Hiába igényelte a hadiárva-ellátást, hivatali packázással találta szemben magát

Nyolcévesen látta utoljára a háborúba induló apját, és 85 évesen tudta meg róla, hogy az egyik harkovi tömegsírba temették el 1946-ban. A hadiárváknak járó szerény apanázs folyósítását eddig kétszer tagadták meg tőle, de a férfinak az fáj a legjobban, hogy szerinte csalással is meggyanúsították.

„Édesapámat a II. világháborúban veszítettem el. Az egész életemet drága apám nélkül kellett félárván, nélkülözésben leélnem! A magyar államtól a családom soha, semmiféle rendszeres ellátásban nem részesült e súlyos veszteség miatt. Édesapám a magyar államtól kapott katonai behívóparancsnak engedelmeskedve 1944. szeptember 7-én vonult be katonai szolgálatra a II. világháborúba. Én akkor 8 éves voltam! Drága apámat ezután soha többé nem láttam! Sem a magyar hadügyminisztérium, sem pedig más magyar hatóság hivatalos értesítést, igazolást részünkre nem adott apám elvesztéséről! Teltek, múltak az évek, és nekünk a háborút követő időszakban az életben maradásért kellett küzdeni: segítséget sem akkor, sem azóta a magyar államtól soha nem kaptunk!” – áll abban a levélben, amelyet az akkor 79 éves Novák Béla 2016 májusában küldött Simicskó István honvédelmi miniszternek.

Édesapja, Novák György az akkor Bihar (ma Békés) megyéhez tartozó Geszten született 1907-ben. A 37 éves földművest az elkerülhetetlen vereség árnyékában, 1944. szeptember elején sorozták be Csorvásról. A német és a magyar csapatokat üldöző Vörös Hadsereg 1944. szeptember végén lépte át a mai magyar határvonalat a Csorváshoz közeli Battonyánál. Novák Györgyről a család legközelebb – és évtizedekig utoljára – 1947-ben hallott, amikor egy Csorvásra hazaérkező egykori társa mesélte el, hogy a férfi a bevonulása után nem sokkal fogságba esett, és a Szovjetunióba vitték egy hadifogolytáborba; a hazatérő közelebbit nem tudott mondani arról, hogy hol volt a hadműveleti terület, Novák mikor esett hadifogságba, s melyik orosz városba vitték.

A család évekig reménykedett abban, hogy a férfi életben van, idővel azonban el kellett fogadniuk, hogy a várakozás hiábavaló. Az asszony 1965-ben az Orosházi Járásbíróságon kezdeményezte férje holttá nyilvánítását. 1965. szeptember 6-án, majdnem napra pontosan 21 évvel a bevonulása után az eljáró bíró formálisan 1947. július 15-ét rögzítette Novák György halála napjaként.

Orbán a tévében mondta

Novák Béla 2015 szeptemberében arra figyelt föl, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a televízióban kijelenti, minden rászoruló hadiárva-ellátást fog kapni az államtól, ráadásul egyszerűsítik az igénylési eljárást. A 79 éves férfi 2015. szeptember 17-én beadta a papírokat a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalához, ahonnan több mint két hónap elteltével hiánypótlási végzést kapott. Arra hivatkoztak, hogy a kérelmező nem csatolta azt az iratot, amely „az elhunyt szülő halálának hadi eredetére utal”. A hivatal jelezte: ha ez nem áll rendelkezésre, feltétlenül be kell szerezni. A vonatkozó jogszabályok ellenére tehát az idős férfinak kellett adatigényléssel fordulnia egy másik szervhez, jelen esetben a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levél- és Irattárához, és nem a hivatal tette ezt.

A fél év elteltével, 2016. március 10-én kapott válasz szerint a „központi irattár nyilvántartásában Novák György (Geszt, 1907. november 14.) személyre vonatkozó adat nem szerepel, így katonai szolgálatáról, sorsáról, esetleges haláláról felvilágosítást nyújtani sajnos nem tudnak”. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a nyilvántartásuk nem teljes, mivel a háború káoszában az iratok biztonságos megőrzése nem volt lehetséges. Arról is tájékoztatták a férfit, hogy a kutatást a birtokukban lévő és az Oroszországtól kapott, az egykori szovjet hadifogolytáborokban elhunytak névlistájával is összevetették, de ez sem járt eredménnyel.

A hiánypótlással és a Hadtörténeti Levél- és Irattártól kapott válasszal együtt Novák 2016. március 22-én újból benyújtotta igényét a hadiárva-ellátásra. Kérelmét gyorsan elutasította a járási hivatal, megállapítva, hogy „Novák Béla édesapja halálának hadi eredete nem nyert bizonyítást. Ennek okán a volt hadiárvákat megillető járadékra való jogosultság megállapítására nem kerülhetett sor”. A határozat némi csúsztatással azt állította, hogy a Hadtörténeti Levél- és Irattár arról értesítette a kérelmezőt, édesapja katonai szolgálatáról és haláláról nem állnak adatok rendelkezésre – holott az irattár azt is közölte, hogy nyilvántartásuk messze nem teljes.

Novák Béla utolsó kísérletként 2016. május 12-én többoldalas levelet írt az akkori honvédelmi miniszternek, Simicskó Istvánnak, már csak azért is, mert egy 1994-es kormányrendelet alapján a honvédelmi tárca mindenkori vezetőjének a feladata a hadigondozással kapcsolatos szakmai feladatok törvényességi felügyelete.

 

Út az ismeretlenbe (Magyar hadifoglyok a Vörös Hadsereg képén)
Fotó: Fortepan

„Köteles elszámolni”

A hatoldalas levélben Novák Béla részletesen leírta az esetet apja bevonulásától egészen a járási hivatal elutasító határozatáig. Azt kérte a minisztertől, vizsgáltassa ki a hatósági döntéshozatalban észlelhető jogsértéseket, s egyben tegye meg a szükséges intézkedéseket. Kiemelte, hogy apja eltűnése után semmilyen hivatalos információt nem kaptak, sem a magyar honvédelmi tárca, sem más magyar hatóság semmilyen igazolást nem adott ki neki vagy családjának apja eltűnéséről és esetleges elvesztéséről. Az idős férfi jogsértőnek tartotta, hogy a kormányhivatal nem maga kereste meg az ügyben illetékes levél- és irattárat, és azt is, hogy az idevágó rendelkezések ellenére nem elégedtek meg a holttá nyilvánításról szóló 1965-ös bírósági határozattal.

„Onnan kezdve – írta Novák Béla a honvédelmi miniszternek –, hogy a behívóparancsnak engedelmeskedve apám bevonult, én úgy gondolom, hogy halálának hadi eredetét nem nekem kell bizonyítani, hanem a magyar állam az, aki köteles elszámolni minden egyes emberé­vel, akit a frontra vitt: minden családapával, minden egyes katonával! Ha az állam nem tud felmutatni olyan hivatalos iratot, amivel alátámasztja, hogy apám a frontról dezertált – vagy a hadifogolytáborból megszökött –, akkor nem kérdőjelezhető meg az eltűnésének és így halálának hadi eredete sem. Egész életemben hátrányait éltem meg apám háborús elvesztésének. Most pedig csak azért nem kaphatom meg az engem egyébként jogszerűen megillető minimális járadékot, mert több évtizeddel ezelőtt a magyar állam hatóságainak mulasztásai következtében nem kaptunk arról igazolást, hogy apám nem tért haza a frontról?” Novák megjegyezte, hogy lakhelyén, a békési Csorváson található II. világháborús emlékművön az áldozatok között ott szerepel apja neve is.

Novák emlékeztetett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, 2004-ben elfogadott törvény több passzusára, például arra, hogy az ügyfél jóhiszeműségét az eljárásban vélelmezni kell, a rosszhiszeműség bizonyítása pedig a hatóságokat terheli. Felrótta a Békéscsabai Járási Hivatalnak, hogy figyelmen kívül hagyták az illetékes levél- és irattár közlését a nyilvántartásuk hiányosságairól. „Mélységesen elszomorít ez a gondolkodásmód: ezzel akár azt is üzenhette volna nekem a határozatot aláíró két személy, hogy így, 80 évesen bizonyára nyerészkedni akarok apám halálával, biztosan csak kitaláltam a háborús történetet, hogy némi kis járadékhoz jussak. Mindent összegezve: úgy gondolom, hogy bár hatósági igazolással nem, de közvetett bizonyítékok sorával alátámasztható, hogy drága apámat a II. világháború hadi eseményeivel oksági összefüggésben vesztettem el” – áll Novák Béla levelében, amelyben megemlíti, hogy az elmúlt hét évtizedben soha nem fordult segélyért se a tanácselnökhöz, se a polgármesterhez.

A minisztérium visszautalta az ügyet a megyei kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalához, ahol ugyanazok az ügyintézők másodszor is elutasították a hadiárva-ellátás járadékának megállapítását. Az idős és beteg, járásában is erősen korlátozott Novák Béla ezek után keserű szájízzel lemondott a további küzdelemről. Keresztlányának férje, a Gyulán élő Jámbor Sándor viszont mindezt látva úgy döntött, ő nem hagyja annyiban az ügyet.

Bizonyító erejű adatlapok

Internetes kutatásai nyomán Jámbor Sándor talált egy nyilvánosan kutatható hadifogoly-adatbázist, amelyet Magyarország 220 millió forintért vásárolt Oroszországtól, és amelyet a hadtörténeti kutatások után nyilvánosan elérhetővé tettek. Fontos megjegyezni, hogy ez az adatbázis a Hadtörténeti Levél- és Irattár már említett 2016-os válaszakor még nem volt meg.

A többszöri keresés eredményeként a több százezer nevet tartalmazó adatbázis három hadifogoly adatlapját dobta ki. A három kartonon kézírással – természetesen cirill betűkkel – oroszosított keresztnévvel három hadifogoly adatai szerepeltek, csakhogy mindegyikük születési évszáma, születési helye és apja neve azonos volt. Ugyancsak azonos volt a Békés megyei lakhely és a fogságba esés helye, de még annak időpontja is. Vagyis bizonyossággal kijelenthető, a kartonok egyazon személyről, Novák Györgyről informálnak – igaz, a hadifogoly életének más-más időpontjairól és helyszíneiről. A tévedést kizárandó ellenőrizték az eltűnt férfi szülőhelyén, Geszten az anyakönyvet is: 1907. november 14-én egyetlen Novák György született.

„A kartonok roppant nehezen olvasható, cirill betűs rovatait böngészve a 77 éve eltűnt hadifogoly életének utolsó, a családtagjai számára soha nem ismert, de valószínűleg a legkegyetlenebb időszaka kezdett előbukkanni az ismeretlenség homályából” – tudtuk meg a kutatást eredményre vivő rokontól. Novák György 1944. szeptember 7-én vonult be katonának. A szovjet csapatok előrenyomulásával a frontvonal nyugatra tolódott, Novák egysége a nyugat-magyarországi, Zala megyében található Szentgyörgyvölgy közelében keveredett harcokba. A férfi 1945. április 1-jén esett hadifogságba. A következő időpont 1945. augusztus 1., ekkor állították ki róla az első hadifogolykartont. Minden valószínűség szerint ekkor került a 149. számúként feltüntetett hadifogolytáborba, amely Harkovban volt. A család úgy hitte, hogy az odáig tartó mintegy 2 ezer kilométeres utat több hónapon keresztül, gyalog tették meg a hadifogságba esett magyar katonák. A korszak kiváló ismerője, Ungváry Krisztián azonban a Narancsnak elmondta, hogy minden magyar hadifoglyot vonattal szállítottak a Szovjetunió legkülönbözőbb részein található lágerekbe.

Novák György hadifogolyról 1945. november 24-én újra kiállítottak egy nyilvántartó kartont, ekkor valószínűleg egy másik, Harkov külterületén vagy közelében lévő fogolytáborba, a 149-13 számú lágerbe helyezték át. A harmadik nyilvántartó lapot az újabb áthelyezéskor tölthették ki 1945. november 24-én, vagyis ugyanazon a napon, mint az előbbit. Aznap tehát átszállították egy másik, a 149-41 számú munkatáborba. Nem tudjuk, mit dolgoztak a hadifoglyok, ám biztosra vehető, hogy a végsőkig kizsigerelték őket, ehhez társulhatott a rossz koszt, a mostoha körülmények, az elégtelen egészségügyi ellátás, esetleg betegség és a kemény tél. Négy nappal a 39. születésnapja után, 1946. november 18-án Novák György elhunyt. Halálának időpontját a második és a harmadik karton aljára írták fel, míg a temetés helyét a harmadik kartonra írt alábbi információ tartalmazza: „основание: фонд № 121, опись 1, п/л 88 стр. 1” – ebből talán megállapítható, hogy Novák György földi maradványait melyik katonai temetőben, annak melyik parcellájában temették egy tömegsírba.

Jámbor Sándor minderről tájékoztatta az idős férfit, így Novák Béla 77 év után immár megtudhatta, mi történt édesapjával. A két vitatható elutasítás után a Békéscsabai Járási Hivatal ezek alapján akár felülvizsgálhatná korábbi álláspontját, de nem tudni, mekkora ennek az esélye. Havi 8 ezer forintos hadiárva-ellátásról lenne szó.