A DK egy munkatársának anyja érintkezhetett koronavírusos beteggel, Gyurcsányék home office-t rendeltek el

  • narancs.hu
  • 2020. március 13.

Belpol

A párt vezető politikusai is otthonról dolgoznak.

Bezárták a DK központi irodáját, a párt alkalmazottai és politikusai számára otthoni munkavégzést írtak elő - közölte Facebook-oldalán Molnár Csaba EP-képviselő, a párt ügyvezető alelnöke.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert a DK egy kommunikációs munkatársával egy háztartásban élő anyja ápoló a János kórházban, ott ahol több napig tartózkodott egy később koronavírussal diagnosztizált beteg. Az egészségügyi személyzet megfelelő védőfelszerelés nélkül érintkezhetett a beteggel.

Molnár szerint minderről tájékoztatták Pintér Sándor belügyminisztert és az Országgyűlés főigazgatóját is. Pintér azt mondta, az érintett ápolót letesztelik koronavírusra, az iroda bezárásának esetleges feloldásáról a DK a teszt eredményének ismeretében dönthet majd.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.