Helyét kereső nemzeti radikalizmus: Két pogány közt

  • Angeli György
  • 2003.09.04 00:00

Belpol

Ha a mai magyar szélsőjobb (vagy ahogyan szívesen nevezik magukat: a nemzeti radikalizmus) helyzetét próbáljuk meghatározni, az interregnum volna a leghelyesebb kifejezés: a törvényes uralkodó nélküli időszak és az ezzel járó bizonytalanság. A mozgalom elkötelezettjeivel beszélgetve azonban kiderül, hogy a jelenlegi átmeneti állapot egyszerre hordozza a vég és a kezdet jeleit.

Ha a mai magyar szélsőjobb (vagy ahogyan szívesen nevezik magukat: a nemzeti radikalizmus) helyzetét próbáljuk meghatározni, az interregnum volna a leghelyesebb kifejezés: a törvényes uralkodó nélküli időszak és az ezzel járó bizonytalanság. A mozgalom elkötelezettjeivel beszélgetve azonban kiderül, hogy a jelenlegi átmeneti állapot egyszerre hordozza a vég és a kezdet jeleit.Az elmúlt egy-másfél évben a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) perifériára került, vezetőjének nimbusza alaposan megkopott. Már ebben az egyébként tekintélytisztelő közegben sem illetlenség élcelődni a vezér állapotán, romló retorikai képességén, vagy akár szembefordítani vele az egykor tőle tanult összeesküvés-elméleti alapismereteket, középpontba állítva élettársát, akit e körökben "a nagy intrikának" tartanak.

A szatirikus szemlélet megjelenéséhez a vezér bukásán túl kellettek azok az ifjú titánok is, akik egyre nyíltabban vállalták, hogy még a nemzeti radikalizmus táborában is megengedhető az egyenlő pozíciókból kifejezett véleménykülönbség. Az utódlás kérdése körül kibontakozó vitákban az eltérő hátterű jelöltek annyiból biztosan közös nevezőn állnak, hogy politikai identitásukat az "amatőr és túl durva" MIÉP, valamint a "profi, de túl langyos" Fidesz között határozzák meg.

A mostanában párttá szerveződő Jobbik az ifjúságra hivatkozva ápolja kapcsolatait nagyjából mindenkivel, aki a "fiatal" mellett magára vonatkoztatja a "nemzeti" valamiféle értelmezését. Azok a nemzeti radikálisok, akik már lemondtak a MIÉP-ről, de akikben még él a Fidesztől való elkülönülés vágya, ma leginkább a Jobbik fiataljaiban bíznak. Támogatóik szerint a jobbikosok fontos erénye, hogy életkorukból fakadóan még csak KISZ-tagok sem voltak, vagyis ők az 1989 utáni Magyarország egyik legfőbb politikai mítoszának - a múlt piszkától érintetlen Tiszta Gyermekről szólónak - a főszereplői.

A szavak és a dolgok

Az eszmeiség jövőbeni alakulása szempontjából ennél is fontosabb, hogy az örökösök körében épp az amatőrizmus és a bárdolatlan beszéd miatt vált divattá a MIÉP kritizálása. (Megjegyzendő, hogy e fiatalok bírálják a mai politikai élet egészét is, ahol nincs helye az igaz beszédnek, csak a virágnyelvnek és az udvariaskodásnak.) A nemzeti radikális közeg új keletű MIÉP-kritikája egyúttal a magyar jobboldal általános civilizálását is célozza.

Az utóbbi évtizedek társadalomtudományában kedvelt téma a régi és az új formában megjelenő előítéleteknek, a nemzeti fundamentalizmus régi és új mintázatainak megkülönböztetése. Utóbbiak a már menthetetlen faji alapú retorikával szemben arra törekednek, hogy a tolerancia illemszabályai közül legalább néhányat figyelembe vegyenek. A biológiai helyett jellemzően kulturális-erkölcsi magyarázatokkal élnek, a nyílt megfogalmazás helyett szívesebben használnak áttételes vagy szimbolikus kifejezéseket, az esetleges felsőbbrendűséget pedig az "erkölcsi tartás" keretei közt értelmezik. A megbélyegzett fogalomhasználat elutasításához olyan csoportokat keresnek, akiket maguknál is szélsőségesebbnek tartanak, őket elítélve pedig már egy lépéssel beljebb tudnak jutni a politikai margóról. Példa lehet erre a nemzeti radikálisok között élő azon meggyőződés, miszerint az ő rendezvényeiken is megforduló szkinhedek valójában felbérelt provokátorok, vagyis "idegen érdekek kiszolgálói". Továbbá a rasszista, az antiszemita, sőt a szélsőjobboldali kategóriákat (szavakat) azok is határozottan elutasítják, akiket a tágabb nyilvánosság vagy akár közvetlen környezetük is így nevezne meg. E kifejezéseket a magukat nemzeti radikálisnak nevező személyek többnyire a betegség és az egészség analógiáival határozzák meg: az egészségtelen sovinizmussal az egészséges nacionalizmust, más esetben az egészségtelen nacionalizmussal az egészséges patriotizmust állítják szembe. A mai ellenzék vezetőinek ideológiai tevékenysége nyomán immár radikális körökben is népszerűvé vált az általános jobboldali önmeghatározás használata, fölöslegessé téve a további részletekkel való bíbelődést.

Az olyan szervezetek, mint a Jobbik vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom arra törekednek, hogy új megkülönböztetéseket tegyenek, új szavakat találjanak maguknak. Több ez valamiféle szabadidős nyelvészkedésnél: egy politikai-világnézeti identitás "modernizálásáról" és nyilvános vállalásáról - vállalhatóságáról - van szó. A radikális képzelet központi elemei, így a Jó és a Gonosz felsőbb szférákban zajló küzdelme vagy a töretlen erkölcsi helytállás mítosza számtalan változáson képes átmenni. A kulturális trendekhez való felzárkózás érdekes példáival találkozhatunk azoknál a fiatal radikálisoknál, akiknek felfogására - horribile dictu - bevallottan hatott a kortárs tömegkultúra is.

Prolik és cionisták

A régi szavak és előítéletek újakkal való felváltására már Csurkáék is tettek néhány eredményes kísérletet, hiszen a szélsőjobboldali átírása nemzeti radikálisra éppúgy az ő fogalmazói munkásságuk része, mint az antiszemitizmus tagadása mellett az anticionizmus népszerűsítése. A nyelvújítás utóbbi példája a legsikeresebbek közé tartozik; e nyelvi lelemény, amely a gyűlöletet a cionistákra fokuszálja, feltételez egy olyan köztes szereplőt, akivel az igaz magyar hazafinak semmi baja sincs. A nemzetközi összeesküvők ármánykodásában nem érintett, becsületes "sarki fűszeres Kohn bácsi" figurája ez, akit a nemzeti radikálisok szívesen emlegetnek saját érzékenységük - és anti-antiszemitizmusuk - bizonyítására. Az anticionizmus tartalmilag ráadásul az éppen aktuális szándékoknak megfelelően a végtelenségig tágítható. Kiváló példa erre a hazafias tekintet elé a teljes ismeretlenségből előlépő Kertész Imre esete. A nemzeti radikálisoknak időre volt szükségük az első magyar irodalmi Nobel-díj feldolgozásához, és ahhoz, hogy az írót elhelyezhessék a rontó szándékok nemzetközi térképén. Aztán persze kiderült, hogy - sokakkal együtt - Kertészben sem lehet az említett fűszeres rokonát tisztelni.

A mai nemzeti radikalizmusban számos olyan ideológiai termékkel találkozni, amely a legutóbbi parlamenti választás kampányidőszakában vált kelendővé. A Fidesz által kínált áruk - a fogyasztói normáknak engedelmeskedve - akkor is megtartanak valamit sajátosságaikból, ha a legkülönbözőbb elkötelezettségű alanyok fogyasztják őket. Ebben a helyzetben a csurkai alapvetést nem feledő radikálisoknak annyi maradt, hogy időnként felidézzék a Fidesz politikai pálfordulásáról és a szabadkőműves páholy ez irányú utasításáról szóló történetet, hogy ezután nyomban fel is mentsék a pártot a "legalább jó irányba terelték őket" gondolatának jegyében.

A választási vereség összjobboldali traumájának egyik maradandó következménye, hogy az elutasított csoportok sorában az azelőtt kissé elhanyagolt prolik a legfontosabb ellenségek közé léptek elő. A gyökértelen, lakótelepen élő, a nemzetük történelmét nem ismerő s ezért a végletekig manipulálható proli figurája máig erősen foglalkoztatja a nemzeti radikális képzeletet. Az idei Magyar Sziget fesztiválon egész estés műsort szenteltek az 1919-es Tanácsköztársaságnak. (A szigeti eseményekről lásd keretes írásunkat.) Bár a prolizás divatja nem teljesen harmonizál a "jó kisemberekről" gondoskodni vágyó, hagyományos szélsőjobboldali paternalizmussal, ám a nemzeti radikálisok Horthy-korszak iránti nosztalgiájába tökéletesen beilleszthető. A prolival kapcsolatos aggodalmakban tisztán élnek tovább a két világháború közti úri középosztály előítéletei és velük annak a behozhatatlan erkölcsi fölénynek a képzete is, amiért ideális esetben a polgári szavazatoknak legalább háromszor annyit kellene érnie, mint a nem polgáriaknak.

Forradalmi álmok

Az "új" vagy "rejtett" előítéletek, a politikai udvariasság határait a puhányságot nem ismerő hazafias tettvágy szabja meg. A tettvágy persze sok mindent jelenthet. Egyesek azzal is megelégednének, ha az egyház és az iskola bevonásával rá lehetne venni a magyar lakosságot a Tesco és a többi nagyáruház tömeges bojkottjára. A polgári körös öntevékenységet, az Erzsébet hídi vitézek megjelenését, illetve a májusi kendernapi akciót a radikális észjárás szívesen rendezi sorba egy eljövendő forradalom előzményeiként. A Vörösmarty téri tüntetés jobboldali médiavisszhangja a rendezvény szétfütyülését egy magasabb rendű morális küldetés beteljesítésévé stilizálta. Az alakuló mítoszban a hídfoglaló hősök mellett az ellenkenderesek volnának az 1989-ben elmaradt forradalom meghatározó figurái. Csurka Istvánnak és a MIÉP-nek mára csak a forradalmi ábrándok előtörténetében maradt hely.

Angeli György

Eklektika

Az idei Magyar Sziget fesztivál szervezői és vendégei már harmadik alkalommal próbálhatták ki Kismaroson, hogy milyen érzés egy elhatárolódásoktól mentes, nagy magyar jobboldal részének lenni. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyhetes rendezvényén az "ellenséges médiától" való megszabadulás vágya intézményes formát öltött. A klubhelyiség falára kiragasztott papiros szerint a fesztivált szponzoráló sajtótermékek (Heti Válasz, Magyar Demokrata, Magyar Jelen) kivételével a média képviselőinek ötvenezer forintos alapdíjat kellett befizetniük, ha rögzíteni kívánták a fesztivál eseményeit. Ezt az összeget a rend kedvéért napi tízezer forint jelenléti díjjal is kiegészítették. A szabályba foglalt rejtőzködésen akár csodálkozni is lehet, hisz a tavalyinál tízszer több látogatóra váró szervezők a csonkaországból és a megszállt területekről érkezők legnagyobb nyári találkozójaként értékelik a rendezvényt.

Más nyári fesztiválokhoz hasonlóan a Magyar Szigettől sem idegen a szubkulturális sokszínűség. Az "egy helyen mindent" szervezői elve már a programokból is kitűnik. Év közben az érdeklődőnek más-más helyre kell elmenni, ha magyar néptáncot ropna, vagy ha a hátrafelé nyilazás alapjaival ismerkedne; máshol vehet részt közönségtalálkozón Vikidál Gyulával, máshol ismerkedhet a Magyar Nemzet újságíróival, és máshol pogózhat az Egészséges Fejbőr zenéjére. Itt azonban egyszerre találják meg kedvenceiket a kisgyermekes szülők, a táncházasok és azok a fiatalok is, akik 1920 óta nem csillapuló fájdalmuknak úgy adnak nyomatékot, hogy a tábori büfében "egészségedre" helyett "kitartás"-t mondanak. A kötetlen légkör oldja a különbségeket. Ezt fejezte ki a büfénél naponta többször lejátszott sláger is, amely a Ha én rózsa volnék dallamát hasznosítva ezeréves hazánk visszavételének pontos menetét szövegezte meg. Az együttlétre, a közös gondolkodás lehetőségére adott példát az utolsó nap megrendezett Nemzeti Ifjúsági Kerekasztal is, melyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az Ifjúsági Demokrata Fórum, a Jobbik és a Fidelitas képviselői vettek részt.

A könyvkereskedők és a hazafias szuvenír-árusok széles választékkal kedveskedtek. A Márai Sándortól Wass Alberten át Szálasi Ferencig ívelő irodalmi kínálatot a hazafias könyvesboltok kirakataiból is ismerhetjük. Bőséges a hangzóanyagok választéka is: a világháborús katonanóták, az irredenta dalok és a Wermacht eredeti német nyelvű indulói CD-n és kazettán is megvásárolhatók. Az előző kormányzati ciklus főhősének jelenlétét a történelem főutcáját köréje rajzoló - nemrég kiadott - képeskönyvön túl a kulcstartók is biztosították. Az én miniszterelnököm feliratú arcképes változat után az újabb típus már elvontabb üzenetet hordoz, itt ugyanis a hasonló felirat Ludas Matyi egész alakos képét veszi körül. A következő standnál a fiatal árus saját tervezésű jelvényt kínál, mely garantáltan megkerüli az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos törvényi szabályzást: az élére állított zöld négyzetbe rajzolt H betű mögött elsőre észre sem vesszük a nyilaskereszt kirajzolódását. Az utalásos jellegen némileg ront, hogy a jelvény közepén a koccintásnál már hallott üdvözlési formula szerepel. A dizájnerek fantáziáját láthatóan a történelmi Magyarország körvonala mozgatja meg leginkább: a különféle pólókon egyszer édesvízi hal, másszor dús lombkorona formájában láthatjuk viszont az ezeréves határokat. A hazafias külső tartozékainak egyre bővülő piacát mégsem fogadja teljes lelkesedés. Egy harmincon túli beszélgetőtársunk szerint az elmúlt években sokat változott a nemzeti érzelmű fiatalság: azelőtt még ismeretlenül is köszönt egymásnak a városban mindenki, aki tarsolylemezt viselt nadrágja oldalán. Mára már elmúltak azok az idők: egyre többen vannak a divat-tarsolyosok.

Neked ajánljuk