Kásler megígérte a fogorvosok pluszpénzét, de ők nem kapták meg

  • narancs.hu
  • 2020. január 15.

Belpol

Az egyszeri kiegészítő juttatás megérkezett, de a miniszter plusz rezsitámogatást is ígért. Az egyelőre sehol sincs.

Nem kapták meg az alap- és szakellátást végző fogorvosok azt a havi fix összegű juttatást, amelyet tavaly október végén ígért meg a praxisoknak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – mondta el a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.

Nagy Ákos hozzátette, hogy "az egyszeri 1,5 millió forint kiegészítő juttatás minden rendelőbe időben megérkezett tavaly decemberig, de a miniszter 2020. január 1-jétől havi 130 ezer forint helyett 380 ezer forint rezsitámogatást ígért a közfinanszírozott fogászatoknak, ezzel szemben továbbra is 130 ezer forintot kaptak januárban a praxisok."

A lap megkereste ezzel kapcsolatban az Emmit, akik elmondták, hogy a heti harminc órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatoknak és szakrendeléseknek egyszeri 1,5 milliót fizettek, az alacsonyabb rendelési idővel dolgozó praxisoknak pedig időarányosan csökkentett díjat állapítottak meg. Az egyszeri díjazás összesen 4,4 milliárdba került az államnak, ebből 2291 alapellátási és szakellátási szolgáltató 3388 szervezeti egységét tudták támogatni.
Ami pedig az emelt összegű támogatást illeti, az Emmi ígéret tett: ahogy tavaly is, az idén is számíthatnak arra a fogorvosok, hogy a beígért pluszforrást megkapják.
Hogy mikor és pontosan mennyit, azt a tárca már nem közölte.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.