Magyar Narancs: Az utóbbi hetek történései miatt fölmerült a lemondás gondolata önben?
Gyurcsány Ferenc: Nem.
MN: A helyzet mindenesetre megváltozott. Ezt hogyan értékeli?
GYF: Miben változott a helyzet?
MN: Ön szerint nem változott?
GYF: A Magyar Szocialista Párt egy hihetetlenül nemtelen, morális köntösbe bújtatott támadásnak van kitéve. Holott eddig nagyjából az derült ki, hogy amikor európai uniós pénz eltüntetésével vádolták a pártot, ott nem volt uniós pénz, amikor egy független polgármestert hoztak hírbe pénzügyekkel, akkor kiderült, hogy nem független volt, hanem a Fidesz támogatta, ma pedig (az interjú október 5-én, péntek délelőtt készült - a szerk.) azt olvasom a Népszabadságban, hogy Zuschlag János üzelmei 2002 előtt, Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt kezdődtek. Eddig 3-0-ra vezet a valóság a Fidesszel szemben. Szinte semmi nem igaz a konkrét ügyek konkrét beállításából, a szocialista párt és a baloldal mégis védekezésre kényszerül. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, a politikával szembeni negatív vélekedések tovább erősödtek. Ki kell törni ebből. Ez a megfelelő pillanat, hogy bebizonyítsa a baloldal, a helyén van még a szíve és a lelke. Meg persze az esze. Ezért álltam elő a politikai fair play hétpontos csomagjával, amit a frakció nagyobbik része támogat. Már ma is támogatnak, a jövő hétre pedig teljes lesz az összhang. Vannak persze páran, akik kritikát fogalmaznak meg.
MN: Intézkedési tervei bejelentésének másnapján a tudósítások a képviselőcsoport fölzúdulásáról számoltak be. Fölmérte, hogy mibe vágott bele?
GYF: Teljes mértékben.
MN: Az MSZP-ről beszélünk, nem úgy általában.
GYF: Arról beszélünk, persze. A legelső szövegeim 1999-ben arról szóltak, hogy a politikának meg kell szabadulnia attól a gyanútól, hogy tisztátalanság veszi körül. Aztán a 2000-es években kezdeményeztem új pártfinanszírozási szabályokat. Az őszödi beszédnek talán legszenvedélyesebb része is erről szólt. Számomra csak az volt a kérdés, melyik az a pillanat, amikor a politika tisztázatlan pénzügyeinek és időnkénti ellentmondásos szerepvállalásának véget lehet vetni, mikor lehet ehhez megfelelő támogatást szerezni, párton belül, frakción belül és a parlamentben. Úgy láttam, sok-sok év után most van erre a megfelelő időpont; a politikai elit egészének hitelességében olyannyira megrendült a bizalom, hogy annak helyreállítása immár mindenkinek az érdeke. Egy ehhez hasonló kísérlet két évvel ezelőtt úgy elbukott volna, hogy engem is magával sodor. Most szerintem a kísérlet is győzni fog, meg én is.
MN: Hogyan? Az ön által óhajtott változások kétharmados országgyűlési támogatást feltételeznek.
GYF: A hét pontnak akkora lesz a támogatottsága az országban, hogy az alól nem vonhatja ki senki magát. Nagyon ciki lesz ezzel szembemenni a parlamentben.
MN: Kis körök alakulnak az országban azzal, hogy támogatjuk a miniszterelnök csomagját? Az ön népszerűsége jelenleg a béka feneke alatt van, mégis közvetlenül a néphez kíván fordulni?
GYF: Én abban bízom, hogy ezúttal mindenki felismeri a momentumot, és meglesz a szükséges parlamenti többség az elfogadáshoz. Ha mégsem, én akkor sem engedhetek, mert a politikai viszonyok tisztázása nélkül nem lehet tiszta viszonyokat teremteni a gazdaságban sem.
MN: Mind a két nagy pártban meglesz a támogatás?
GYF: Mind az öt nagy pártban.
MN: Már most is utalnak arra kommentárok, hogy bejelentése nem több kommunikációs trükknél, amivel elterelni próbálja a figyelmet a Zuschlag-ügyről. Pedig a győzelem esélye nélkül menekül előre, mert ha a saját pártja támogatását meg is szerzi, mivel győzi meg a Fideszt? Nélküle semmire nem megy, ha a hét pont alapján törvénymódosításokat akar elérni.
GYF: Lépésenként megyek előre. Az első feladat megszerezni az én frakcióm, aztán a kormánypártok támogatását; ez már most is nagyobb, mint ami kívülről látszik.
MN: Mekkora? A fele?
GYF: Lényegesen több.
MN: Hányan nem támogatják? Hatvanan-hetvenen?
GYF: Nem számolgatom, a szavazásnál úgyis kiderül. Nekem nem az a dolgom, hogy mindig mindenben kiszolgáljam a teljes frakció igényeit, én meggyőzni szeretném az enyéimet. A többség látja, hogy amikor bennünket a lehető legalantasabb módon, direkt hatalmi érdekek alapján vádolnak, akkor ezt a szituációt ki kell használni a rossz kompromisszumok rendszerének újragondolására. Nem akarom, hogy az MSZP ugyanolyan rossz taktikai megoldásokkal kezelje ezt a helyzetet, amikkel a székházbotrány, Simicska Lajos, Várhegyi Attila, a Millenáris Park ügyét meg a többi zavaros dolgot kezelték a politikusok korábban.
MN: A Zuschlag-ügyben szereplő fantomszervezetek pályázati pénzekkel kistafírozása az ön ifjúsági és sportminisztersége alatt is zajlott. Debreczeni József önről szóló könyvéből, de más újabb forrásból is az derül ki, hogy miniszterként rendet akart ugyan tenni a hivatalában, aztán valamiért ez mégsem ment.
GYF: Rendet vágtunk, de nem látjuk a mechanizmus minden részletét. Kétségtelenül gyanakodva figyelem, amikor konkrét helyi ügyekben a törvényhozó találkozik a köztisztviselővel, mert ez szerintem a törvényhozói és a végrehajtói hatalom közötti nagyon kényes egyensúlyt veszélyezteti. Politikusoknak politikusokkal kell tárgyalniuk, általános feltételekről kell egyeztetniük. Adott ügyekben más a helyzet, mindennek átláthatónak kellene lennie. Ha egy politikus elkerülő útért lobbizik egy minisztériumnál, az szerintem jogos, mert nincsenek személyes érdekei, vagy legalábbis ezek egybeesnek a közösség érdekével. De ha valaki egy marginális civil szervezetért emeli föl a szavát, ott óvatosnak kell lenni. Ezt utáltam, ez ellen hangosan tiltakoztam, és ezt próbáltam kizárni a minisztériumból. Azt mondtam, ilyen ügyekben ne tárgyaljatok a köztisztviselőkkel, mert ezek nem átlátható, nem ellenőrizhető ügyek. A pályázati célok megbeszélhetők, az érdemi, tartalmi politikai egyeztetésnek pedig van egy bejáratott menete. Ahogyan most hetente egyszer találkozom a frakcióvezetővel, a frakcióvezető-helyettessel a kormány és a frakció munkáját összehangolandó, ifjúsági és sportminiszterként hetente egyszer találkoztam az illetékes bizottságok és munkacsoportok vezetőivel - szabályozott körülmények között. Soha nem voltam hajlandó egyedi ügyekről beszélni velük.
MN: De a Zuschlag-ügy vajon nem egy olyan szituáció, amelyben a felső vezető akkor is hibáztatható, ha tudott a hivatalában zajló gyanús dolgokról, és akkor is, ha nem? Amit most, illetve a Debreczeni-könyvben elmondott, abban nincs-e benne az, hogy ha már fölszámolni különböző okok miatt nem tudta az irányított pénzosztást, akkor legalább hárítani próbálta az egészet, mondván, inkább hallani sem akar róla?
GYF: Akik nem ismerik ezeket a mechanizmusokat, azok könnyen ítélnek. Sok százmillió, összességében milliárdos nagyságrendben osztott szét a minisztérium pályázati támogatásokat. Egy-egy nyári pályázati fordulón sok száz vagy ezer szervezet nyert 50, 100, 300 ezer forintokat vagy egy-két milliót egy nagyon strukturált eljárásrend alapján. Jó célokra, közösségek érdekében. De az teljesen kizárt, hogy akár a miniszter, akár alatta két szinttel bárki naprakészen ismerjen 7-800 civil szervezetet. A miniszter a pénzek másfél százalékát visszatarthatta, és megkövetelhette, hogy ellenőrizzék. Megkövetelhette, hogy betartsák a pályáztatás szabályait. Meg is tettem. A belső és külső ellenőrzés nem tárt föl szabálytalanságot. Ráadásul azok a civil szervezetek, amiket most fiktívnek neveznek, a miniszterségem előtti években, az Orbán-kormány alatt már kaptak pályázati pénzeket.
MN: Általánosságban bizonyára úgy van, hogy nem egy fölső vezetőnek kell mindezzel bíbelődnie. De ezek a szervezetek feltörekvő ifjúszocialista politikusokhoz kötődtek - vagy legalábbis egyhez.
GYF: De honnan tudtuk volna ezt?
MN: Tudta, vagy nem tudta, hogy Zuschlag János talicskával tolja ki az aprópénzt a minisztériumából?
GYF: Dehogy tudtuk. Ha beigazolódik az, ami ma még gyanú, akkor itt minket becsaptak, átvertek. Nemcsak, hogy nem tudtuk, de föl is háborított volna minketÉ
MN: A többes szám első személy kiket takar?
GYF: Engem és a környezetem. Ez egy lehetetlen szituáció: az ember akarva-akaratlanul védekezési pozícióba szorul olyan ügyek miatt, amikkel szemben pedig gyökeresen ellentétes kultúrát érvényesített.
MN: Fideszes elődjének, Deutsch-Für Tamásnak voltak Zuschlagjai?
GYF: Nem tudom, hogy voltak-e Zuschlagjai, de hogy legalább egy Zuschlag Jánosa volt, az immár bizonyos. Ugyanazok a szervezetek, amikről azt állítják, hogy nyilván csak azért kaphattak támogatást, mert szocialista irányítású volt a minisztérium, 2002 előtt is folyamatosan jutottak pénzekhez. Az egykori ifjúsági és sportminisztérium pályáztatását darabonként meg kell nézni visszamenőleg.
MN: És megnézik?
GYF: Igen.
MN: Az ügyészség miről kérdezte önt?
GYF: A meghallgatás első felében a pályázati mechanizmusról, részletesen és alaposan. A második felében pedig részleteket olvastak föl az adott ügyért felelős helyettes államtitkár, Ocsovai Tamás nyilatkozataiból, amik mindig ugyanarról szóltak, függetlenül attól, hogy mikor ki volt a miniszter: ő mindent csakis utasításra tett. Az ügyészeket az érdekelte, mit gondolok minderről.
MN: Mikor értesült először a Zuschlag-ügyről?
GYF: Hogy számviteli fegyelem megsértése vagy ehhez hasonló szabálytalanságok lehetnek Zuschlag János körül, arról először tavaly beszéltek nekem. Az, hogy itt egy egészen más típusú ügy van, számomra is az idén tavasszal lett ismert.
MN: Nyáron a Narancsban arról beszélt, hogy a kormányzati politikát hatalmas kommunikációs offenzívával kívánják megismertetni a választókkal.
GYF: Éppen most kezdtük el.
MN: Mennyiben lehet ez hatékony most, amikor Zuschlag Jánosról meg az uniós pénzek lefölözésének a vádjáról van szó mindenütt?
GYF: Ez csak a végén derül ki. Voltak természetesen, akik azt javasolták, halasszuk el az egészet. Azt mondtam, szó sem lehet róla. Előre kell menni minden területen. El kell magyarázni, mit miért teszünk. Válaszolni kell a kényes vagy nem kényes kérdésekre. Még a közélet iránt érdeklődők számára sem világos mindig az intézkedéseink értelme, számos részletről egyszerűen nem tudnak az emberek.
MN: Azt mondta, a frakció több mint fele támogatja a tisztasági csomagját. Akik nem, azoknak, feltesszük, anyagi vagy politikai érdekük fűződik a mostani szabályozások - összeférhetetlenség, pártfinanszírozás - fennmaradásához. Végül is a politika szürke- és feketegazdasága ellen lépett föl.
GYF: Ez így hibás leegyszerűsítés. Több dologról beszélünk. Például a képviselőség és a polgármesterség összeférhetetlensége nem a szürke- vagy a feketegazdaság problémája. Ez alapvető alkotmányjogi dilemma, a központi törvényhozói hatalom és a helyi önkormányzatiság szétválasztásának a dilemmája. Ha a központi hatalom beültetné embereit az önkormányzati testületekbe, senki nem vitatná a helyzet teljes abszurditását. Fordítva viszont már nem egyértelmű a helyzet. Pedig a központi törvényhozói hatalom autonómiáját is képes korlátozni az, ha az országgyűlési képviselők egy jelentős része a legprimerebb helyi érdekek képviseletét is fontos feladatának tartja. Bármikor fölmerülhet így a törvényhozásban: valamelyik helyi ügyben adott támogatásunk vajon befolyásolja-e egy teljesen másik ügy törvényhozói döntését? Jó-e az, ha a parlamenti képviselők egy részének ez problémát okoz?
MN: Ez a dilemma egy egyéni kerületben megválasztott országgyűlési képviselőben is fölmerülhet.
GYF: Igen, de egy lépéssel mégis kijjebb vagyunk a problémából, mert az egyéni képviselőt nem kötheti annyira direkt módon a helyi érdek, mint a polgármestert. E kérdéskör további problémái a következők: két főállás ellátható-e egyszerre az elvárt szinten? Nem beszélve arról, hogy vajon nem borítja-e fel az önkormányzatok közötti elvi egyenlőség igényét az, ha az egyik polgármester bent van az Országgyűlésben, a másik meg nincs? Tehát nem pusztán a politika szürke meg fekete részéről van szó. Sólyom László egyébként 1994-ben különvéleményben fejtette ki, miért nem ért egyet azzal az alkotmánybírósági döntéssel, ami lehetővé tette a polgármesterek képviselőségét. Ezeket a kérdéseket most újra végig kell gondolni. Alkotmányjogilag persze bárki juthat arra is, hogy ebben nincs igazam, és a polgármesteri és képviselői pozíció nemhogy összeegyeztethető, de kifejezetten szerencsés konstelláció.
MN: De nekünk valami azt súgja, hogy mégsem alkotmányjogi síkon fog eldőlni ez a vita sem a frakción belül, sem a pártok között.
GYF: Előítéleteik vannak.
MN: Lehet, de ragaszkodnánk hozzájuk. Mi úgy látjuk, van egy nagy cég, a magyar politika. Az abban forgó pénzek talán egytizede látható, a többi vagy részben az, vagy sehogy sem. Akik ebben a rendszerben benne vannak, márpedig az elmúlt 17 évben nagyon sokan belekerültek, azok - mert ezt tanulták meg, ezt ismerik - úgy érzik, hogy ezzel járnak jól. Emiatt érdekeltek ennek a fenntartásában. A beszélgetés eleje óta arra próbálunk választ kapni: az első, elutasító politikusi reakciók nem arra utalnak, hogy bármikor elzavarhatják önt a javaslataival együtt?
MN: De hát akkor miért csodálkoznak, ha zúgolódnak? Szeretik-e az orvosok az egészségügyi reform azon részét, hogy várólistát kell meg pontos elszámolásokat kell készíteni? A betegek azt, hogy föl kell adni az ingyenesség illúzióját? Szerették-e az újságírók, amikor azt mondta a kormány, hogy ne keverjük össze a munkaviszonyt és a vállalkozói viszonyt, és legalább az ekhóig el kellene jutni? A politikusok ugyanolyanok, mint az orvosok, az újságírók. Hozzászoktak ennek a - Hankiss Elemér kifejezésével élve - pongyola magyar társadalomnak a sokfajta kompromisszumához. A politikus sem rosszabb vagy jobb az átlag magyar állampolgárnál. Könnyű azt mondani, hogy a politikus a szürkét szereti. Maguk is azt szeretik, meg a sarki fűszeres is, aki, hát istenem, néha nem ad blokkot. Ez a helyzet. Az elmúlt év óta tudatosan azt teszem, amit az őszödi beszédben fogalmaztam meg: véget vetünk ezeknek a mutyiknak. Mindenhol. A hét pont annyiban más, hogy a politikus az egyetlen, aki önmagára hozhatja meg a szabályt. És éppen a politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy önmagukra vonatkozóan ne legyenek szigorúak. Vitányi Iván azt mondja, több száz éves feudális viszonyok konzerválódtak - ezeken kellene végre túllépni.
MN: Hogyan?
GYF: Küzdelmesen.
MN: Ráadásul hendikeppel indul: például az országgyűlési képviselőség és a polgármesterség összeférhetetlenségét éppen egy MSZP-SZDSZ-kormány oldotta föl 1994-ben, amikor kétharmados többségük volt. Most meg ezt csinálná vissza egy ugyancsak MSZP-SZDSZ-kormány.
GYF: Ez szerintem nem érdekli a választókat. A költségtérítési ügyeket meg a Fidesz-kormány 1999- 2000-ben kezdte megváltoztatni olyanná, ami mára tarthatatlanná lett, és ami okkal irritálja a közvéleményt. Nem merte megmondani ugyanis a választóknak, hogy a köztisztviselők fizetése mellett a képviselői jövedelmeket is emelni kellene. Inkább eltakarták a jövedelememelést a választók szeme elől úgy, hogy behoztak a rendszerbe egy olyan, nagy költségtérítési részt, amivel nem kell a képviselőknek elszámolniuk. Amihez aztán hozzászokott mindenki. De engem nem érdekel, ki mikor kötötte meg a kompromisszumait. Én is nyilván sok rossz kompromisszumot kötöttem. Azzal akarok foglalkozni, hogyan oldjuk föl ezeket.
MN: És hogyan?
GYF: Hát így, ahogy a hét pont szól. A kormány már elküldte javaslatait a kormánypárti frakcióknak. Meg kell egyezni a pártunkkal legalább a fő irányokban - ez zajlik most meglehetősen intenzív konzultációkkal. Ennek lezárultával a koalíciós partnerrel egyeztetünk. Sokat nem akarok várni már ezzel. Egy adott ponton nagyon világosan fölteszem majd a kérdést: hölgyeim és uraim, erre menjünk, vagy ne erre?
MN: És mi van, ha azt mondják, nem erre?
GYF: De azt fogják mondani, hogy erre.
MN: És ha mégsem? Mindegy, milyen indokkal. Vagy azért, mert Gyurcsány Ferenccel az ellenzék nem hajlandó tárgyalni, vagy azért, mert az MSZP közben rájön: mégsem önnel akar tovább dolgozni. Vagy eredménynek tekintené már azt is, ha a tisztasági csomaggal való próbálkozás eredménytelenségét a Fideszre tudná kenni?
GYF: Én nem akarok semmit a Fideszre kenni. Teljes félreértésben vannak azok, akik azt gondolják, hogy ebben az ügyben pusztán kommunikációs küzdelmet folytatok. 1999 óta erről beszélek. Most először látom, hogy az egyik legfontosabb ügynek, ami végig mozgatott közéleti pályámon, van esélye. A mi oldalunkon ennek meglesz a támogatottsága, és lehet akkora támogatást szerezni ehhez a közvéleményben is, hogy annak a hatása alól nem tudja kivonni magát a legnagyobb ellenzéki párt sem. Mert ha megpróbál kibújni ez alól, az maga a morális megsemmisülés lesz a számára.
MN: Nagyon vékony mezsgyén halad. Nem tesz föl túl sokat erre a hét pontra? Még mindig nem válaszolt arra, hogy mi lesz, ha nem sikerül ezt keresztülvinni?
GYF: Mit értenek azon, hogy túl sokat teszek föl erre? A Magyar Narancs nem mindig azt mondja, hogy a pártfinanszírozás rendezetlensége a magyar közélet egyik legsúlyosabb, legocsmányabb problémája? Amióta politikus vagyok, nem láttam még a mostaninál alkalmasabb pillanatot ennek a rendezésére. Az esély erre most több mint 50 százalék, ebben biztos vagyok. Ráadásul van ennek a küzdelemnek egy személyesebb része is. Amit olvastak a Debreczeni-könyvben, az igaz: amikor szembesültem az igazgatás és a politika viszonyrendszerével, azt igazi kulturális sokként éltem meg.
MN: Amikor bekerült 2003-ban az ifjúsági és sportminisztériumba?
GYF: Igen. Voltak persze feltételezéseim a politikáról, de amit belülről árasztott, az tényleg meglepett.
MN: Mit árasztott?
GYF: Amiről az elején is beszéltem: a politikai érdekérvényesítésnek és az igazgatási döntésnek az ellenőrizhetetlen kapcsolatait. Iszonytató konfliktusokat vállaltam, hogy ezt rendbe tegyem. Sokan emlékeznek igen szenvedélyes jelenetekre, amikor magával az apparátussal vagy a képviselők egy részével vitatkoztam. Nem halkan, elhihetik. Amikor - hogy is mondjam csak - a tőlem most már ismert verbális brutalitás teljes eszköztárát fölvonultatva próbáltam rendet tenni és új szabályokat alkotni. Azt gondoltam, nagyjából rendet is teremtettem abban a házban, úgy viselkedtem, ahogyan lehetett és elvárható volt. Ezért is háborít föl, hogy évek múltán nekem személyesen és a pártomnak is valami olyasmiért kelljen fizetni - mert most már kell érte fizetni valamit -, amiben én sokkal messzebb mentem, mint bárki előttem. Megtalálják a Debreczeni-könyvben azt a részt, amikor sportvezetők azt mondják, hogy ennek a miniszternek az előszobájába nem lehetett bejutni. Nem lehetett eljönni hozzám, és kunyerálni egy kis pénzt - és hogy ne is lehessen, inkább fölszámoltam a miniszteri alapot. Személyemben is és baloldali politikusként is mélyen sért, hogy ebben az ügyben nekünk védekeznünk kellene, miközben azok, akik minket támadnak, havi 200 ezerért etették a halakat a Millenárison, 70 millióért vett órákat 400 millióért számolták el az igazgatásnak. És a tetejébe minderre azt mondta az akkori Legfőbb Ügyészség, hogy ezzel nincsen semmi baj. Ebben az összefüggésben természetesen a Zuschlag-ügy előkerülésének van hatása arra, amit teszek. De nem azért, mert most taktikai okokból el akarnám kenni a botrányt. Hanem mert nem akarom, hogy öt év múlva, amikor, nagyon remélem, még mindig mi kormányozunk, megint legyen egy lelkiismeret-furdalásos miniszterelnök, akár én, akár más, aki azt mondja: az a baj, hogy 2007-ben, amikor volt az az ügy, nem csináltunk teljesen rendet. A hét pontban nem akarok a lényeget érintő kompromisszumot kötni. Nem akarok, és nem is fogok.
MN: Hány Zuschlag-ügy lehet még a szocialista frakción belül?
GYF: És hány Zuschlag-ügy lehet az országban? Sok - erre ez a válasz. Annyi, amennyi rossz kompromisszum van az önkormányzatokban, és mindenhol, ahol a közszféra jelen van.
MN: Árthat-e annyit az MSZP-nek a Zuschlag-ügy, mint hajdanán a Tocsik-ügy?
GYF: Ma ez nem látható.
MN: Szükség lesz-e egy második őszödi beszédre a tisztasági csomagja érdekében? Vagy már el is hangzott?
GYF: Kedd este (október 2-án - a szerk.) a frakcióülésen nagyon szenvedélyes beszédet mondtam. Ennek a beszédnek a végét szakította meg, hogy Karsai Jóska, egyébként oktalanul, magára vette azt az érvelést, miszerint vigyázni kell a polgármesterek törvényhozásbeli részvételére, mert könnyen összecsúszhat kétfajta érdek. (Karsai az ülésen rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá. Az eset miatt a vitának ezt a részét lezárták - a szerk.) Nem az ellen vagyok, hogy a polgármester a városa érdekeit képviselje. És azt sem gondolom, hogy minden érdekérvényesítés egyben mutyizás is. De éppen azért kellenek egyértelmű viszonyok, hogy ne is lehessen összekeverni ezeket. Azt láttam, hogy a frakció érti a szenvedélyemet is, az érveimet is. A jogi szabályozás részleteiről persze érdemes is és kell is még beszélni. Semmi nem fehér meg fekete. De ismétlem, a lényegben én nem akarok kompromisszumot kötni.
MN: Nincs abban ellentmondás, hogy egyrészt a kormány szerint az uniós támogatások szétosztásának a mechanizmusa kizárja a fejlesztési pénzek szervezett lefölözését, másrészt viszont ön azt nyilatkozta, letöri annak a karját, aki ezt megpróbálja? Mégiscsak lenne erre lehetőség?
GYF: Ebben nem ismerek pardont. Nem érdekel, ki hová tartozik, nem érdekel, ki kinek a fia vagy a lánya. Nem tagadom, azt akartam, hogy olyan ember legyen a fejlesztési pénzeket felügyelő intézmény élén, aki a velejéig tisztességes, és akinek a politikától független egzisztenciája van, akinek nincsenek közvetlen politikai szándékai, és akit egyetlen dolog érdekel: hatékonyan, szabályosan, átláthatóan szétosztani e forrásokat. Azt valósítottuk meg itt intézményesen, amit korábban a GYISM-ben nem tudtam megtenni. Tud-e valaki egyetlen valóságos botrányt az uniós források körül? Ne tévedjünk, nem tud senki! Arról van szó, hogy valaki attól retteg, hogy sikeresek leszünk a fejlesztési pénzek fölhasználásában. Valaki jó előre tönkre akar mindent tenni. De ezt is rosszkor csinálja: még szinte el sem kezdtük osztani a fejlesztési pénzeket. Amikkel eddig előjöttek, mindről kiderült, hogy nem volt igazuk. A Fidesz mostani színjátéka komédiába meg önfeljelentgetésbe fog torkollni.
