Jobbikosok Novák Elődről: „kis Goebbels”, „féltünk tőle”, „összeférhetetlen”

  • narancs.hu
  • 2016. május 4.

Belpol

A pártvezetésből tudtuk meg, hogy Vona Gábor miképp próbálta szalonképessé tenni Novákot. A kísérlet nem sikerült, Nováknak ezért is kell távoznia az elnökségből. Ízelítő címlapsztorinkból.

Nem arról szól a jobbikos alelnökök lecserélése, mint amiről Vona Gábor beszél. Ez nem a jók és jobbak csatája, de még csak nem is a radikális-mérsékelt ütközet. Illetve az, de nem úgy…

Az e heti Magyar Narancsban részletesen foglalkozunk azzal, hogy mi történt az elmúlt hetekben a Jobbikban. A párt vezető politikusaival is beszélgettünk, akik megerősítették: a személyi csere elsősorban a kezelhetetlennek tartott Novák Előd eltávolításáról szól – bár a történet ennél sokkal cifrább, ahogy az cikkünkből is kiderül. A feltáró írásban olvashatnak olyan, eddig nyilvánosságot nem kapott érdekességet, mint hogy az eddig orosz propagandát sugárzó portálon lényegében hetekkel ezelőtt „megjósolták”, mi fog történni a Jobbikban, vagy azt, hogy Hegedűs Lórántné tulajdonképpen lediktátorozta Vona Gábort, de az is kiderül, hogy a régi jobbikosok mit gondolnak Vona vétójáról.

false

 

Fotó: MTI

De jöjjön pár vélemény arról, miért vált Novák Előd egyre terhesebbé Vona Gábornak. Többek között sok gondot okoztak Novák állandó vesszőparipái, mint például a politikusi álláshalmozás tiltása vagy a mentelmi jog kérdése. „Számtalanszor próbálták neki elmagyarázni, hogy ez hülyeség. Ha az országgyűlési képviselőknél megszűnne a mentelmi jog, az azt jelentené, hogy néhány feljelentő megbéníthatná a parlamentet, mert a politikusok folyton bíróságra járnának. Ez egy populista ostobaság, de Előd képtelen elengedni, mert ő ilyen. Elmegy a falig, nem hátrál, csak a saját igazságérzete számít. Nála a kompromisszum meghátrálást jelent, és mivel mindenről van véleménye, azokat nem tartja magában. Szóval végig kell őt hallgatni… Ezért is nehéz vele együtt dolgozni” – mondja egy jelenlegi frakciótársa, aki elismeri, hogy Novák sokszor összeférhetetlen. Egy korábbi jobbikos arról számolt be, hogy Novák a frakcióban ezért kapta a „kis Goebbels” becenevet. „Mi, mezei képviselők nem mertünk vele szembemenni. Féltünk tőle. Attól, hogy másnap kinn leszünk a Kurucinfón.”

Sneider Tamás alelnök Novákkal kapcsolatban azt mondta a Narancsnak: „Előddel kapcsolatban látni kell jó tulajdonságait is. Kreatív és a parlamentben bármelyik fideszessel vagy szocialistával szem­bemegy. Nagyon jó ötletei is vannak, de az biztos, hogy nem könnyű eset, és Vona Gábor energiáit is lekötötte. A 2014-es választás után Vona leült vele, hogy változtasson néhány dolgon, vegyen kicsit vissza. Nem véletlenül lett Elődé a családpolitika, ami elég békés terület. Előd fontos, színes egyéniségű tagja ennek a közösségnek, remélem, elfogadja ezt a helyzetet. Én úgy látom, azért is fogadja nehezebben ezt a döntést, mert az elmúlt években finomodott. Lehet, hogy még nem eleget.”

A Jobbikról szóló teljes cikkünket a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.