Heteken belül eldőlhet, hogy a Fidesz marad-e a Néppártban

  • narancs.hu
  • 2019. december 23.

Belpol

A tanács 2020 elején hozza nyilvánosságra vizsgálatának az eredményét.

A Magyar Nemzet arról ír, heteken belül eldőlhet, hogy a Fidesz a Néppárt tagja marad-e. A lap szerint a háromtagú tanács, amelyet a kormánypártra állították, 2020 eleján hozza nyilvánosságra vizsgálatának eredményét, ami a hivatalos néppárti álláspont lesz – nyilván erre a Fidesz is reagálni fog.

A párt tagságát a magyar jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt függesztették fel. Deutsch Tamás, a Fidesz Európai Parlamenti frakciójának vezetője a napokban azt mondta: nem épp szívderítő látni, milyen álláspontokat képvisel az Európai Néppárt.

Deutsch Tamás: ennek a néppárti sagának a végére pontot kell tenni

Az EP-képviselő szerint nem épp szívderítő látni, milyen álláspontokat képvisel az Európai Néppárt. Heteken belül eldőlhet, milyen álláspontot alakít ki a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatban, amelyet még márciusban függesztett fel a kormánypárti narratíva szerint maga a párt. Deutsch Tamás EP-képviselő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy fogalmazott, ennek a néppárti sagának a végére pontot kell tenni.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.