Jön Erdoğan: a legnagyobb dugóban hegesztik a csatornafedőket

  • narancs.hu
  • 2018. október 4.

Belpol

Csütörtök délelőtt a Fővárosi Csatornázási Művek nagy erőkkel vonult fel. Hétfőn érkezik Budapestre a nagy hatalmú török elnök. A cég szerint csak ellenzőrést végeznek.

Két olvasónk is jelezte, hogy a Szent István és a Margit körúton több ponton is dolgoznak a Fővárosi Csatornázási Művek alkalmazottai: hegesztik a csatornafedőket. A munkálatok miatt még nagyobbra nőtt az ilyenkor egyébként is nagy dugó a körúton.

false

 

Fotó: Nyáry Krisztián/Facebook

 

Nyáry Krisztián is a dugóban araszolt, ő azt mondta, legalább hét helyen hegesztettek a munkások, még Budán is az Aranka utcában.

A jövő hét első két napján hazánkba látogat Recep Tayyip Erdoğan török államfő. A török elnököt idén választották újra, a tavalyi alkotmánymódosításnak köszönhetően egy erősen központosított elnöki rendszer élén áll. Orbán Viktor az EU vezetői közül elsőként gratulált győzelméhez, majd elutazott Erdoğan beiktatási ünnepségére is fia, Orbán Gáspár társaságában.

A csatornázási művek a narancs.hu-nak azt állította, mindössze „ellenőrzésről van szó”, aminek végeztével „szokásos eljárás lehegeszteni a csatornákat”. Rákérdeztünk az Erdoğan-látogatásra is, de azt állították, annak, hogy a város több pontján is egyszerre hegesztik le a csatornafedőket, nincs köze a török államfő hétfői érkezéséhez.

Legutóbb akkor hegesztettek le csatornafedőket Budapesten, amikor itt járt Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.