Teljesen ingyen megkap két budai ingatlant Schmidt Mária alapítványa

  • narancs.hu
  • 2020. április 1.

Belpol

Eddig is használták a két villát, most ingyen meg is kapják.

Mint arról beszámoltunk, kedd éjjel Semjén Zsolt benyújtott egy salátatörvényt a parlamentnek, amely szerint a korábban a végtelenségig meghosszabbított veszélyhelyzet alatt semmiben nem dönthetnének önállóan a polgármesterek, a kormány megtiltaná a transzneműeknek, hogy új nemükön anyakönyveztessék magukat, illetve a Városligetbe is zavartalanul lehet épületeket felhúzni, de a színházak felügyeleti rendszerét is módosítja.

A jogszabály emellett két XII. kerületi ingatlant is teljesen ingyen átad a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak

  • a Határőr út 35. szám alattit,
  • illetve az Istenhegyi út 92. szám alattit.

A törvényjavaslat szerint a közalapítvány ingyenesen kapja meg a két ingatlant "tudományos kutatás, közművelődésügyi, oktatási és kulturális javak védelmével kapcsolatos közfeladatai ellátásának elősegítése céljából".

A két villában eddig is a közalapítvány működött, az Istenhegyi útit 2011-ben 15 évre kapta használatba, a Határőr útit pedig korábban bérelték.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.