1. Nem mindig mellékes, hogyan zajlik le egy első találkozás. Pesti fiú, frissen alapított, épphogy próbáló Csoport tagja, egy ügynök elszántságával áll ki az útra Nyugat felé, hogy valamit elkapjon abból, ami akkor még itt nem volt. Szerencsés stoppolás, komoly kitérőre hajlandó sofőr: húszórányi, nagyrészt ma is klasszikusnak minősülő zene kerül a hátizsókába. Benne két korai Pere Ubu-album.
Übü Papa zenekara sokak számára volt része a "klasszikus csomagnak" a hetvenes évek vége óta. Elég hallani azt az énekhangot, pláne látni a figurát. Huszonvalahány év persze nem kevés, voltak jobb és rosszabb korszakok. Bomlás, újraegyesülés, tagcserék, kísérletezés a kommerciális sikerrel. A legutóbbi két lemez (Raygun Suitcase és Pennsylvania a Cooking Vinyl "gondozásában") jó periódust fémjelez. Semmi sincs erőltetve, rockzene van, Amerika hangja, a személyiség meg nem tud nem átjönni.
De mi most nem a Pere Ubut várjuk a Trafóba. (Igen szimplán: arra nem volna elég a pénz. És ha elég volna is...) David Thomas (akiről sosem lehet elfelejteni Kozma György hasonlatát az 1988-as Élet és Irodalomból: tsz-elnök) mindig is elég ambivalens volt ahhoz, hogy többfélét csináljon. A Two Pale Boys a jelenlegi utolsó állomása az intimebb, kamarazeneibb jellegű, nem direkten rockos és a rockban nem őshonos hangszereket is felvonultató produkciósorozatnak, amely már régóta jelen van a Pere Ubu mellett. ´ maga melodeonon játszik, ami egy kisféle tangóharmonika. És a partnerek soha nem akármilyenek, természetesen. A "két sápadt fiú" közül legalább az egyik, Andy Diagram, maga is legenda. Pesten először a Honkies tagjaként trombitált úgy húsz embernek a Tilos az Á-ban - ebből tíznek az volt az év koncertje. Azóta a Spaceheadsben bódítja loopjaival a táguló fejeket. A harmadik, Keith Moline midigitárral vezérli samplerét, a hangminták széles skálájával megalapozva a jelentést.
*
2. Ide ékeljük be a relatíve ismeretleneket. A Galen Sadko név egy angol-orosz duót bújtat. Nick Galen az elmúlt bő évtizedben a következő csoportok énekes-szövegírójaként szerepelt: The Shrubs, Mecca, Infidel. Lem Sadko a moszkvai Atas együttesben ugyanezt a funkciót töltötte be, amíg Londonba nem költözött. Nick furcsa dalokat énekel szétesett életekről, Lem zongorán (lehetőleg igazin) kíséri, főleg a feketéken. (Ez inkább metafora, nem azt jelenti, hogy a pentatónia uralja a repertoárt.) Bemutatkozó előadásuk tavaly volt a New York-i Knitting Factoryben egy Robert Wyattnek ajánlott est keretében, ahol hírességek között is nagy sikert arattak.
Igen, igen, jó a memóriád: a The Shrubs (A Cserjék) közreműködői voltak a legelső HungaroCarrotnak.
*
3. Első találkozás - b/1. lemezborító egy londoni lakásban. The Ex: Blueprints for a Blackout. Keleti srác magának: "Ezek aztán nagyon..." E. t. b/2. Varsó, Carrot (Marchewka) Fesztivál. Elsöprő intenzitás, robban a színpad, szétfortyan a közönség. Mint a punkzenében.
De az Ex- szerencsére - nem "igazi" punkzenekar. Az "Ex-music" kezdetben valóban a dühös anarcho-punk egy sajátos (milyen fontos itt ez a jelző) változatát jelentette. Kellett hozzá az a kis húsz év, hogy kialakuljon a finom ötvözet: a zajzene, a folk, a jazz és különböző etnikus stílusok hatásainak egybejátszódása. Ez persze egy hosszú folyamat következménye. Az elmúlt évtizedben az amszterdamiak kiváló zenészek hosszú sorával működnek együtt, Tom Corától, Han Benninktől kezdve a mali korajátékos Djibril Diabatéig és az utolsó albumukat (Starters) elkészítő amerikai sztárproducer, Steve Albiniig, alig említve a lista egytizedét. A legjelentősebb fesztiválokon játszottak a MMI-től Victoriaville-ig és Moersig. (Az, hogy immár két Muzsikástól tanult magyar népdal van a repertoárjukon, számunkra külön borzongás a hátunkon.) Kompromisszum sem zeneileg, sem a számukra mindig elsődleges szociális kontextus szempontjából nincs abban, amit csinálnak, ugyanaz a tiszta hozzáállás és energia fűti őket.
*
4. 1988-ban, az első HungaroCarrot évében a Kampec Dolorest a The Ex meghívta, hogy csinálja meg az ő kiadójuknál első nagylemezét, a Pere Ubu pedig kísérőjének választotta egy Európa tizenhárom országát érintő koncertkörútra.
Mostanában meg-megkérdezik: van még Kampec? Ebbe persze belejátszik a tévhit, hogy az új dolgok (például az Egy Kiss Erzsi Zene meg a többi) kioltják a régieket. Igen, van. Sőt. Nemsokára lesz új lemez, és van új téma: a szabadabb zene után hogyan illeszkedik az elektronika a hagyományosnak mondható stílusjegyekhez. És saját zenék mellett ezúttal vannak feldolgozások is, Ázsiából. Alig várjuk, hogy halljátok.
*
5. Jó volt koncerteket szervezni. "Annak idején" leginkább úgy kerültek Budapestre (és Miskolcra, Pécsre) külföldi csoportok, hogy egy itteni zenész, aki ebben élt, leginkább a zene kedvéért elvégezte a teendőket. Nagyon sok személyeset köszönhetek ezeknek az esztendőknek, csak néhány név - a teljesség igénye nélkül: - Nico, Dog Faced Hermans, Amy Denio, Iva Bittova és Pavel Fajt, Fred Frith, Ostertag, Chris Cutler, John Rose, Chadbourne, Nye Zsdali. Aztán lezárult a Tilos az Á-korszak is, maradt az évi egy HungaroCarrot. Most pedig szerkesztői minőségemben - bocsánatot érte - ezzel a szinte családi jellegű eseménnyel ettől is elbúcsúzom.
Hajnóczy Csaba
HungaroCarrot ´99, a Budapesti ´szi Fesztivál rendezvénye a British Council támogatásával; Trafó, Budapest, október 23. 20 óra
