„Ilyen a rendszerváltás előtt sem történt velem!” – Csillag Ádám a rendőrségi előállításáról

Belpol

Tegnapelőtt őt is elvitték a rendőrök a Ligetből, pedig csak a munkáját végezte. A dokumentumfilmest, lapunk külső munkatársát az abszurd fordulatokat sem nélkülöző részletekről kérdeztük.

magyarnarancs.hu: A filmedet nézve nem teljesen világos, hogy miért vittek el.

Csillag Ádám: Előttem se teljesen világos. Nyilván jó lenne tudni, hogy ez egy eltervezett dolog volt-e, s annak köszönhettem-e az előállításomat és a szabálysértési eljárást, hiszen a rendőrök már „arcról ismernek” más demonstrációkról. De ugyanúgy az is lehet, hogy ez csak egy spontán dolog volt a részükről, mindössze annyi történt, hogy megelégelték az egészet. Kétségtelen, hogy szerdán a Ligetben én is meglehetősen kiakadtam azon, hogy milyen nyersen jelent meg egyszerre az állami és a magán-erőszakszervezet összefonódása, és hogy kettőjük közül a magánerőszak az úr. Ez a hitleri Németországban nagyon messzire vezetett. Általában megőrzöm a hidegvéremet, és ha bármit is gondolok az eseményről, amelyen forgatok, nem szoktam szóvá tenni, de a Ligetben történtek láttán nem tudtam magamba fojtani, hogy megjegyezzem: „ez túlmegy minden határon”. Eddig bíztam a rendőrségben, de ezt a bizalmamat most elvesztettem.

magyarnarancs.hu: Pontosan mi történt, mielőtt elvittek?

CSÁ: Elkezdték a sajtót is ugyanúgy oszlatni, mint a civileket. Úgy gondolom, hogy ehhez nincsen joguk, mert a sajtónak éppen az a feladata, hogy a hatóság tevékenységét ellenőrizze és tárja a nyilvánosság elé. És akkor nekem ott kialakult egy vitám. Amikor felszólították az újságírókat, hogy menjenek el az intézkedéstől távol eső területre, azt mondtam, hogy engem nem küldhetnek el innen, hiszen, ha oda megyek, ahová küldtek, akkor nem látok semmit, vagyis a munkámat nem tudom rendesen elvégezni. Jellemző, hogy először azzal jöttek, hogy nincs sajtóigazolványom, de amikor mutattam volna, az már nem érdekelte őket. Tulajdonképpen semmi más nem számított, csak az, hogy engem onnan eltávolítsanak.

false

magyarnarancs.hu: Hova vittek?

CSÁ: A XVI. kerületi kapitányságra – gondolom, az illetékes XIV. kerületi addigra megtelt –, elvették a cipőfűzőmet, és úgy öt-hat óra várakozás után elém tettek valami szabálysértésről szóló szöveget, majd megkérdezték, hogy elismerem-e. Mondtam, hogy nem ismerem el. Ráadásul mindenki, akit bevittek (pontosabban, akiket nem hatóság elleni erőszak miatt vittek be), ugyanezt a „jegyzőkönyvet” kapta, arra sem vették a fáradságot, hogy újságíróként és ne tüntetőként fogalmazzanak meg ellenem vádakat. Így hát ugyanazért büntettek meg engem is, mint a demonstrálókat. Ami teljesen abszurd dolog, mert azt egészen biztosan nem tudják rám kenni, hogy akadályoztam a hatóság munkáját.

magyarnarancs.hu: Meddig tartottak bent?

CSÁ: Úgy tíz órát. De ebben nincs semmi érdekes, a kapitányságon csak a szokásos protokoll szerint jártak el. Egyébként teljesen normálisan viselkedtek, nemhogy nem bántottak senkit, de még azt sem mondhatom, hogy barátságtalanok lettek volna. A dolognak ezzel a részével nincs is bajom, de ezzel együtt is: ilyen nem fordult elő soha velem, pedig már 1984 óta forgatok. Dolgoztam a rendszerváltás előtt Csehszlovákiában, Bulgáriában, megörökítettem a vízlépcsőellenes eseményeket, tényleg a legkülönbözőbb – velem ellenséges – szituációkban voltam, de arra még nem volt példa, hogy rendőrök vigyenek el és büntessenek meg csak azért, mert végzem a dolgomat. Úgy gondolom, hogy ezzel a sajtószabadságot sértették meg, mivel nem engem fosztottak meg valamitől, hanem a nyilvánosságot.

false

magyarnarancs.hu: Mennyire büntettek?

CSÁ: 76 ezer forintos bírságot kaptam. Nem fogadom el. Nyolc napom van rá, hogy ezt a dolgot bíróság elé vigyem. És kizárt dolognak tartom, hogy jogerősen is elítéljenek. Az a legszebb az egészben, hogy másnap reggel 7.10-kor megjelent a lakásomon két ügyészségi nyomozó azzal, hogy van egy gyanúsítottjuk, aki ellen szerintük csak az én felvételem a bizonyító erejű. Annak ellenére, hogy a rendőrség kamerákkal is felvonult. Megmondták, hogyha nem bocsátom rendelkezésükre az anyagomat, akkor házkutatást tartanak. Mivel az anyag azóta már mindenki számára hozzáférhető, a felvételen jelöltem azt a pár percet, amire az ügyészség gondolt. Szerintem nem bizonyít semmit, hiszen csak azt látni, hogy elvisznek valakit, és közben az egyik rendőr azt mondja: „Megrúgott!” Lám, nemcsak a nyilvánosságnak, de az ügyészségnek, a bíróságnak is szüksége van a professzionálisan dolgozó sajtó munkatársai által készített felvételekre, hogy vitás kérdésekben igazságos döntés születhessen! Ebben a munkában akadályozott a rendőrség, amikor a sajtószabadság ellen erőszakkal lépett fel.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.