Hiába, költekezésben verhetetlen az MNB – Közel 40 millióért szőnyeg, 63 millióért Pallas Athéné-szobor

  • narancs.hu
  • 2018. május 5.

Belpol

Továbbra sem finomkodnak a Pallas Athéné-alapítványok. De már nem is tagadják.

Kikérte és megkapta az Átlátszó a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak friss, 5 millió forint feletti költéseiről szóló listáját. Mint írják, a dokumentumokban több érdekes tétel is akad.

Az már korábban is nyilvánosságra került, hogy az MNB több mint 20 millió forintért vásárolt kézi csomózású szőnyegeket az alapítványok Úri utcai ingatlanába, ahol egy doktori iskola üzemel majd. Ám az nem volt ismert, hogy ez valójában nem a végösszeg, hisz’ 2018 februárjában ismét majdnem ugyanennyi pénzt, csaknem 20 millió forintot költöttek szőnyegvásárlásra. Az első szőnyegrendelés 21,5 millió forintról szólt, az új, eddig nem nyilvános rendelés 16,7 millió forintról, a két vásárlás végösszege így már 38 millió forint. (Az MNB-alapítványok megerősítették, hogy két külön tételről van szó.)

Ám nem csak a szőnyegekre vannak rákattanva az MNB-alapítványoknál. 2018 januárjában egy Pallas Athéné-szobrot is rendeltek 63,5 millió forintért egy másik ingatlanba, a Lónyay-villába, ahová bútorokat, vagyis „bútor szobrokat” is terveztetnek 34,5 millió forintért.

De sok pénz vándorolt már eddig is az alapítványoktól a Provital Zrt.-hez is, amely cég tulajdonosa Antal Kadosa Adorján, akit Mészáros Lőrinc embereként tartanak számon.

(Átlátszó)

Figyelmébe ajánljuk

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

„Ellentmondásos karakterek”

Az angol posztpunk zenekar 2023-ban a Reflektor Fesztivál fő fellépőjeként, tavaly pedig a Dropkick Murphys előzenekaraként lépett fel hazánkban. Ám hamarosan viszontláthatjuk őket Budapesten – immár önálló koncerten. Helsinkiben értük utol a turnézó zenekar énekesét, Charlie Steent.