Itt az újabb agyrém: a Fidesz be akarja tiltani Magyarországon a mecseteket

  • narancs.hu
  • 2017. november 4.

Belpol

Gulyás Gergely frakcióvezető szólta el magát.

„Magyarországon nem lesz mecset” – ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette ki péntek este az Echo TV Mélymagyar c. műsorában. Gulyás Gergely Bayer Zsolttal diskurált – egyebek közt – a menekültkérdésről, majd amikor a műsorvezető előállt azzal, hogy szerinte ott van a baj, ahol mecset van, a fideszes politikus rögtön elkezdett beszélni a tervekről, miszerint itthon nem lesz több mecset. Idézzük Gulyás magyarázatát:

„Van ilyen kezdeményezés, egész egyszerűen világosan azt ki kell mondani, hogy a jelenlegi helyzetben mi úgy gondoljuk, hogy ez a saját biztonságunk szempontjából negatívumokkal járna. Sajnáljuk azt, aki ennek vesztese, de nem tudunk változtatni ezen az állásponton, mert ez nem csupán vallásszabadság kérdése, hanem egy ország biztonságának a kérdése is”.

Semjén Zsolt majd keresztet vethet örömében

Semjén Zsolt majd keresztet vethet örömében

Fotó: MTI

Itt a témát befejezték, így nem derült ki, hogy mennyire komoly ez a terv, a már meglévő mecseteknek is annyi, vagy csak majd a jövőben nem lehetne újakat létrehozni. Megkerestük a Fidesz sajtóirodáját a témában, szombat délután csupán ennyit reagáltak a kérdéseinkre: "Amit Gulyás Gergely frakcióvezető pénteken az Echo TV Mélymagyar c. műsorában elmondott, az magáért beszél, törvényhozási feladattal nem jár".

A Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke tőlünk hallotta először, mit tervezhet a Fidesz, Sulok Zoltán a magyarnarancs.hu-nak elmondta: ugyan nehéz reagálnia a konkrétumok ismerete nélkül, de szerinte már az is alkotmányossági aggályokat vetne fel, ha az új mecsetek építését akarnák betiltani, hiszen ezzel is korlátoznák egy közösség vallásgyakorlásához való szabad jogát. Ugyanakkor hozzátette, a választások előtti mesterséges hangulatkeltésről van szó, hiszen valójában tiltani sem kell, új mecsetek nem igazán épülnek Magyarországon, a jelenlegiek is úgy jöttek létre, hogy egy meglévő épületet vagy épületrészt alakítottak át a közösségek. Sulok Zoltán megjegyezte, hogy ezzel a lépéssel a Magyarországon élő mintegy 30-40 ezres muszlim közösség ellen tovább hangolhatják az embereket, így fennállhat a veszélye annak, hogy egyszer majd tettlegességig fajul a velük szemben gerjesztett ellenérzés.

A Fidesz néhány év alatt masszív utálatra tanította az országot, mára már a kispárnánk alatt is menekültek vannak

A kormánypropaganda gyűlöletnaplójára senki sem lehet büszke. Még a 2010-es kormányváltás első éveiben volt rá némi remény, hogy élhetünk egy viszonylag normális országban egy kevésbé normális Fidesz vezetése mellett is, de ez már csak álom. A Fidesz „mindenkiellenes" retorikája rövid idő alatt emberek millióit képes volt utálatra tanítani, az uszító kormánypropaganda hatásai egyre jobban érzékelhetők, és ez a választás közeledtével minden bizonnyal csak erősödni fog.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.