Az ifjúsági törvény nem először vallott kudarcot. Így járt vele a Deutsch-Für Tamás vezette ifjúsági minisztérium (ISM), és nem jutottak egyről a kettőre a Medgyessy- és a Gyurcsány-adminisztráció idején felelős tárcák sem. Pedig a törvény egységes szerkezetben definiálná a feladatokat és az ifjúsági szolgáltatásokat, valamint azt, hogy az ellátásában kire (kormányzat, önkormányzat, nyereségérdekelt és nonprofit szervezet) milyen szerep hárul. Szűkítené a kiíró és a pályázó szabadságát, feladatautomatizmusok lennének, amikhez normatívan biztosítana költségvetési forrást. Csökkenne a mutyi lehetősége, és végre azokhoz a problémákhoz is operatívan lehetne nyúlni, amiknek az orvoslása lassúbb és nem olyan látványos, mint egy játszótér felépítése vagy egy uszoda felújítása.
A Zuschlag-ügyet már csak az elbukott jogszabálytervezet miatt is érdemes
az iÆúságügy
kontextusában szemlélni. A szocialista politikus nevével fémjelzett hálózat a legtöbb pénzt erről a területről szívta el. (Nyertek még támogatást az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságától és a fővárosi közgyűléstől is, utóbbinál főként a városrendészeti bizottság előterjesztésére.) És itt válik világossá, hogy egy politikai klientúraépítésre alkalmas intézményrendszer miként akadályozza a valódi szakpolitikák érvényesülését. Ebben a megközelítésben nemcsak azok az esetek relevánsak, amelyek miatt az ügyészség nyomoz, hanem azok is, amelyek az ifjúságügy számára ugyancsak kontraproduktívak. Megfelelő monitoring nélkül a támogatások hasznosulásáról nehéz közelebbit mondani.
Mennyi a Zuschlag-kör által lenyúlt pénz? Amikor kijött a lépés, akkor is legfeljebb öt-hat százaléknyit pályázott össze a Zuschlag-hálózat az évi 200-300 milliót elosztó Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram (GYIA) keretéből. Számításaink szerint ez 2000 és 2005 között nem haladta meg az ötvenmilliót. (A Népszabadság becslése szerint az összes forrás együttvéve sem több ennek a duplájánál.) Ennyi pénzből bizonyosan nem lehet kampányt finanszírozni (maximum egy közepes választókerületét). A települési csatornaépítésből leeső milliókhoz képest sem nagy összeg. Az ezer sebből vérző civil szférának viszont nagyon tud hiányozni ennyi pénz. Főleg, hogy a gyermek- és ifjúságügyre fordított összes költségvetési forrás nem több egyetlen autópályakilométer áránál.
Az ifjúságpolitikai intézményrendszer kialakulására rányomta a bélyegét, hogy egy rakás olyan ember tűnt fel, aki ezt a területet tekintette politikai ugródeszkának. "A kábszer speciális, zárt terület, ott minden szereplő jól ismeri egymást. Nem volt ekkora felfordulás, sikerült is letenni egy nemzeti stratégiát. Ahhoz, hogy valaki ifjúságpolitikus legyen, elég volt fiatalnak lenni. Ha még bölcsészdiplomája is volt, már a terület szakértőjének tekinthette magát" - ironizált egyik forrásunk. Kezdett itt ellenzéki EP-politikus, polgármester és szóvivő, kormánypárti államtitkár és (bukott) pártigazgató. Aki meg tudta szervezni magát, az később a saját kampányát is fel tudta építeni, és belépője volt a nagypolitikába. A pénzek mozgásából jól látható, hogy a vonatkozó költségvetési fejezeti előirányzatot a jogszabályoknak megfelelően három szinten koordinálták. A Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramra keresztelt ifjúságügyi pénzalapot a központi döntéshozó testület, a GYIA-tanács és annak regionális mutánsai - a hét regionális ifjúsági tanács (RIT) - osztották szét. Emellett a minisztériumnak volt saját - és más tárcákkal közös - pályázata is. Ezeket a forrásokat sokszor céljukat tekintve sem hangolták össze. Elvileg arányos képviseletet kaphattak volna a döntéshozó testületekben független civilek is, de nem ez valósult meg. A GYIA-tanács fele-fele arányban kormányzati és civilnek mondott tagokból állt össze, az utóbbiak közül kettő volt a történelmi egyházak, egy-egy pedig a települési önkormányzatok (TÖOSZ), a hallgatói önkormányzatok (HÖOK), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács (Magyit) és az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (Ogyip) küldöttje. A Magyit tömörítette a balos, az Ogyip a jobbos szervezeteket. A RIT-ben sem független civilek ültek, hanem az országos szervezetek helyi emberei, és inkább javaslattételi, mint döntési joguk volt - annak ellenére, hogy a törvény értelmében a GYIA pénzeinek hetven százalékát a hét régióban használták fel. A valódi civilek beálltak a sorba (ahogyan ez más területen is tapasztalható), megtanultak az államtól függetlenül létezni, vagy felmorzsolódtak. Az ifjúsági pályázatokra rácuppanva
mindkét politikai térfélen
tűntek föl olyan, politikai ifjúsági szervezetekhez kötődő egyesületek, amelyek állták a cechet a rendezvény valódi gazdái helyett. Kezdetben a cél nagyjából egybeesett a felhasználással: vezetőképző tábor, ifjúsági akadémia stb. A gyakorlat kísértetiesen hasonlatos volt a pártok kampányfinanszírozásához. Amikor a Fidesz volt kormányon, az MSZP mellett még két ifjúsági szervezet működött. A FIB a BIT jogutódjaként részesült a pártvagyonból, még megvolt a székháza, és a Horn-kormány idején "össze tudott annyit szedni, hogy egy ideig kitartson". Az Ifjú Szocialisták Mozgalma (ISZM) komoly hendikeppel indult, folyamatos bozótharcban volt a "bitesekkel", és a fennmaradása érdekében lépett be az Ogyipba. Az Orbán-kormány alatt talán volt olyan megfontolás is, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek megosztása érdekében az ISZM-et támogassák. Mindenesetre a hozzá kötődő egyesületek a GYIA-tól közel négymilliót kaptak 2000 és 2002 között. Zuschlag az ifjúszocialistáknak volt az alelnöke, és a szervezet gazdasági ügyeit intézte. Alelnökként aktív kapcsolatot ápolt Gyürk András, majd Szijjártó Péter Fidelitas-elnökkel (utóbbi 2005-ig, egészen Zuschlag párton belüli meggyengüléséig a nyugat-magyarországi RIT-et is vezette), Halász Jánossal, az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága fideszes alelnökével (aki az Észak-alföldi RIT-nek is az elnöke volt), valamint Rogán Antallal, a Fidelitas alapítójával. Amikor 2002-ben az MSZP nyomására a FIB és az ISZM egyesült, Ujhelyi István lett az elnök, Zuschlag pedig maradt a gazdasági ügyekért felelős alelnök. Ha ezt lefordítjuk, az ügyészség jelen pillanatban a szocialista ifjúsági szervezet pénztárnoka ellen nyomoz.
"Zuschlag nélkül az ISZM nem bírt volna fennmaradni. De míg a tatai táborunkba nagyjából százan jöttek el, a FIB-nél ciki volt, ha kevesebben vannak öt-hatszáz főnél. Ennyivel több pénzre is volt szükség, és ehhez a Janinak is úgy kellett teljesítenie" - mondta a Narancsnak a politikust még a régi időkből ismerő forrásunk. És valóban: a rendszer igazán 2003 után pörgött fel. A régiek mellett újabb egyesületek alakultak, és mindenütt elkezdtek pályázni. Zuschlag csak az egyik szervezetet jegyezte, azt is csak átmenetileg, a tucatnyi egyesület többségét bizalmi emberei képviselték. A fantomegyesületek működése még a 2002-es választások előtt szemet szúrt az SZDSZ-nek (Béki Gabriella parlamenti felszólalását a Népszabadság idézte is), az MDF viszont hallgatott, pedig az Ogyip közgyűlési elnökeként, majd a társadalmi szervezetek bizottsága tagjaként Pettkó Andrásnak feltűnhetett volna a politikai célú pénzosztás. (Erre mondta egyik forrásunk, hogy az SZDSZ Új Generáció túl későn indult, csak 2001-re formalizálta a tevékenységét, így "kimaradt a répatortaosztásból".)
A rendszer annak ellenére, hogy minden oldalnak tudomása volt a machinációkról, kitartott hat évig. És valószínűleg most sem dőlt volna be, ha Zuschlagék elővigyázatosabbak. Úgy tudjuk, hogy míg Krausz Csaba, az ISZM egykori kabinetvezetője kezelte a pályázatokat, jobban ügyeltek az alakiságra. De ahogy egyre több pályázat forgott, és a lebonyolításba-ügyintézésbe kénytelenek voltak bevonni másokat is, egyre nagyobb lett a káosz. A pályázatkezelőnek aztán egy idő után feltűnt, hogy ahol megegyezett a képviselő neve, ott nagyon hasonlított egymásra a beszámoló is; vagy hogy honlapfejlesztésre igényelt támogatást olyan szervezet, amelynek éppen honlapja nincs, és így tovább. MSZP közeli forrásaink sem tudnak konszenzusra jutni abban, hogy a Zuschlag-kör simán pancserekből, elbizakodott és vakmerő fiatalokból vagy egyszerűen gyengeelméjűekből állt. Az egyesületek egy része nem volt bejegyezve, többhöz ugyanazt a címet, adó- és bankszámlaszámot adták meg. Az elszámolásnál a hiányzó számlákat hamisították. Ha volt is valódi számla, ugyanannak a másolatát többször is elsütötték. A pályázatkezelőnél azzal tűntek fel, hogy folyton hiánypótlásra kellett őket kérni, és ha érvényes volt a pályázatuk (azaz alakilag rendben volt), akkor általában nyertek. De legtöbbször nem tudtak érvényes pályázatot prezentálni, és olyan is előfordult, hogy utófinanszírozott programoknál képtelenek voltak elszámolni, és ezért a megítélt összeget visszavonták.
A fő kérdés innentől kezdve a politikai felelősség és az ebből fakadó hátrányos következmények, amik az MSZP-t sújthatják jobban. "Nem is mozgalmár, aki nem volt Kecskeméten" - ez a legújabb
szocialista bonmot,
miután tavasz óta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minden érintettet meghallgatott. De hol áll meg az ügy? Az apparátus közeléből származó információink szerint a politikai üzeneteket a területért felelős államtitkári szinten közvetítették. Ám Mesterházy Attilát az ügyben csak tanúként hallgatták meg. Ocsovai Tamás egykori helyettes államtitkár a vallomásában Gyurcsány Ferenc felelősségét is felvetette. A minisztériumi működési szabályzat, az apparátus működése és a döntési szintekhez tartozó felelősségi körök ezt közjogi értelemben nem igazolják - de a politikai következmények a volt ifjúsági minisztert komolyan sújthatják.
A politikai szempontú pénzosztás és az ifjúsági törvény bukása az intézményrendszert működtető apparátust is kikezdte. Mit mondjon a köztisztviselő, amikor egy egyesület úgy kerül fel a kedvezményezettek listájára, hogy a pályázati szakértő lepontozta? Vagy a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) igazságügyi szakértője, aki a hivatalon keresztül hiába jelezte az NCA kezelőszervezetének a visszásságokat? (Az élet ismétli önmagát: a Zuschlag-kör ügyleteit kiszúró Kovács Tibor idén is talált gyanús pályázatokat, amik nem a lebukott egyesületeket érintik. Amikor az NCA az illetékes főosztályhoz fordult, nem Kiss Péternek hívták már a minisztert, hanem Lamperth Mónikának. Ez több hónapja volt, azóta sem történt semmi.) Az ifjúságügy és a szakapparátus számára sem egészséges, hogy a gyermek- és ifjúságügy 2002 után megjárta a GYISM-et, aztán átkerült az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumba, az új ciklusban pedig a "genderügyekért" felelős esélyegyenlőségi szakállamtitkár alá tartozik a hasonló nevű főosztály egyik osztályaként. Bár a jelenlegi támogatási célokkal az általunk megkérdezett civilek nagy része nem értett egyet, a pénzeket ezzel együtt is sokkal hatékonyabban el lehetne költeni, ha a források elosztását egységesítenék, a pályázati rendszer átláthatóbbá válna, és a döntéshozó grémiumokban erősebb lenne a független civil kontroll.
Végül érdemes a magyar rögvalóságból fölocsúdva körülnézni Európában, ahol az ifjúságügy az elmúlt két évben felértékelődött, és alapvető politikaalkotó tényezővé vált. A lisszaboni stratégia, amely arra hivatott, hogy a kontinenst a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává tegye, a fiatalokról szól. A francia-német tengely kezdeményezésére elfogadták az Európai Ifjúsági Paktumot, amit a fiatalokat érintő humánerőforrás-fejlesztő, gyermekvállalást és társadalmi részvételt serkentő programokkal kellene megtölteni. Erről kellene ma szólnia a magyar ifjúságügynek is, kiegészülve olyan súlyos társadalmi problémákra adott válaszokkal, mint a gyermekszegénység vagy a fiatalhajléktalanság. Ehhez képest az ellátórendszer anyagi, szakmai és strukturális reformja megrekedt, és mint az ma már látható, az innováció nagyjából kimerült a mutyizás megszervezésében.
