„Ott tartunk, hogy szinte az egész fideszes elit urizál, látványosan gazdagodik”

  • Gera Márton
  • 2018. október 4.

Belpol

A Párbeszéd hivatali visszaélés miatt feljelenti Orbán Viktort. Interjú az urizáló fideszesekről, a beszólásokról és az ellenzékről.

narancs.hu: Önnek mit üzen Orbán Viktor magánrepülőzése?

Kocsis-Cake Olivio: Tökéletesen kifejezi azt az urizáló életformát, amit a fideszes politikusok, Fidesz-közeli vállalkozók folytatnak az utóbbi időben, és most már egyre kevésbé takargatják, már nem igazán törődnek azzal se, hogy ne kerüljenek ezek az ügyek a nyilvánosság elé.

narancs.hu: Ennek mi lehet az oka?

KCO: Az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy ezek nem érdeklik a választókat, és ezért nyugodtan járhatnak tizenkétmilliós órában, egymilliós cipőben, többmilliós táskával. Van egy mély apátia a választókban, a Fidesznek pedig megvan a két és fél milliós tábora, őket pedig semmivel nem lehet eltántorítani, még azzal sem, hogy az általuk választott politikusok korruptak és urizálnak. A magyar politikában ráadásul nem alakult ki egy olyan norma, amely Nyugaton igen. Ha ott egy hasonló ügyön kapnak egy politikust, annak elég súlyos következményei vannak.

narancs.hu: Akkor miért reménykedik abban a kis Párbeszéd, hogy be tudja emelni a közbeszédbe Orbán életmódját?

KCO: Nem kifejezetten a miniszterelnökről van szó, láthatjuk, hogy majdnem az egész fideszes elit így él. Ott tartunk, hogy látványosan gazdagodnak, urizálnak, amiről szerintem beszélni kell, mert nem normális.

narancs.hu: Azzal tehát nincs is dolga a pártnak, hogy ezt az üzenetet eljuttassa a választókhoz? Egy minap publikált felmérés szerint a választók fele még csak nem is hallott a repülős sztoriról.

KCO: Nekünk rá kell világítani minden egyes esetben, hogy a fideszes elit hogy él. Igaz, tőlem távol áll az a politizálás, hogy kiszemelünk egy embert, és az ő magánéletében turkálunk.

narancs.hu: De hát itt a miniszterelnökről van szó.

KCO: Akkor is. Szerintem nekünk az a feladatunk, hogy ne csak egy emberről beszéljünk, hanem az egész fideszes elitről, a párthoz köthető vállalkozói körről, és az ő gazdagodásukról. Mert nemcsak arról van szó, hogy a miniszterelnök urizál, hanem hogy emberek tucatjai szakítanak le istentelen mennyiségű közpénzt az államról, az Európai Unióról, és ezt nem a teljesítményük, tehetségük miatt tudják megtenni. Ez messze túlmutat azon, hogy Orbán Viktor magángépen utazik.

narancs.hu: Hol tart most az ügy, a feljelentést már megtették?

KCO: A feljelentés megtettük, és azt vizsgáljuk, hogy az országgyűlés mentelmi bizottsága tud-e vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezni a miniszterelnök ellen. A mentelmi bizottság alelnökeként szeretnék állásfoglalást kérni a bizottságtól az ügyről.

narancs.hu: Abban biztos a Párbeszéd, hogy Orbán utazása Garancsi István magángépén kimeríti a hivatali visszaélés fogalmát?

KCO: Mi nem vagyunk igazságszolgáltatási szerv, nem tudjuk ezt, ezért szeretnénk azt, hogy vizsgálja meg ezt az ügyészség. Én azt gondolom, hogy felmerülhet a hivatali visszaélés gyanúja, mert az semmiképp sem elfogadható, hogy egy döntéshozó elfogad ajándékokat és szívességeket olyan vállalkozótól, akinek közbeszerzési eljárásairól ő dönthet, és aki évi több száz milliárd adóforintot kap a magyar államtól.

narancs.hu: Számít arra, hogy lesz vizsgálat?

KCO: Valószínűleg az lesz a válasz, hogy itt nincs semmi látnivaló, de ettől függetlenül is fontos, hogy ezeket a feljelentéseket megtegyük, és így is dokumentáljuk, hogy mik történtek itt. Nem tart örökké ez a rendszer se, és majd ha eljön az az idő, amikor ezeket érdemben is lehet vizsgálni, akkor már ott lesznek ezek a feljelentések, csak végig kell rajtuk rendesen menni.

narancs.hu: Orbán múlt pénteken azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy „ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk”. Ezt hogyan értelmezi?

KCO: Ezt már hallottuk a miniszterelnöktől: a választások előtt, március 15-én szintén megfenyegette a politikai ellenfeleit, hogy elégtételt vesz. Szomorú és veszélyes, hogy a kormányfő fenyeget, mert láthatjuk, mekkora túlhatalma van a Fidesznek, könnyen bekövetezhet, hogy újságírókon kezdenek elégtételt venni, amiért megírják ezeket az ügyeket.

narancs.hu: A miniszterelnök ezzel szemben azt mondja, ő soha nem volt vagyonos ember, és nem is lesz.

KCO: Szerintem a választók el tudják dönteni, hogy aki luxusrepülővel jár külföldi meccsekre, az vagyonos ember, vagy nem vagyonos ember.

 

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

narancs.hu: Június óta ül a parlamentben, van már némi élménye. Megérte beülni?

KCO: Természetesen megérte, nem lehet más a válaszom. Kilenc éve foglalkozom politikával, régóta szerettem volna országos szinten is politizálni.

narancs.hu: Azon nem dilemmázott, hogy van-e értelme asszisztálni a fideszes kétharmadhoz?

KCO: Egyfelől a választópolgárok arra adták le a szavazatukat, hogy minél több képviselőt juttassanak be a magyar parlamentbe. Ha nem mentünk volna be, szembementünk volna az akaratukkal. Van egy teljesen jogos frusztráltság ennek ellenére az ellenzéki szavazókban, hiszen a parlamentben nem nagyon tudunk elérni semmit, a Fidesznek kétharmada van, bármit leszavaz.

narancs.hu: Van bármi olyasmi, amit nem tudtak volna megcsinálni az elmúlt hónapokban, ha nem ülnek be a parlamentbe?

KCO: Ha nem mentünk volna be a parlamentbe, valószínűleg nem ülnénk itt, nem készülne velem interjú. Hiszen nem lennénk a hírekben, nem foglalkozna velünk a sajtó, és az embereket is kevésbé érdekelnék a párttal kapcsolatos hírek.

narancs.hu: Egy parlamenten kívüli párt nem tud például sajtótájékoztatót tartani Orbán Viktor magánrepülőzéséről?

KCO: Jóval kevesebb embert érdekelne, az biztos. Maga a parlament intézménye nem alkalmas arra, hogy a Fidesz-kormányt megbuktassuk, de a parlament által használható eszközök, a nyilvánosság tud segíteni. A parlamenti mandátumot eszközként tudjuk használni, nyilván nem az a fő cél, hogy mi ott legyünk.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

narancs.hu: Azzal, hogy a Párbeszéd ott van az Országgyűlésben, ismertebb lett a párt az elmúlt hónapban?

KCO: Biztos vagyok benne. Vannak közvélemény-kutatások, melyekben 1–3 százalékra mérnek minket, míg korábban azért inkább csak 1 százalékon mérték a pártot, ha egyáltalán mérték. Míg korábban azt tapasztaltam, hogy nagyon kevesen tudták, mi az a Párbeszéd, most már legalább van jó pár olyan szimpatizáns, akiknek nem kell elmagyarázni, hogy kik vagyunk.

narancs.hu: Gondolom, akkor ön is ismertebb lett az elmúlt hónapokban. Érez olyat, hogy azóta többen támadják, akár a bőrszíne miatt?

KCO: Eddig is ért atrocitás a bőröm színe miatt, nyilván ez most meghatványozódott. De furcsa, mert amikor felszállok a buszra, megszoktam, hogy amúgy is megnéznek, most viszont nem tudom, hogy azért néznek-e meg, mert a tévében láttak, vagy ettől függetlenül. A Fidesz olyan szinten démonizálja az ellenzéket, hogy nem csodálkozom, amikor a nagyon lelkes szimpatizánsok mennek neki az ellenzéki képviselőknek.

narancs.hu: Ez miben nyilvánul meg?

KCO: Meg tudnám mutatni, hogy néha milyen szép Facebook-üzeneteket kapunk. Van, amikor az utcán is megkapjuk ezeket, ha felismernek.

narancs.hu: A parlamentben volt, aki beszólt?

KCO: Én nem hallottam. Azt érzem, hogy egy-két kormánypárti képviselő távolságtartással viszonyul hozzám, de vannak olyanok a fideszes oldalról, akik nagyon kedvesek voltak, gratuláltak.

narancs.hu: Van még kommunikáció ellenzéki és fideszes politikusok között?

KCO: A munkából kifolyólag néha igen, de egyébként nem jellemző. Mesélték nekem a képviselőtársak, hogy régebben sokkal barátibb volt a viszony, az utóbbi években ez azonban nagyon elhidegült, már az sem jellemző, hogy a büfében egy kormánypárti politikus ellenzéki mellé ül.

narancs.hu: Korábban azt mondta, a Párbeszéd szeretné tágítani a politizálás kereteit, és a parlamenten kívüli politizálás irányába is elmozdulna. Hogy állnak ezzel?

KCO: Dolgozunk rajta. Ha ez olyan egyszerű lenne, akkor már megcsinálták volna az elmúlt nyolc évben.

narancs.hu: A Demokratikus Koalíció megpróbálta: kimentek az utcára, aztán pár nap után haza is mentek. Az önöké mitől lenne más?

KCO: Mi nem próbálkozni akarunk, hanem tényleg egy olyan dolgot szeretnénk csinálni, ami elindít változásokat, és esetleg alkalmas arra, hogy azokat az embereket is el tudjuk érni, akikhez jelenleg csak a Fidesz narratívája jut el. Jelenleg arról gondolkodunk, hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani, akár a parlamenti eszközöket használva.

narancs.hu: Ezt hogy érti?

KCO: Mondok egy példát: ha van például az otthon ápolás ügye, akkor nekünk kötelességünk az, hogy a parlamentben felszólaljunk, törvényjavaslatokat nyújtsunk be ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy ezeket a Fidesz leszavazza, de mi tudjuk kommunikálni a parlamenten kívül is, hogy a kormánypárt nem támogatja az otthon ápolók ügyét, holott mindez minimális költségvetési módosítással járna csupán. De a parlamenten kívül tudunk aláírásgyűjtést indítani az ügyért, beszélgetéseket szervezni, hogy a társadalom érezze, milyen fontos ügyről van szó. Szerintem az ellenzéknek ma az a feladata, hogy egy olyan mozgalmat, világképet próbáljon meg elhinteni a magyar társadalomban, ami szöges ellentéte annak, amit az elmúlt nyolc évben a Fidesz nyújtott.

narancs.hu: Van pénze építkezésre az ellenzéknek?

KCO: Az ellenzék rémes anyagi helyzetben van, ez igaz. Ebből a szempontból sem mindegy, hogy ott vagyunk-e a parlamentben, mert az a minimális erőforrása van az ellenzéknek, ami az országgyűlési létéből fakad. Ebből működtetjük a vidéki irodákat, ebből járjuk az országot, ebből csinálunk rendezvényeket.

narancs.hu: Hogyan készül a Párbeszéd a jövő évi EP- és az önkormányzati választásra?

KCO: Még nincs döntés arról, hogy milyen formában indulunk, de szerintem fontos dolog az MSZP-vel létrejött szövetség, mert ez megmutatja, hogy két párt, amelyik néhány dologban nem ért egyet, együtt tud működni. Ez példát mutat a többi ellenzéki pártnak, hogy lehet együttműködni.

narancs.hu: A példamutatáson túl zajlanak egyeztetések arról, hogy milyen formában akar indulni ellenzék?

KCO: Természetesen, bár az EP-választás egy arányos választás, ott nincs az a kényszer, hogy együttműködjünk. Az önkormányzati választás más, és ott szerintünk célszerű lenne előválasztáson kiválasztani a megfelelő jelölteket.

narancs.hu: Most mitől működne az előválasztás, ha az országgyűlési választások előtt sem sikerült megvalósítani?

KCO: Az ember a hibáiból tanul, és remélem, hogy a többi ellenzéki is rájött, hogy más választás nincsen, ha a véleménykülönbségeket úgy akarjuk feloldani, hogy egy esélyes jelölt legyen a végén. Láthattuk, mekkora bukta van akkor, ha nincs előválasztás.

narancs.hu: Mikor kellene egy ilyen előválasztást megszervezni?

KCO: Minél előbb, annál jobb. Ha 2019 októberében lesz a választás, akkor legkésőbb a jövő év elején meg kell ejteni az előválasztást, hogy a jelölteknek utána legyen idejük felépíteni magukat. De hiába a forma, ha nincs meg tartalom. Addig ennek a munkának nem lesz hatása, ameddig az ellenzék nem tud olyan világképet nyújtani, amely arra ösztönzi a választókat, hogy elkezdjék hallgatni, mit mond az ellenzék. Eddig az volt az egységes világképe az ellenzéknek, hogy a Fideszt elzavarjuk, de ez kevés és nem működik.

narancs.hu: Arra van válasza, hogy mi lenne ez?

KCO: Nekem az a véleményem, hogy ma Magyarországon az emberek két dologra vágynak: szabadságra és biztonságra. A Fidesz azt állítja, ő megadja a biztonságot, de a szabadságot nem. Az a párt, az a mozgalmi erő, nevezzük bárminek, ami ennek az ígéretét el tudja hozni, szerintem elég sok embert maga mellé tud állítani. Ma azt érezzük, hogy nem vagyunk szabadok, ránk van telepítve egyfajta gondolatiság: hogyan kell gondolkodni Magyarországról, hogyan kell gondolkodni a nemzetről. Ha máshogy gondolkodunk, egyből Soros-ügynökök és nemzetárulók vagyunk. Ez egy olyan fullasztó közeg, amiben még a Fidesz-szavazók is rosszul érzik magukat. Ma az lehet az ellenzék feladata, hogy olyan közeget kínál, amely nem fullasztó, amelyben a szabadság levegőjét lehet érezni.

Figyelmébe ajánljuk