Zentai Károly és két társa több tanú vallomása szerint halálra vert egy fiút 1944-ben az Aréna úti laktanyában, miután azzal az indokkal, hogy nem hordja a sárga csillagot, bekísérte az utcáról. Magyarország az Ausztráliával 1995-ben kötött bilaterális kiadatási egyezmény alapján kérte az ott letelepedett Zentai átadását. Az ausztrál legfelsőbb bíróság megtagadta: jogerős határozatában arra hivatkozott, hogy a korabeli magyar törvények nem tartalmazták a háborús bűn tényállását. Ez sokaknak érthetetlen álláspont, például Valki László nemzetközi jogász az ATV-nek kifejtette, hogy 1944-ben nemcsak nálunk, sehol nem létezett háborús bűntett fogalma. Az 1945-ben létrehozott Nürnbergi Katonai Törvényszék statútumában - melynek alapján a náci főbűnösöket is elítélték - viszont már szerepel e meghatározás, s nevesítve is a civilek kínzása és megölése. Ezt figyelembe véve Ausztrália mint állam nemzetközi jogot sért. (Valki professzor elkülöníti e tekintetben az ország kormányzatát - amely küzdött Zentai kiadásáért - a bíróságtól, amely jogerősen megtagadta azt.)
Paragrafusok
"A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetői szerte a világon üldözendők. E téren mindegy, hogy egy ország aláírta-e a statútumot, lévén a nemzetközi szokásjogon is alapszik ez a tétel" - mondja egy másik nemzetközi jogász, Lattmann Tamás. Megjegyzendő, hogy a magyar törvények 1944 előtt is tiltották a foglyok kínzását, és a gyilkosság tényállása természetszerűleg szintén benne volt az akkori büntetőkódexben. Erre is többen utalnak, köztük Lattmann Tamás is. Ezek a bűncselekmények azonban egy idő után elévültek. Hacsak (minden szempontot figyelembe véve) nem minősíthetők háborús vagy emberiesség elleni bűntetteknek; a kiadatási kérelem ebben az esetben ezért nem is hivatkozhatott más okra.
Fotó: Robert Duncan/AP / MTI
"Zentai kiadásának elutasításában az elévülés kérdésének külön nincs jelentősége. Mert nem erre hivatkoztak - mondja Lattmann. - Egyébként a Nürnbergi Katonai Törvényszék még egyáltalán nem foglalkozott elévüléssel. Annak a problematikája húsz évvel később került elő. A legtöbb országban körülbelül ennyi az emberölés büntethetőségének ideje. S mivel az lassan lejárt, valamit tenni kellett, hiszen sok háborús bűnöst nem fogtak el. Nem véletlen tehát, hogy 1968-ban jött létre az az egyezmény, amely kimondja: a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el. Ezt az egyezményt a statútum aláíróinak nem mindegyike fogadta el. Összes eredeti aláírója - Mexikó kivételével - az egykori szocialista blokk államai voltak, és máig nem erősítette meg a legtöbb nyugat-európai ország és az Egyesült Államok sem."
Van, ahol "helyettesítő" megoldást választanak. Például ha egy többes állampolgárról kiderül, hogy háborús bűnös - vagy csak ennek a gyanúja fölmerül -, megfosztják aktuális lakhelye szerinti állampolgárságától, és kiutasítják az országból. Kanada is ezt tette Csatáry Lászlóval, aki a kiutasítást elkerülendő, inkább önként visszatért Magyarországra - s ezt minden további itthoni következmény nélkül megtehette 1997-ben, máig meg nem érthető módon.
Csatáryt Csehszlovákiában 1948- ban, mivel a kassai gettó parancsnokaként kegyetlenkedett, és részt vett több mint tízezer zsidónak minősített ember deportálásában, a távollétében halálra ítélték (minek eltörlésével az életfogytiglan lép a helyére). Szlovákia illetékes hatóságai már vizsgálják kiadatási kérelmének lehetőségeit. Egy ideig tartotta magát a hír, hogy egy kassai kutató olyan forrásra bukkant, mely szerint Csatáry Lászlót már Magyarországon is elítélték, mégpedig 1945-ben, Pécsett, húsz évre; veszprémi fogságából azonban a tárgyalás ideje alatt megszökött. Az ügy legalaposabb hazai ismerője, Gellért Ádám nemzetközi jogász szerint azonban ennek semmi nyoma a bírósági nyilvántartásban. Mindenesetre, ha Csatáryt itthon tényleg elítélték volna, a kiadatás aligha jön szóba.(A Csatáry-ügyről lásd a Gellért Ádámmal készített interjút: "Hogy ne lehessen elkenni", Magyar Narancs, 2012. augusztus 2.)
Kiadatást egyébként az az állam kérhet, amelynek polgára a keresett személy, illetve a megjelölt bűncselekmény sértettje, áldozata, vagy amelynek területén történt az adott esemény. A kérelem irányulhat a bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsított, vádolt személy elfogására és kiadatási őrizetbe helyezésére, majd átadására a célból, hogy ellene büntetőeljárást folytassanak le, avagy a jogerős ítéletet végrehajtsák rajta. Az ezzel megkeresett ország először is eldöntheti, hogy eleget tesz-e a kérésnek, és ha nem, ő maga foganatosítja-e a kérelemben foglaltakat. A kritériumok közé tartozik általában az úgynevezett "kettős büntethetőség", hogy a tett abban az államban is bűncselekmény legyen, amelytől a kiadatást kérik. Sok ország eleve nem adja ki azt a gyanúsítottat sem, akit a másikban halálbüntetés fenyeget (vagy ha nem kap garanciát arra, hogy azt nem szabják ki az illetőre). Akkor sem ad ki senkit, ha a kiadatást kérő államban tényleges, a bírói felülvizsgálat nélküli életfogytiglan is kiróható az adott bűncselekmény elkövetőjére. Mint például - Európában egyedülállóan - Magyarországon.
Az 1957-ben az Európa Tanács útmutatása alapján létrehozott európai kiadatási egyezményhez - a párizsi egyezményhez - Magyarország 1993-ban csatlakozott. A legtöbb aláíró (általában a bilaterális megállapodásokban is) azonban külön kiköti, hogy saját állampolgárt nem ad ki más országnak. Magyarország sem, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádoltak kivételével. Továbbá fenntartja a jogot arra is, hogy "emberiességi okokból elutasítsa a kiadatási kérelmet, ha a kiadatás különlegesen kedvezőtlen helyzetbe hozná a kiadni kért személyt", méghozzá "fiatal vagy idős kora, egészségi állapota vagy egyéb körülmények folytán". Nos, az aggastyán mivolt gyakori ellenérv az idős kort megért háborús bűnösök üldözése és bíróság elé állításával szemben. Vajon Magyarország is méltányolja ezt? A szöveg folytatása megnyugtató: "Ilyen döntésnél megfelelően figyelembe fogja venni a bűncselekmény jellegét és a megkereső állam érdekeit."
2002-ben az EU-tagállamok hoztak egy kerethatározatot az Európai Elfogató Parancsról, ami valamennyire felülírja a párizsi egyezményt. Ebben igen szigorú feltételeket vállaltak, egyebek mellett egymás között kötelezővé teszik saját állampolgár kiadását is. (Ennélfogva még inkább az uralkodó területi elvet helyezve előtérbe, különben mit lehetne kezdeni a többes állampolgárokkal?) Egyéb okokból is csak a dokumentumban felsorolt esetekben tagadható meg a kiadatás. A "kettős büntethetőség" követelménye sem kívánalom néhány tényállásnál, mint például a gyilkosság vagy a terrorcselekmény, gyermekek szexuális kizsákmányolása, erőszakos közösülés, a kábítószerek és a pszichotrop anyagok tiltott kereskedelme, korrupció, csalás.
Elszúrások
A két kisgyermeket - a megengedett sebességhatárt jóval túllépve - Leányfalun 2000 áprilisában halálra gázoló, ezért távollétében 2002-ben első fokon, 2005-ben jogerősen három év szabadságvesztésre ítélt ír Francis Tobint is ki kellene adni Magyarországnak e kerethatározat értelmében. Csakhogy a határozatot Írország nem építette be megfelelően a saját jogrendszerébe. Ezt időközben korrigálta ugyan, ám Tobin a bűncselekményt akkor követte el, amikor még olyan rendelkezés volt hatályban, mely szerint ír állampolgár csak akkor adható ki más államnak, ha megszökött onnan. A végső fokon döntő ír bíróság arra hivatkozott, hogy Tobin nem megszökött Magyarországról, hiszen óvadékot tett le.
"Az az attitűd általában, hogy az államok védik a polgárukat, főleg a bírók. Tudom, hogy nem népszerű ezt mondani egy ilyen szörnyű tragédia után, ami egy magyar családot ért, de miközben sokan véres szájjal szidalmazzák az eljáró ír bírókat, érdemes lenne elgondolkodni, mit műveltek az illetékes magyar hatóságok. Ha itthon valamit elszúrnak, azt ne az ír bírókon kérjük elsősorban számon. A hatóság tanuljon meg normálisan és színvonalasan dolgozni. Tessék megfogni a bűnöst és itt tartani" - mondja Lattmann Tamás.
Tobin a tragédiát követően még hónapokig Magyarországon tartózkodott, szabad lábon védekezhetett, s 2000 novemberében utazott haza. Az óvadék összege sajtóhírek szerint ötszázezer forint volt, nagyjából havi jövedelmének a fele.
