Hollókő mint világúörökség:Álom a vár alatt

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/39. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hét végén - elvileg - országszerte megtartották a Kulturális Örökség Napjai rendezvényt, melynek középpontjában a középkori templomok és templomromok álltak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a nemzetközi akcióra hivatkozva, a műemlék jellegű épületek, múzeumok ingyenes megnyitását tűzte ki célul, hogy ezek látogatásával erősödjék "a lakóhelyhez, az országhoz való kötődés és azonosságtudat". Hollókőn pénteken ebből semmi nem volt érzékelhető; a világörökség részét képező falu élte szokványos életét, ingyen viszont semmi sem volt.

A hét végén - elvileg - országszerte megtartották a Kulturális Örökség Napjai rendezvényt, melynek középpontjában a középkori templomok és templomromok álltak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a nemzetközi akcióra hivatkozva, a műemlék jellegű épületek, múzeumok ingyenes megnyitását tűzte ki célul, hogy ezek látogatásával erősödjék "a lakóhelyhez, az országhoz való kötődés és azonosságtudat". Hollókőn pénteken ebből semmi nem volt érzékelhető; a világörökség részét képező falu élte szokványos életét, ingyen viszont semmi sem volt.

Hollókő mint világörökség

Noha a nemzeti kulturális örökség fogalmát - már csak az NKÖM felállítása miatt is - a Fidesz kultúrpolitikájához szokás kötni, szó sincs arról, hogy sajátosan magyar találmányról lenne szó, ráadásul az örökség szó kapcsán sem kell rögtön a konzervativizmusra asszociálnunk. Szakértők szerint a kulturális örökség a közösségi identitás új keretét jelentheti; a nemzetek abban versengenek, kinek van több világörökséggé nyilvánított települése, tája, lovas szobra és hímzése. Minthogy nyugat-európai eredetű vállalkozásról van szó, értelemszerűen ők vezetnek: huszonegy év alatt hatszázharmic hely lett a világörökség része, ebből Nyugat-Európában kétszáz. Magyarországon öt ilyen hely van; ennek tétje szimbolikus, külön zsozsó nem jár érte.

Szakértők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy azt a helyet, amely a világörökség részévé válik, a professzionalizálódás veszélyezteti: az örökség turisztikai attrakcióvá válik, diznilendizálódik, a faluból skanzen lesz, és a sok bába között elvész a gyerek - azaz maga az örökség.

Elmélet

Hollókőre is, amely a budai Vár mellett elsőként lett Magyarországon a világörökség része 1987-ben, azzal a prekoncepcióval érkeztünk, ami a szakértők átal mondottak alapján állt össze a fejünkben, és olyan történetekkel a tarsolyunkban, amelyeket néprajzosok mondanak el konferenciákon. Vagyis hogy Hollókőnek rosszat tett a dolog, voltaképpen egy lakosa van csak (más forrás szerint három), mert mindenki elköltözött az új, szomszédos faluba; reggel buszra szállnak a népviseletbe öltözött exhollókőiek, és mennek vissza egykori településükre, hogy őrizzék az örökséget, a népi építészetéről, népi viseletéről és ízes tájszólásáról híres zsákfalut, ami csak egy oldalról közelíthető meg. Vagyis: az örökség őrzői profik, ebből élnek, szó sincs itt az egykori (népi) kultúra továbbéléséről, hisz azt "megölték" azzal, hogy világörökséggé nyilvánították. Újabb elméleti probléma, hogy az 1909-ben teljesen leégett parasztfalut eleve "rekonstruált módon" építették újjá.

A fenti vélemények akkor kezdtek először gyanússá válni, amikor találkozót beszéltünk meg Hollókő polgármesterével. Hogy akkor vajon ő lenne az egyedüli lakos, aki magamagát igazgatja? Aztán a faluba érvén rögtön érzékeljük, hogy valami nagyon nem stimmel a néprajzosok hiedelemvilágával. Igaz, kihaltnak tűnik a falu, minden zárva még, kávénkat a Szabó kocsmában fogyasztjuk el, de például a pohár koszos; ez lenne a profi vendéglátás? A valóságban megmerülvén érdeklődünk a boltos néninél is, hogy akkor végül is hány Hollókő van. Kiderül: ez az egy, s csak az "falu a világörökség része.

Gyakorlat

Szabó Csaba polgármester a téren álló parasztházban berendezett hivatalában fogad, és adatokkal cáfolja a szakértőket: a falunak négyszáz lakosa van. Elvándorlás van persze, de melyik kis faluból nincs? Az "falu sem skanzen csupán: az 53 parasztportából 25 közösségi rendeltetésű - múzeumok, galériák, vendéglők, orvosi rendelő -, a többiben viszont állandó lakosok laknak. A paraszti kultúrát ugyan nemigen ápolják; a téesz megszűnt, imitt-amott málnatermesztéssel foglalkoznak.

Üzleti szempontból a világörökség részének lenni nem nagy ügy, sőt: külföldről ezért nem kapnak pénzt, és itthonról sem. Csupán annyi jár a falunak, mint bármely más négyszáz lakosú településnek: a normatív támogatás. Pályázgatni persze lehet, de mivel ahhoz önrész is kell, Hollókő nem nagyon ugrálhat. Szabó Csaba elmondta: idén, "hála Sasvári Szilárdnak", húszmilliót kaptak a költségvetésből, amit az épített örökség megóvására használnak fel. Érdeklődünk, hogy kinek köszönhető a világörökség cím; Szabó szerint a műemlékvédőknek, akik felfedezték maguknak a falut, azaz nem a helybéliek találták ki saját magukat. Elismeri, hogy az örökség részének lenni presztízst jelent, "erkölcsileg emeli fel a helyet", és persze munkalehetőséget is teremt. De volt már itt korábban is turizmus, habár akkor nem százezren jöttek évente. Szabó gyerekként maga is néptáncolt a külföldi csoportoknak, akkor még ingyen.

A délelőtt tízkor működésbe lépő "faluban csatangolunk, így lekéssük az asszonykórust, mely menetrendszerűen ekkortájt énekel-táncol, fejenként hétszázért, mint azt az egyik hazatartó, népviseletbe öltözött asszonytól megtudjuk. A fotós kollégát az első öregasszony rögtön arról tájékoztatja, hogy itt semmi sincs ingyen. ´ sem fog hát csak úgy pózolni. Pedig még csak népviseletet sem viselt. Mások készségesebbek: az egyik idősebb néni arról beszél, hogy világörökségben lakni önmagában még nem jelent előnyt; egyre rosszabb a helyzet, kevesebben jönnek, mint korábban, drága a benzin, ő adott ki korábban szobát, de hát a tévében annyi a gyilkosság, hogy most már ettől is elállt. Meg miféle kulturális örökségről beszélünk, mondja, a hetvenes években ő a budapesti építőiparba kényszerült, hogy éhen ne haljon. Aztán elmegy a rendelőig, megnézni, mikor dolgozik az orvos, mögötte két japán kószál meg egy magyar turistacsoport. Szomszédasszonya tájékoztatja, mikor jön a doktor, majd megy vissza mosni - kézzel, de ezt a metódust nem a hely szelleme miatt választja, hanem kényszerűségből. Kérdem, hány néprajzossal beszélt már életében, hát, voltak itt többen, meg filmben is szerepelt már, mondja, de mostanában már ők se járnak ide.

Vámszedés

A fideszes Sasvári Szilárd - még ellenzékiként - a parlamentben hívta fel a figyelmet arra a "sajátos vámszedésre", ami a húsvéti ünnepekkor ment végbe a Hollókőre vezető egyetlen útnál: egy őrző-védő káefté kutyákkal megerősített checkpointot állított fel, és a locsolkodásra érkezőknek háromszáz forintot kellett fizetniük a belépésért, még akkor is, ha rokonaikhoz mentek látogatóba. A jelenlegi, fideszes polgármester szerint a helyzet mára megoldódott: a szerencsétlen eljárás a korábbi polgármester nevéhez fűződik, ma már nem idegen őrző-védők, hanem a polgárőrség rendezi a dolgot, egészen más módon, sarcról szó sincs.

Az "faluban mégis azt halljuk a népektől, hogy a húsvéti és más nagyobb ünnepek, rendezvények idején manapság is járja még a vámszedés. Az egyik hölgy például azt állítja, hogy tavaly még az őt meglátogató fiának is fizetnie kellett, igaz, idén már nem, mert megszerezték a belépési engedélyt. De a sáp, illetve a belépő még létezik, ugyanott szedik, ahol az ominózus botrány alkalmával.

Az épületek megtekintése is pénzbe kerül, ötven-száz forint a beugró. Ez nem áll a galériákra; az egyikben furcsamód egy budapesti opera-énekesnőről szóló cikkeket és fényképeket tekinthetünk meg, a kerámiatárgyakat szinte mindenütt profik készítik, népi dolgokra viszont alig futhatunk rá. Gagyi is van minden mennyiségben, főleg fából: Forma-1-es autó 1200-ért, tank 500-ért, egy traktoralapú exkavátorért viszont 3190-et is elkérnek. A pávatoll 200, a vízfestékkel festett budapesti panorámáért 3500-at kell leperkálnia a falusi népi örökség megrögzött gyűjtőinek.

Az "faluba egyébként csak az ottlakók mehetnek be kocsival, bár az egyik Suzuki paprikával, hagymával és karfiollal jár körbe a köves utcán, kissé furcsán is néznek ránk, amikor éppen mellettük füzetembe jegyzetelek. A falumúzeumban is APEH-ellenőrnek néznek, áfás számla nélkül ki sem engednek, a pénzügyi fegyelem tényleg dicséretes, ha már ingyen semmi sincs.

Az egyik ófalusi galériában dolgozó hölgy, amikor magunkra maradunk, megosztja velünk meglátásait: értelmezésében az "falut "maffiaszerűen" működtetik, főleg azok a vállalkozók, akik idegenvezetők is. ´k az általuk ideszervezett turistákat csak az "falu központjáig vezetik el, majd a saját boltjukig. Így aztán a falu szélén lakóknak és dolgozóknak (mint például a hölgynek) mind rosszabbul megy a dolguk, már a szobát is egyre ritkábban tudják kiadni, pedig az 1500 Ft/nap/személy tényleg polgárbarát ár. Beszélgetőpartnerünk keserűségében nem fogy ki a vádakból: az állásokat leosztják egymást között az alapítványban, amely a vállalkozásokat, a turizmust koordinálja, az önkormányzat is csak saját embereivel kavar; úgyhogy amikor a hollókői palóc-magyar identitás és a kulturális örökség kapcsolatát feszegetnénk, csak szomorúan legyint: válság van itt, semmi más.

H

Hogy valóban válság van-e Hollókőn, azt nem tudjuk, mint ahogyan azt sem, mennyi az igazság a nekikeseredett hölgy panaszáradatában. Tény: az "falu, illetve a táj szép, rendezett a középkori vár is, a turisták jönnek-mennek, bár délig se enni, se inni nem tudunk a helyiségben. Hollókőn az örökség diskurzusa elméleti szinten nem létezik; a gyakorlatban a falu a falusi turizmus és egy skanzen határmezsgyéjén egyensúlyoz. Ennek következtében a falu nem haldoklik, a lakosság hatvan százaléka egyébként is nyugdíjas. A palócgulyás is palócgulyás maradt, csak többet kell belőle főzni, hogy a turistáknak is jusson.

Szerbhorváth György

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/39. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra