Karácsony szerint abszurd és méltatlan lekordonozni a Halászbástyát

  • narancs.hu
  • 2025. január 3.

Belpol

Hatásköre azonban ebben az ügyben csak az I. kerületi önkormányzatnak van.

„Szörnyű látvány a lekordonozott és fizetőssé tett Halászbástya” – írja csütörtök esti Facebook-posztjában Karácsony Gergely.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, január 1-jén kordonok jelentek meg a Halászbástya alsó részén, ahonnan mostantól 1500 forintos jegy megfizetésével lehet csak kinézni a Dunára. A felső kilátóterasz korábban többször is fizetős volt, legutóbb 2023 tavaszán tették azzá, az árat viszont most megemelték, és kiterjesztették a lenti szakaszra is.

A főpolgármester szerint ebben az ügyben bár „véleménye sokunknak” lehet, jogi- és hatásköre azonban csak az I. kerületi önkormányzatnak van. Karácsony Gergely bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Ez egy abszurd és méltatlan eljárás.”

Az új, fideszes vezetésű I. kerületi közgyűlés december 12-én fogadta el a terület lezárásáról szóló indítványt. A döntés értelmében most egy hónapig lesz ez a megoldás, egyfajta próbaidőként, hogy megnézzék, hogyan válik be a fizetős alsó szakasz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.