Kásler nagy bejelentése túlmutat még a tízparancsolaton is, csak konkrétumokat nem tartalmaz

  • narancs.hu
  • 2018. július 2.

Belpol

Megtörtént a bejelentés bejelentésének a bejelentése.

Kásler lassan már bravúrosabban bánik a késleltetés és feszültségkeltés szappanoperai eszközeivel, mint a legügyesebb sorozatírók. Mindenesetre miután bejelentette, hogy ma bejelent, végre azt is elmondta a mai, Semmelweis-napi központi ünnepségen, hogy mi a nagy hír.

A nagy hír az, hogy (f)elismerték a kórházi fertőzések problémáját, és „egy komplex cselekvési programot készítettek elő”. Tehát ahogy az MTI írja:

– „kidolgozták az elméletet”

– „a gyakorlatba való átültetést”

– sőt, mi több: „azt, hogy ezzel kapcsolatban mi a feladata a kórházaknak és a tisztiorvosi hivatalnak”.

Megnyugtató, hogy a kórházi fertőzések ellen nem a tízparancsolatot hozta fel, további konkrétumokat azonban majd csak a napokban tudhatunk meg, ha már megtörténtek a dokumentummal kapcsolatos egyeztetések.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.