Így sűríti járatait a BKK szombattól keddig

  • narancs.hu
  • 2022. október 28.

Belpol

Október 29-én és 31-én a szombati, 30-án a munkaszüneti napokra vonatkozó, november elsején az ünnepnapi menetrend érvényes.

A Budapesti Közlekedési Központ arra készül, hogy a hosszú hétvégén és Mindenszentek napján Budapesten a temető környéki lezárások és a nagyobb autóforgalom miatt sokan veszik igénybe a közösségi közlekedést a temetők megközelítéséhez, ezért sűríti az érintett járatait nagyobb befogadóképességű járművekkel, és rendkívüli járatokat is indít – közölte a BKK.

Az M3-as metró október 31-én, hétfőn és november 1-jén, kedden a hétköznap napközbeni rend szerint, egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között pótlóbusszal lehet utazni. 

A BKK oldalán tájékozódni lehet arról, hogy mely temetők közelében milyen közúti közlekedési korlátozások lesznek, és az adott helyet hogyan célszerű megközelíteni közösségi közlekedéssel

Utazás előtt itt és itt érdemes tájékozódni, az utat itt célszerű megtervezni a BKK szerint.

 
Forrás: BKK

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.