Karácsony: Évi 4-5 milliárddal csökkennek Budapest közlekedési bevételei a tarifareform hatására

  • narancs.hu
  • 2024. január 30.

Belpol

Márciustól megszűnnek a diák BKK-bérletek. A fiatalok a 945 forintos Pest megyebérlettel vagy az 1890 forintos országbérlettel utazhatnak majd.

Nehéz kiszámolni a tarifareform pontos pénzügyi hatását,

Karácsony Gergelyék becslései szerint 4-5 milliárd forinttal csökkennek majd a főváros közlekedésből származó bevételei a 2023-as adathoz képest.

A főpolgármester azt közölte, ezt a veszteséget az utasok érdekében lenyelik. A kormány egyébként is 100 milliárdos tételben vont el a fővárostól forrásokat az elmúlt években.

Mint ismert, Karácsony és Lázár János tegnap megegyezett a Budapest-bérletek jövőjéről. Így március 1-je után az továbbra is érvényes marad a MÁV, a HÉV és a Volán fővárosi járatain. Cserébe a BKK járatain elfogadják majd a Pest megyebérletet és az országbérletet is. A BKK emellett csökkenti a Budapest-bérletek árát, amely márciustól 8950 forint lesz.

A főpolgármester a keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy

március 1-je után megszűnnek a diák BKK-bérletek. A fiatalok a 945 forintos Pest megyebérlettel vagy az 1890 forintos országbérlettel utazhatnak majd Budapesten.

A BKK járatain ugyanakkor nem fogják elfogadni a MÁV márciusban induló új, 24 órás napijegyét.

Karácsony szerint az új elszámolási rendszer igazságosabb lesz, mert nem a költségeken, hanem a bevételeken kell majd osztozniuk az Építési és Közlekedési Minisztériummal. Vagyis a BKK és a MÁV, a HÉV és a Volán bevételei, valamint a Budapestnek járó, 12 milliárd forintos normatív támogatás összeadódik, és a felek férőhelykilométerek alapján kapnak majd pénzt. Karácsony szerint a fővárosnak jut majd több pénz, miután nagyobb arányban szolgáltat, mint a MÁV-HÉV és a Volán.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.