Karácsony Gergely szerint olyan sok a bizonytalan, hogy akár nyerni is tudnának

  • narancs.hu
  • 2017. december 18.

Belpol

Gyurcsányra pedig az utolsó pillanatig hajlandó várni.

Februárra megvalósulhat az ellenzéki összefogás, legalábbis erről beszélt ma Karácsony Gergely egy háttérbeszélgetésen – írja az MTI.  Az MSZP újabb reménysége leszögezte, hogy csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt. Véleménye szerint az ellenzéki pártok lassan kezdik feladni a 2018-as választást, és inkább azzal foglalkoznak, hogy az előre borítékolt választási vereségből ki hogyan tud majd felállni, ő azonban még nem engedte el a tavaszi választást, hiszen mint mondta, olyan sok a bizonytalan, hogy akár nyerni is tudnának.

A közös listát egyelőre csak az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok támogatják, de nagyon bíznak még Gyurcsányék csatlakozásában is, amire Karácsony kész az utolsó pillanatig várni, mert úgy látja, hogy ez az összefogás még kialakítható.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.