„Kéne valamiféle rendelet, amit k.rva gyorsan össze kell pakolni” – Völner és Schadl újabb telefonbeszélgetései szivárogtak ki

  • narancs.hu
  • 2023. január 24.

Belpol

A felvételek tanúsága szerint Schadl nem csak Völnerrel egyeztetett az IM-ból. 

A Blikk megszerezte a Schadl György és Völner Pál lehallgatott telefonbeszélgetéseinek hanganyagát, melyek részleteit nyilvánosságra hozta a héten. Az egyik kedden megjelent hangfelvételen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkárával beszélget az egyetemi vizsgákról, amiken a nyomozati anyagok értelmében pénzért cserébe átengedtek fontos embereket.

Így hangzik az egyik Blikk által megszellőztetett beszélgetés: 

  • Völner Pál: „Meg azt mondom, az egyetemekre nem panaszkodhatnak a hallgatók, mert amíg tudták, azért tartották őket, tehát nem mondhatni, hogy rosszindulatúak voltak.”
  • Schadl György: „Hát, most nem is kérdés. Őszintén itt beszámoltak olyan dolgokat is, hogy ha valaki 15 éve elvégezte az igazságügyi szakértői képzést, s anno mondjuk megcsinálta a régi Ptk., régi Be. vagy a régi Btk. alapján, még azt is beszámolták neki… Sőt, egyébként ettől eltekintve Pécsett mindenkit, aki egy kicsit bizonytalan volt, mindenkit kimostak a sz*rból, hogy jó, van némi esély, akkor csináljuk. Olyat is, aki egy kicsit billegett, és mondták, hogy nem valószínű, hogy be fogja fejezni.”

A hangfelvételekből az is kiderül, hogy a végrehajtói pályázatok kiírásáról miképpen egyeztettek. 

  • Völner Pál: „Szerintem így egyben jobb, mert egybe írjuk ki, és akkor gyakorlatilag nem kell ugyanazokat az embereket többször…”
  • Schadl György: „Ez így van, ez így van, mert egyébként, aki ugye, nem kerül be, ha négy csomagba írjuk ki, akkor mind a négyszer el fog jönni, mind a négyszer meg kell hallgatni.”
  • (...)
  • Schadl György: „Bocsánat, csak közben mi is a Katival helyzet értékeltünk. Mondtam neki egy dolgot, amit te említettél, hogy igazából a hülye előzetes jogvédelmük miatt gyakorlatilag nem üres a hely.
  • Völner Pál: „„Igen, ilyen van, de mondom akkor legfeljebb azt a kettőt nem írjuk ki, de a többit ki tudjuk írni attól... Akkor mondom, azt a kettőt, nem indítjuk, hogy ha véletlenül fellebbezés onnan befut, akkor utána meg rögtön ki kell írni… De elvileg azt kellene végiggondolnunk, hogy a közjegyzőknél kiírnak olyan helyet is, ami még betöltött hely, csak látszik, hogy mikor üresedik. Tehát gyakorlatilag még azt is megtehetjük, hogy kiírunk egy helyet, és nem hirdetünk eredményt… Csinálhatjuk azt is, hogy az eredményhirdetésnél, tudod, egy lyukat hagyunk, és gyakorlatilag mindenki egy sorral hátrébb kerül.”

A legújabb felvételek tanúsága szerint Schadl nem csak Völner Pállal egyeztetett az Igazságügyi Minisztériumból. Egy másik hangfelvételen, ahol a tárca egyik munkatársával beszélget, az alábbi párbeszéd hallható. 

  • Schadl György: „Ha felfüggesztenek vagy valakit felállítanak, akkor mindenkit a saját irodája helyettesít. Mert ugye, gyakorlatilag a Vh. (A bírósági végrehajtásról szóló törvény a szerző.) ezt nem szabályozza. Csak az van benne, ami arra vonatkozik alapvetően, hogy ha 30 napon belül van távol a végrehajtó, akkor saját irodáján keresztül kell helyettesíteni. És R. (egy felfüggesztett végrehajtó) ugat, hogy a saját irodáján át helyettesítsék, és őt illesse meg az árbevétel, amihez nyilván nem fogunk hozzájárulni. De addig is kéne valamiféle rendelet, amit k.rva gyorsan össze kell pakolni. Mi összerakunk egy tervezetet, de nagyon égeti a talpunkat a sztori, mert a…”
  • X.: Nálunk marad a sztori, az IM-ben marad ez a rendelet. Nem kell vele megvárni a hatóságot.”
  • Schadl György: „Nem. Ezt egy hónapon belül meg kell szülnünk. Meg addig is gondolkodjál már rajta légy szíves, milyen állásfoglalást, akármit tudunk kiállítani, mert a P. lett helyettes (P. egy másik végrehajtó), és elvitte az iratokat, és az R. már ott tart, hogy feljelentette a P.-t, bűnpártolásért már feljelentette K.-t, és előre fenyegetőzik, hogy feljelenti a Varga Juditot bűnpártolással, meg a Völnert is.”

A hvg.hu emlékeztet, az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év letöltendő börtönbüntetést kért akkor, ha beismerő vallomást tesznek. Schadlre 200, Völnerre pedig 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.