Hiába volt a vita: a fideszes képviselő azzal zárta, hogy komoly érv nem hangzott el az ellenzék oldaláról

  • narancs.hu
  • 2023. június 17.

Belpol

Takács Péter arra utalt, hogy úgyis a Belügyminisztériumban születik meg a döntés.

Szombaton fél tízkor, csaknem tizennyolc óra után véget ért a státusztörvényről – más nevén a bosszútörvényről – szóló vita. Tegnap este több ezren vonultak utcára a törvény elleni tiltakozásul, az Országgyűlés plenáris ülése kivételesen hosszúra sikeredett.

A 24.hu összefoglalója szerint Tordai Bence (Párbeszéd) tegnap este arról beszélt, hogy ha egy kicsi jószándék lenne a kormányban, akkor ezt a javaslatot nem fogadná el, és felolvasta egy tanár felmondó levelét. Szabó Tímea (Párbeszéd) ugyancsak egy pedagógus esetét ismertette Balatonalmádiból, akit érettségi közben rúgtak ki.

 
Tordai Bence, a Párbeszéd vezérszónoka felszólal a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2023. június 16-án.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
 

 

A momentumos Orosz Anna szerint a státusztörvény a maradék jó tanárokat is elüldözi majd a pályáról.

A fideszes Hollik István azt mondta, az ellenzék azért ment be a parlamentbe, hogy hangulatot keltsen, és ellenpéldaként Hiller Istvánt (MSZP) dicsérte.

Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár délután 4-kor expozét tartott, majd este 11 órakor is felszólalt, és a tanári fizetésekkel kapcsolatban azt mondta, a teljesítménybérezés tudja majd rendezni azt, hogy az iskolák a munkaerőt biztosítsák.

Számos felszólaló után reggel Takács Péter egészségügyi államtitkár zárta le a vitát, amikor azt mondta, a 18 órán át tartó vitában „új, komolyan vehető érv nem hangzott el az ellenzék oldalról”, és arra utalt, hogy amúgy is felesleges volt a parlamenti ülés, hiszen a szükséges egyeztetéseket (amiket amúgy, tesszük hozzá, még látszategyeztetésnek tekinteni is nehéz) a Belügyminisztérium lefolytatta a javaslatról.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.