Jámbor András Pintérrel vizsgáltatná ki Marosi Beatrix diplomamunkáját

  • narancs.hu
  • 2022. október 11.

Belpol

„Ha valakiről bebizonyosodik, hogy plagizált, az nem lehet felelős vezetője egy tankerületnek!” – közölte a képviselő.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint „az öt tanárt kirúgó Marosi Beatrix tankerületi vezető diplomamunkájának jelentős része rossz plágium, a copy-paste módszerrel szabálytalanul bemásolt szövegrészekből áll”.

„A szerző a diplomamunka legalább harmadát plagizálta” – tette hozzá Hadházy, aki megkért egy hozzáértőt, hogy elemezze le szakértő szemmel a szakdolgozatot, és ezután jutott erre a következtetésre.

Az ügyre egy másik országgyűlési képviselő is rácsatlakozott: Jámbor András Facebook-oldalán azt írta, hogy levélben kéri „az oktatásért felelős belügyminisztert, Pintér Sándort és a KLIK vezetőjét, Hajnal Gabriellát, hogy kérjenek és indítsanak vizsgálatot” a plágium ügyében, és ha igaz a vád, akkor Marosit rúgják ki.

Jámbor hozzátette:

„Talán abban a miniszter úrral és a KLIK vezetőjével egyetérthetünk: ha valakiről bebizonyosodik, hogy plagizált, az nem lehet felelős vezetője egy 5 budapesti kerületet magában foglaló tankerületnek!”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.