Nyilvánosan védte meg Molnár Gyula a fideszes oligarchát

  • narancs.hu
  • 2016. július 9.

Belpol

Garancsi Istvánnál jó kezekben van a Kopaszi-gát az MSZP frissen megválasztott elnöke szerint. De azt is mondta, hogy nem atom-, hanem zöldenergia-párti. Ízelítő a friss Narancsból.

Sok minden szóba került abban az interjúban, amit az MSZP frissen megválasztott elnökével készített a Magyar Narancs. Rákérdeztünk például, mit gondol arról, hogy ma már Garancsi István fejlesztheti a Kopaszi-gátat – ami ugye Molnárnak még XI.kerületi polgármesterként a „szívügye” volt – lett is büntetőfeljelentés belőle, de végül az ügyben jogerősen felmentették. Na de itt a válasz, hogy jó helyen van-e Orbán Viktor barátjánál a Kopaszi-gát, vagy sem:

„Ma, amikor olyan a politikai kultúra, mint a móriczi rokonok világa, azt mondom, akkor járnak jól a XI. kerületben lakók, ha egy hatalomhoz közel álló ember csinálja azt meg. Akkor lesz állami pénz, akkor fog ez a dolog gyorsan és intelligensen megtörténni. Lokálpatrióta vagyok, nem kiáltok bűncselekményt, az ottani fejlesztések jelentős része jó. A mai magyar politikai és építőipari viszonyok között a Kopaszi-gát jó kezekben van, nem fogom szidni ezt a projektet soha. Ami egyébként most történik, az visszamenőleg igazol engem, jó döntést hoztunk anno, amikor a fejlesztés felé toltuk a helyet. Akkor Magyarországon büntetőeljárást lehetett indítani, aki viszont ma megcsinálja, az emlékművet kap egyszer.”

Azt is megkérdeztük tőle, hogy mit gondol az atomenergiáról hosszú távon. Molnár Gyula erre azt mondta:

„Tudom, hogy az országban és a mi pártunkon belül is vannak az atomenergiának támogatói, de én a zöld energia irányába tolnám az energiamixet, az atomot pedig csökkenteném. Politikailag ezt fogom képviselni.”

A Molnár Gyulával készült teljes interjút a frissen megjelent Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.