Karácsony szerint kizárólag az önkormányzati autonómia jelenthet ellensúlyt a jelenlegi hatalommal szemben

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. október 5.

Belpol

Mert a magyarországi demokratikus verseny csak messziről tűnik valódinak, a díszletek mögött ugyanis valójában rendkívül egyenlőtlen társadalmi és politikai verseny zajlik.

Kizárólag a helyi közösségekre épülő önkormányzatok autonómiája jelenthet ellensúlyt a jelenlegi kormány hatalomkoncentrációjával szemben – mondta Karácsony Gergely szombaton, egy Budapesten tartott konferencián.

Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje a Magyar Szolidaritás Mozgalom "Baloldali válaszok napja" című rendezvényén tartott előadásában úgy fogalmazott, a magyarországi demokratikus verseny csak messziről tűnik valódinak, a díszletek mögött ugyanis valójában rendkívül egyenlőtlen társadalmi és politikai verseny zajlik. Ebben a helyzetben a kormányoldal hatalmi koncentrációja nagyon nehezen szüntethető meg politikai eszközökkel, így a jelenlegi rendszert nyugodtan lehet állampárti működésűnek nevezni – tette hozzá.

Hangsúlyozta, egy ideális versengő demokráciában a kormánypárti polgármesterek bátran vállalhatnak konfliktust a kabinettel szemben a helyi közösségük védelme érdekében. Ezzel szemben a fideszes városvezetők "belesimultak a rendszerbe", és a kormány érdekeivel ellentétes ügyekben még akkor is nehezen szólalnak meg, ha ezzel veszélyeztetik újraválasztásukat - mondta.
Karácsony Gergely szerint ebben a helyzetben az önkormányzati választás tétje a megmaradt társadalmi autonómiák védelme, vagyis az, hogy a polgároknak sikerül-e olyan vezetőket választaniuk, akik az ő hangjukat képviselik.

Kiemelte, az ellenzéknek nem megnyernie kell a választást, hogy egy hatalmi ellensúlyt hozzon létre a kormánnyal szemben, hanem a helyi közösségek önrendelkezésének feléledését kell segítenie.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt erről azt mondta, a jobboldali populizmus a magányos és félelemben élő társadalmi rétegek manipulálására épít, a baloldalnak ugyanakkor a társadalmi szolidaritásra támaszkodva kell bemutatnia, hogy az önkormányzati politika olyan közösségekről szól, amelyekben az embereket megbecsülik és biztonságban vannak.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta, nem ismeri Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselőt, így nem tudja azonosítani, hogy ő szerepel-e azokon a pénteken nyilvánosságra került felvételeken, amelyeken közpénzek ellopásáról és önkormányzati pénzek visszaosztásáról van szó. Megjegyezte, a képviselőt Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere sem ismerte fel a felvételeken, ezért nem látja, hogy teendőjük lenne ebben az ügyben.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.