Kálmán Olga és Tordai Bence nagy egyetértésben nem vitázott
Kalman_Olga_Tordai_Bence_elovalasztasi_vita

Kálmán Olga és Tordai Bence nagy egyetértésben nem vitázott

Belpol

Oligarchaadóról, a KESMA szétzavarásáról, kultúrpolitikai kérdésekről, helyi közlekedésről értekezett tét nélkül a II-III. kerület két ellenzéki képviselőjelöltje.

Újabb előválasztási vitát rendeztek csütörtökön este: a II. kerületet és a III. egy részét magába foglaló 4. számú országgyűlési egyéni választókerület két ellenzéki képviselőjelöltje, Kálmán Olga (DK, a Jobbik-MMM támogatásával)) és Tordai Bence (MSZP- Párbeszéd, az MSZP-LMP-Momentum-MMM támogatásával) a Partizán élő adásában adta elő, milyen megoldásaik lennének a városrész legfontosabb problémáira, hogyan képzelik el a magyar társadalom jövőjét, és mit gondolnak, milyen lenne szerintük Magyarország a Fidesz legyőzését követően, milyen intézkedéseket kellene meghozni egy esetleges kormányváltás után.

Az előválasztás egyik legizgalmasabbnak ígérkező körzetében a két országosan ismert politikus összecsapása elmaradt, vita helyett nagy egyetértésről és végtelenül hasonló elképzelésekről tettek tanúbizonyságot.

A választókerületet jelenleg Varga Mihály pénzügyminiszter képviseli. 2018-ban Varga 41,82 százalékot szerzett, míg az ellenzéki összefogást alkotó pártok külön indulva összesen 56 százalékot. Így elvileg aligha érheti meglepetés az ellenzéki összefogást e körzetben a 2022-es választáson. Ráadásul Varga Mihály nem is indul újra egyéniben, a kormánypártok valószínűleg Gór Csabát indítják, aki jelenleg önkormányzati képviselő a II. kerületben.

A körülbelül egy órás, vitának nehezen nevezhető programbeszédek során három blokkban volt szó lokális és országos vonatkozásban kulturális, gazdasági, környezetvédelmi és direkt politikai kérdésekről. A jelöltek egymásnak is tehettek fel kérdéseket, a másik által elmondottakhoz is hozzászólhattak, kiegészíthették azokat, míg a vitának keretet adó nyitó- és záróbeszédek során lényegében előválasztási részvételre buzdították a szavazóikat.

Kálmán Olga elöljáróban azt emelte ki magáról, hogy míg televíziós újságíró pályafutása során tántoríthatatlan és kérlelhetetlen volt, ugyanez a politikai hitvallása is, mert az a célja, hogy végre ki legyen kényszerítve az igaz beszéd.

Tordai Bence annak a munkának a folytatásához kért felhatalmazást, amit már eddig is folytatott. Azt hangsúlyozta, nem elég, hogy nem remeg meg a térde, mikor a Fidesz különböző politikusaival szemben kell fellépnie, mert mint azt hangsúlyozta, nem csak keménynek kell lenni, de felkészültnek is.

A vita során először a II-III. kerület és az ország kultúrpolitikájáról volt szó. Egyetértettek abban, hogy megálljt kell parancsolni a kormány jelenlegi kultúrpolitikájának. Többek között az Átrium ürügyén a kulturális tao-támogatás megszüntetéséről beszélt mindkét jelölt, felsorolták, milyen kulturális helyszíneket einstandolt a Fidesz (Klebelsberg Kastély, Millenáris, Zichy-kastély); természetesen egyetértettek abban, hogy ezeket sürgősen vissza kell szerezni. És jobb ötletük nem lévén, szintén nagy egyetértésben azt hangsúlyozták, hogy a költségvetés normatív támogatása mellett független finanszírozást kell biztosítani a kulturális intézmények számára. Pártkatonák helyett a szakma által elismert szakembereket kell kinevezni az intézmények élére.

Kálmán Olga a sportra fordítható tao analógiájával érzékeltette a tao-rendszer felhasználása miatti anomáliákat, azt emelte ki, hogy oly módon kell helyi szinten dotálni a szférát, hogy

a fővárosban megvalósuló beruházások összegének 1 százalékát kultúrára kellene fordítani,

amit újra meg újra szakmai alapon kellene persze szétosztani.

Tordai azt hangsúlyozta, hogy “le kell szállni a mindenkori kormánynak a kultúráról. Hagyni kell a független szakmai szervezeteket működni.” Hozzátette, vissza kell állítani, hogy a kulturális dolgozók újra közalkalmazottak lehessenek, és bérüket meg kell emelni, mert jól megfizetett kultúrmunkások nélkül nincs kultúra.

Ezután az adórendszert érintő témákról esett szó. Az oligarchák elszámoltatása nem adóztatás kérdése. A lopott vagyont el kell kobozni, és nem adóztatni kell – szögezte le Kálmán Olga.

Hozzátette, aki közpénzt vitt haza, nem úszhatja meg, ez nem politikai kérdés. Mert aki lop, annak börtönben a helye, mert lopni bűn.

Tordai Bence szerint ugyanakkor valamilyen formában a többmilliárdos luxusingatlanokat, magánrepülőket, jachtokat is meg kell adóztatni. Ezzel kapcsolatban a DK jelöltjének azért vannak fenntartásai, mert mint ahogy azt előadta, az ajánlásgyűjtés során nem egy olyan történetet hallott, hogy a II. kerület rózsadombi részein az akár 100 éves házakban élnek olyan idősek vagy kevésbé idősek, akiknek generációk óta tulajdonukban vannak azok a régi házak, amelyek bár állapotuknál fogva nem a legjobbak, értékük az elhelyezkedésük miatt igen magas. Őket Kálmán Olga szerint egészen biztosan nem kellene megadóztatni, hiszen nem említhetők egy lapon az oligarchákkal.

A Párbeszéd politikusa szerint csak szabályozás kérdése, hogy a vagyonadó kivetésénél, milyen módon tudják megkülönböztetni az oligarchákat a nem oligarcháktól. Tordai oligarchaadót szorgalmaz, de mint kiderült, erről lényegében már hatpárti megegyezés született. Az oligarchák megadóztatását azért is tartaná fontosnak, mert az elszámoltatásuk akár évekig is eltarthat.

Az utolsó blokkban a moderátor Gulyás Márton arra kérte a jelölteket, hogy mondjanak olyan szakpolitikai javaslatokat, amikben különbözik a nézetük. Bár valódi különbözőség itt sem nagyon volt, Kálmán Olga azt emelte ki, hogy amennyiben nyer az előválasztáson, majd a '22-es választáson is, első dolga lesz, hogy a kerület közlekedési gondjait szakemberekkel megoldja, mert a helyzet már tarthatatlan. Tordai arról beszélt, hogy a Párbeszéd által kidolgozott klímatörvényt a Fidesz hogyan "belezte ki", ezért is fordultak az alkotmánybírósághoz; hangsúlyozta, milyen fontos a klímaválság komolyan vétele, ezért helyi szinten is fontos zöldpolitikai intézkedéseket szorgalmazna.

Szó esett még a KESMA-ról is, amit Kálmán Olga szerint egyszerűen csak szét kellene zavarni, úgy, ahogy van. Tordai a segítségére sietve hozzáfűzte, mindezt úgy képzelik el, hogy el kell zárni a pénzcsapokat, így szerinte a különböző médiumok előbb-utóbb meg fognak szűnni, mert piaci alapon nem tudnak működni.

Az előválasztás e vitája túl nagy izgalmat tehát nem hozott. Kálmán Olga önmaga promotálása során nem győzte kiemelni a Demokratikus Koalíciót a kulönböző kontextusokban, hangzatos lózungjai már ismerősek voltak a párt narratívájából. Tordai Bence felkészültebbnek hatott már csak azzal is, hogy sokkal konkrétabban beszélt az egyes szakkérdésekről. Kálmán Olga televíziós múltja ellenére nem volt lehengerlőbb Tordainál. A nagy egyetértésben leginkább személyiségbeli különbözőségük domborodott ki, ami viszont a két jelölt múltbéli szerepe okán már jól ismert volt.

Az előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják, online és személyes szavazásra egyaránt lehetőség lesz. A miniszterelnök-jelöltekre két körben lehet voksolni, a második forduló október 4-10. között lesz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk