A három éve végső formát öltött terv nagystílű volt: megalkotói lelki szemeikkel látták, amint káposztásmegyeri és kelenvölgyi polgárok kezet fognak a Rákóczi téri metrólejáratnál, majd kart karba öltve indulnak el a Mária utcai Hangulat borozó felé.
Amikor múlt év novemberében, véletlenül éppen a kormánypártok számára balul sikerült fővárosi választások után a Pénzügyminisztérium felbontotta a 4-es metró megépítését lehetővé tevő beruházási szerződést, könnyen gondolhatott arra az ember, hogy a kormányunk megint öncélúan faszkolódik, és így bünteti az engedetlen és illojális fővárosi polgárokat. Ezt alátámasztani látszik ama tény is, hogy a mostani kormánypártok 1996-ban, a metró nyomvonaláról és az arra fordítandó pénzről szóló két szavazás alkalmából egyáltalán nem ellenezték a metróberuházást, sőt finanszírozási gondokról sem tettek említést (bár emiatt mindig inkább a kormányzó fők szoktak fájni).
Igaz, a tavalyi fővárosi választási kampány során Latorcai János kormánypárti polgármesterjelölt és Fidesz - MPP-képviselő több nyilatkozatában is - elvi támogatásának hangoztatása mellett - mintha már drágállotta volna a metróépítést, meg a nyomvonala sem tetszett neki annyira, s egyúttal bedobta a köztudatba ama később oly népszerűvé vált megjegyzést, mely szerint egy kilométer metró annyiba kerül, mint tíz kilométer autópálya. Ne firtassuk, vajon milyen sztochasztikus kapcsolat áll fenn a történelmi léptékkel mérve amúgy nem túl hosszú 4-es metró meg annak várható haszna, illetőleg az állítólag tízszeres hosszúságú autópálya pénzben mért fontossága közt. Elégedjünk meg azzal, hogy kormányunk sokallta a metrót, oszt´ nem adott rá pénzt, mondván: hiába is ígérne, úgysem tudna adni, mert nincs miből. (Erre speciel nagyon nincs. Másra van. Sok. De erre csak a legmegátalkodottabb demagógok szoktak hivatkozni, miként arra is, hogy egy kormánynak mindig arra van pénze, amire akarja.)
Ám az Orbán-kabinet már tavaly ősszel sem tudta megindokolni álláspontját, pedig a korábbi szerződés kondícióinak ismeretében azért illett volna valami nyomósabb érvvel is előállnia. Elvégre a Horn-kormány tavaly tavasszal három bank, az Európai Beruházási Bank (EIB), a norvég Nordic Investment Bank, illetve a német Kreditanstalt für Wiedenbau összesen 313 millió ecus kölcsönének hitelterheit, továbbá a beruházás hazai készpénzigényének hatvan százalékát is magára vállalta egy nagylelkű gesztussal.
Az már tavaly ősszel biztosnak tűnt, hogy az állam - szerződésbontás ide vagy oda - sehogyan sem fog ingyen szabadulni, elvégre a főváros már 1998 novemberéig elköltött vagy 800 millió forintot, s azóta további másfél milliárd forint értékű elvégzett munkát kellett kifizetnie, amely tételek háromötödét a fentiek szerint az államnak kell állnia, így Demszky főpolgármester - egy nyilatkozata szerint - már készül a számlák benyújtására.
Mint az várható volt, a főváros nem fogadta el az egyoldalú szerződésbontást, s nem nyugtatták meg azon kormányzati ígéretek sem, melyek a felszíni tömegközlekedés központi többletfinanszírozásáról szóltak, minden különösebb részletezés, kalkuláció nélkül, aminek alapján joggal lehetett arra következtetni, hogy blöff az egész.
Még megfizettek
Perre ment tehát a város, és nyert: előbb elsőfokon, majd a múlt hét keddjén másodfokon is: a bírósági ítélet szerint a 4-es metró beruházásáról szóló szerződés nem bontható fel, mert a felmondás jogát az időközben peressé vált felek nem kötötték ki. Az indoklás szerint a felmondásra a jogszabályok már csak azért sem adnak lehetőséget, mivel törvényeink szerint a magyar állam is egyenrangú fél, amely nem élvez előjogokat. (Az már szinte szóra sem érdemes, hogy a felmondás alaki okokból sem stimmel, mivel az eredetileg háromoldalú szerződés felbontásakor a PM csupán a fővárost értesítette, a szintén szerződő BKV Rt.-vel meg ugye tárgyaljon az, akinek Beszkárt-kalauz volt a nagyanyja.)
A kormány az első körben kénytelen volt rábólintani az ítéletre: a PM kinyilatkoztatta, hogy elfogadja a verdiktet. De egy kicsivel többet is tett ennél: kiemelte, hogy a kormány mindig is azon az állásponton volt, hogy az adott térség (értsd: Budapest) közlekedését a felszínen avagy a felszín alatt meg kell oldani, de momentán nincs erre költségvetési fedezet. És hogy jövőre lesz-e erre pénz, az titok, elvégre "a büdzsé még tervezés alatt van". A PM persze nem hivatkozhat a kedvezőtlen makrogazdasági helyzet miatt szükségessé vált pénzügyi megszorítások szükségességére, hiszen az efféle ötleteket maga a miniszterelnök nyilvánította bokrosizmusnak, fuj, fuj, fuj, köpött hátra a bal válla fölött. Más kérdés, hogy egy mégoly meggyőző közgazdasági érvelés sem sokat számít egy jogerős bírósági ítélettel szemben.
Tudja ezt Demszky Gábor főpolgármester is, aki az ítélet kihirdetése után büszkén jelenthette ki: márpedig meg fog épülni a 4-es metró, kerül az államnak, amibe kerül. Demszky szerint a kormánynak jogi, erkölcsi és politikai kötelessége helyreállítani az eredeti szerződéses állapotot, annál is inkább, mivel a bírósági ítélet semmibevétele nagyban rontaná az ország hitelét. Fontosabb azonban, hogy az EIB-hitel első részletét (50 millió ecut) e hónap végéig le kell hívnia a fővárosnak - igaz, az előállt helyzetre való tekintettel ezt még át is lehetne ütemezni. Idén egyébként a teljes állami beruházási keret egy százaléka, 2,9 milliárd forint lett volna az állami hozzájárulás mértéke, amely az év végén válik esedékessé, azaz elviekben még nincs veszve semmi, már ha eltekintünk ama szomorú ténytől, hogy ez az összeg nem szerepel az 1999-es költségvetésben.
Fúró fejek
A kormány (vagyis Orbán) persze igyekezett hamar letörölni a vigyort a Városháza orcájáról. Borókai Gábor kormányszóvivőtől megtudhattuk, hogy az Orbán-kabinet tojik a bírósági ítéletre, és továbbra sem vesz részt a metróberuházásban. Ezt Varga Mihály, a PM politikai államtitkára megfejelte azzal a kijelentéssel, hogy jelenleg sem a kormány, sem a főváros nincs abban a helyzetben, hogy presztízsberuházásokra szórja el a verítékes munkával begyűjtött költségvetési bevételeket. Némileg enyhültebb hangvételben hozzátette még, hogy a metró fontos és hasznos dolog (miként az anyagcsere és a nemi élet, bár erre Varga nem tért ki), ám az ország nem engedheti meg magának, hogy eladósodjon, ráadásul a megkötött szerződés teljesen előnytelen a kormány számára. (Várható még esetleg, hogy elhangzik a párhuzam az átkosban összeütött csehszlovák-magyar vízlépcsőegyezménnyel is.)
A jelenlegi helyzet tehát a következőkben foglalható össze: a főváros mindenáron szeretne metrót építeni, Demszky szerint végső esetben akár egyedül is, bár ő rögtön hozzáteszi, hogy ez rendkívül drága és hosszadalmas volna, úgyhogy tulajdonképpen mégse, inkább jöjjön a szerződésben kikötött költségvetési pénz, addig is kiírunk néhány, a tárgyhoz kapcsolódó közbeszerzési pályázatot. Hogy az állam garanciája nélkül a főváros lehívhatja-e a bankhiteleket, fölöttébb kérdéses, még az ítélet birtokában is, és kérdés az is, hogy a kivitelezők hajlandók lesznek-e akár egy kapavágást is tenni hozomra. A kormány meg az őt ez ügyben képviselő PM viszont széttárja a kezét: momentán egy fityingje sincs (és nem is lesz) erre az amúgy rendkívül nemes ügyre - korábbi számítások szerint csak az Orbán-kormány mandátumának lejártáig 21,8 milliárd forinttal kellett volna a kormánynak kisegítenie a metróberuházást, és akkor nem szóltunk az EIB-kölcsön kamatterheiről. Azután Varga Mihály államtitkár hét végi rádiónyilatkozatában kissé kilépett szerepéből, ami addig az általános córesz hangoztatásából, vállvonogatásból és a vizek bizonytalan járására való hivatkozásból állott, és mintegy kikacsintva a hallgatókra, megértésüket kérte, amiért a kormány inkább autópálya-építésre költi a pénzt, elvégre az fontosabb.
Az ítélet szép szó, ha megtartják, úgy jó, de nálunk nem nagyon szokták. Az elmarasztalt fél, az állam inkább kivárásra játszik, mint a mesében Naszreddin Hodzsa (ha emlékszünk: vagy ő, vagy a szamár, vagy az uralkodó pusztul el előbb). Lehet, arra várnak, hogy a budapesti úgynevezett polgárok végtére majd elunják, hogy kormányuk nagy ívben tojik a fejükre, és kitelepülnek a pusztába az épülő autópályák mellé - állítólag matricaragasztásból meg a bolgár kamionok fosztogatásából királyi módon meg lehet élni.
Amúgy meg mindenki járjon gyalog.
Barotányi Zoltán
