Még nem dőlt el, hogy ki lesz a szocialisták képviselője

  • B.P.M
  • 2019. május 26.

Belpol

Az önkormányzati választásokig biztosan nem mond le a párt elnöksége.

„Ki fogunk állni a szociális és környezetbarát Európáért” - mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, majd gratulált a DK-nak és a Momentumnak a jó szerepléshez, illetve „világossá tette”, hogy a Fidesz nyerte az EP-választást.

Elmondta, mind a Párbeszéd, mind az MSZP büszke az együttműködésükre, aminek lényege, hogy az őszi önkormányzati választásokon eredményt érjenek el, hiszen az EP-választás eredménye megmutatta: „az ellenzéki összefogás le tudja győzni a Fidesz kiskirályait”, egyúttal egyértelművé tette, hogy az MSZP elnöksége nem mond le az önkormányzati választásokig.

Ahogyan azt korábban is lehetett tudni, Tóth Bertalan nem veszi át az EP-mandátumát, jövő héten dönt a párt választmánya, hogy melyik képviselő (Ujhelyi István vagy Szanyi Tibor) menjen ki az Európai Parlamentbe,

Jávor Benedek a mai nap folyamán már elmondta, hogy „munkát keres”, így ő nem folytatja az EP-ben. Köszönetet mondott a szavazóknak, továbbá sajnálja, hogy csalódást okozott. Ugyanakkor hozzátette, Európában a baloldali és zöld erők megerősődése látszik. Végül gratulált a sikeres ellenzéki pártoknak, és arra kérte a képviselőket, hogy folytassák az általuk megkezdett munkát, s legyenek náluk sikeresebbek.

A szivárgó infók szerint Jávor Benedek és Szanyi Tibor is búcsúzik

A szocialisták hatalmas vereséget szenvedtek. Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Nemzet olyan kivételes helyzetben van kormánylapként, hogy hozzáfér a hivatalos eredményekhez - annak ellenére, hogy az NVI egy uniós szabály szerint nem közölhetné azokat 23 óráig. A kormánylap azt írja, 88 százalékos feldolgozottságnál 53 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.