Karácsony továbbra is kitart a Budapesti Diákváros mellett

  • narancs.hu
  • 2021. április 17.

Belpol

„Nem engedek” – írja a főpolgármester.

„Még a saját embereit sem kíméli a kormány, hogy lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdekeket. Először több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügyét dobta sutba, majd megalázta saját kormányának tagjait is. Fürjes és Vitézy urak méltatlan helyzete iránti együttérzésemmel együtt is újra csak azt tudom mondani: kitartok a Budapesti Diákváros, vagyis több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügye mellett. És nem engedek” – kezdi mai Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint a kínai pártirányítás alatt álló Fudan egyetem Budapestre telepítése, mint cseppben a tenger mutatja, miféle „kormányzás” is folyik Magyarországon. Karácsony emlékeztet arra, hogy a kormány 2019-ben kötött megállapodást már az új fővárosi városvezetéssel többek között a Budapesti Diákvárosról. „Olcsó lakhatást a magyar fiataloknak, egészségügyi fejlesztéseket, a Budapesti Nagyerdő zöldfejlesztését tudtuk kiharcolni, és azt, hogy a kormánynak olyannyira fontos stadion úgy épüljön meg, hogy kilenc napig kiszolgálja az atlétikai vb-t, de utána legalább 90 évig a ferencvárosiak és általában a budapestiek szabadidejét, szórakozását, sportolási lehetőségeit biztosítsa. Megállapodtunk, aláírtuk, a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is dokumentumba foglalta” – emlékeztet a főpolgármester.

Ehhez képest azonban a kormány megállapodott a kínai állammal, miszerint a területre 500 milliárdos kínai hitelből, kínai vállalatok építhetik a Fudan egyetemet. "Mikor mindez az aljasság kiderült, Ferencváros polgármesterével együtt tiltakoztunk. Nem máshoz, csakis az adott szóhoz, a megkötött megállapodáshoz ragaszkodtunk. Erre Fürjes és Vitézy urak olyan terveket mutattak – gondolom, megnyugtatásul -, amelyek szerint diákváros is és kínai egyetem is meg tud épülni" - tette hozzá Karácsony Gergely, megjegyezve: másnap kiderült, hogy a bemutatott tervek nem többek "blöffnél", mert a kínai egyetem igenis kollégiumi épületek helyére van tervezve.

Jelezte: amikor ezt szóvá tették, késő éjszaka megjelent egy kormányhatározat a közlönyben, amely "lenullázza" azt a munkát, azt a több százmillió forintot, amelyet Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és csapata a diákváros terveire fordított eddig, és az egészet odaadta a miniszterelnök "kedvenc végrehajtójának", Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

 „Újra mondom: egyetlen négyzetmétert sem hagyunk elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből” – zárja bejegyzését.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.