszélyes bűnözők járnak bódulni, de azért meg kell jegyeznem, hogy tulajdonképpen már az én Szigetem sem az ortodox Sziget, hiszen az valamikor az 1990-es években létezett, ami pedig azóta történt, csak hanyatlás. 

Összességében persze nincs is ezen miért meglepődni: csak idő kérdése volt, hogy a punkok, metálosok és egyéb életművészek után a világ beilleszkedésre hajlamosabb fele is rájöjjön, hogy tulajdonképpen a szabad ég alatt piálni pár napig, miközben koncertek szólnak végül is a legjobb dolog, amivel eltöltheti az ember az idejét. És itt jöttem rá idén, hogy teljesen felesleges azon hisztizni, hogy a Szigettől várni a punkot, a rakenrolt meg tudomisén még mit nagyjából olyan, mintha tényleg a Barbie-filmtől várnám a hiteles rendszerkritikát. 

 
Fotó: Sióréti Gábor

Ha pedig elfogadom, hogy a Sziget épp úgy a mainstream szórakoztatóipar része lett, mint az all inclusive szállodák, akkor megszabadulok a lázadni akarás elviselhetetlen nyomásától, és át is adhatom magam a grammra pontosan kimért szórakozásnak. Az pedig már robotpilótában is megy: K-hídon be, elindulni a nagyszínpad felé, megtalálni a Csónakházat, örülni, hogy itt olcsóbb az amúgy a fesztivál területén mindenhol máshol egységesen 1690 forintba kerülő sör. Nézni külföldieket Fényt fogyasztani, felidézni, hogy mekkora eltévedéseket rendeztünk a saját nagy fényezéseink után a szebb időkben, esetleg rávenni magunkat, hogy igyunk idén is Fényt és tévedjünk el megint. Meg aztán vannak koncertek, azokat szoktuk lekésni. Azért, mert az ember, akivel mindenképp találkozunk kellett, megállt pisilni, vagy találkozott egy másik ismerősével, akivel nagyon fontos lett megbeszélni valamit. Vagy csak egyszerűen elfelejtettük, hiszen a sörpadon üldögélés ilyenkor hirtelen az univerzum legjobb programjává változik, amit minden bizonnyal nem lehetne az év maradék részében negyedennyi pénzért csinálni.

Szép lassan ki is kerekedett előttem, hogy a Sziget továbbra is sokkal jobb, mint bármi az országban, hiszen még ebben a formában is annak az életfelfogásnak a legradikálisabb megnyilvánulása, ami ellen Magyarország már legalább 2010 óta nagyon magabiztosan küzd.

Nem, nem a Sziget fog rendszert dönteni, viszont a Sziget az a hely, amitől azért látványosan távol van a Magyarországra épp visszatérő fasisztoid gondolat, ahogy sajnos 2023-ban annak is súlya van, hogy a Magic Mirror sátorban idén is képviselteti magát a hazai LMBTQ-közösség is. Egészen radikálisnak és formabontó dolognak tűnhetnek ezek Magyarországon, de azért ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, hiszen valójában ezek csak a szar országokban tűnnek radikálisnak vagy formabontónak. Például egy olyanban, ahol 22 évvel azután, hogy a placebós Brian Molko a Nagyszínpadról küldte el a picsába a nyílt homofóbiából a Fideszt évtizedekkel beelőző Tarlós Istvánt, a kormánypárt szócsöveinek különösen hülye része képes azt mondani egy fesztiválra, ahol mindenki boldog, hogy maga az erőszakos genderlobbi.

 
Fotó: Sióréti Gábor

Szóval mi a Sziget 2023-ban? Valószínűleg egy fesztivál, ahova az emberek azért mennek ki, hogy együtt legyenek. Hogy volt-e ez régen több, igazából kérdéses. Hogy lehetne-e jobb valami, az is nyilvánvaló: például lehetnék én is valamivel fiatalabb, hogy a régenmindenjobbvoltozás helyett csak úgy szórakozzak, fasza koncertekre járjak ki és panaszkodjak, hogy milyen nagy a por, és néha nagy lelkesedésemben elmondjam, hogy a Szigeten jobb ott lenni, mint nem.

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Sióréti Gábor

 
Fotó: Sióréti Gábor

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.