Hogy lehet működőképes az egészségügy, ha év végéig az 50 milliárdot is elérheti a kórházak adóssága?

  • narancs. hu
  • 2017. november 4.

Belpol

Úgy, hogy az állam fizet. De meddig mehet ez így tovább?

Adósságrendezésre, hatékonyságnövelő programokra és beruházásokra, valamint gyógyszerbeszerzésekre fordíthatják a kórházak azt az összesen 56 milliárd forintot, amit a múlt héten hagyott jóvá a kormány – idézi az MTI a szombati Magyar Időket, amely szerint az intézmények december végéig megkaphatják a forrást. A lap felidézi, hogy a kórházak adósságrendezéséről szóló döntést Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a múlt héten, de részleteket nem közölt. A Magyar Idők szerint a forrás egy része gyógyszerbeszerzésekre lesz felhasználható.

Eltakarja

Eltakarja

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Mint írják, az egészségügyi intézmények tartozása szeptember végén 38,8 milliárd forint volt, ezen belül a 60 napon túl lejárt adósság nem érte el a 17 milliárd forintot. Augusztusban 34,5, júliusban 30 milliárd forint tartozással zártak a kórházak, vagyis még ha az utóbbi három hónap tendenciái folytatódnak is, az év végére akkor sem haladja meg a kifizetetlen számlák összértéke az 50 milliárd forintot. Ennek mintegy 20-25 százaléka egy hónapon belül lejárt adósság.

Tavaly 45 milliárd forintot kaptak az intézmények a harminc napnál régebben lejárt szállítói tartozásaik rendezésére, és további 15 milliárd forintra a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhattak.

Így kellene megmenteni a kórházakat

Néhány apróbb reformmal komoly eredményeket lehetne elérni. Cikkünk előző részében azt vettük sorra, mi a probléma a magyar kórház-finanszírozás rendszerével. Most azt vesszük sorra, milyen újításokra lenne szükség ahhoz, hogy a rendszert talpra lehessen állítani. Mi a teendő? Tán árán kellene téríteni a gyógyítást? Hogyan? Elsőként HBCs-csoportonként kellene tudni, hogy miből adódik a költségek emelkedése?

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.