Karácsony: „Mi tudjuk, milyen az, ha elveszik az iskoláinkat, kórházainkat”

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 9.

Belpol

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik.

Október 13-a, az önkormányzati választás a változás napja lesz – mondta Karácsony Gergely, az ellenzéki összefogás főpolgármester-jelöltje a XI. kerületi polgármester-jelölt, László Imre (DK) bemutatása kapcsán Budapesten pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Ez az a változás, amit a budapestiek többsége akar. Azok a pártok, amelyek érzik ezt a felelősséget, közösen indulnak a Fidesz jelöltjeivel szemben, így a budapestiek visszavehetik városukat a fideszes oligarchiáktól. Erről szól a választás – hangoztatta az ellenzéki politikus.

A fővárosiak már tudják, milyen az, ha elveszik kórházaikat, iskoláikat, intézményeiket. Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik. Az ellenzéki összefogás nem hatalmi érdekekről, hanem az itt élőkről szól – mondta Karácsony Gergely.

László Imre DK-s országgyűlési képviselő, az ellenzéki összefogás XI. kerületi polgármester-jelöltje is azt hangoztatta: az összefogásban részt vevő hat párt és több civil szervezet számára nem a hatalmi célok, hanem a kerületben lakók szolgálata fontos.

A volt kórházigazgató szerint, kiemelt feladat az egészségügy talpra állítása és egy élhetőbb európai város kialakítása. László Imre kitért arra, hogy nagy szükség van zöld programra, hiszen Budapesten minden évben több ezer ember hal meg légszennyezés miatt.

A DK-s politikus hozzátette, hogy kerületi polgármesterré választása esetén örömmel mond le országgyűlési képviselői tisztségéről, hogy szolgálhassa kerületét.

Orosz Anna, a Momentum XI. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet: hogy az önkormányzati választás döntő fordulatot hozhat, hiszen ha a nagyobb városokban sikerül győznie az ellenzéknek, akkor lesz esély a Fidesz-kormány leváltására is.

Bencsik János, jobbikos politikus azt emelte ki, hogy ma már a fő törésvonal nem a jobb és baloldal, hanem a visszaépülő egypártrendszer és a demokratikus többpártrendszer hívei között húzódik.
A Jobbik ezért vesz részt az ellenzéki összefogásban, amely egy élhetőbb, emberibb, szabadabb, biztonságosabb városért küzd – tette hozzá.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.