XIX. kongresszusát tartotta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség. Kiadós konfettizápor meg ásatag tirádák közepette föltárult végre a párt ez idáig óvatosan elrekkentett programja, és debütált a gondolatébresztő Orbán-Mikola páros.
Mozgalmas hetet zárt rendkívüli kongresszusával a Fidesz, hiszen a megelőző napokban nemcsak a jelöltállítási processzust és a szövetségkötési ceremóniákat hagyta végképp maga mögött, de sort kerített március 15-i erőfitogtatására is a Tabánban. Az előzetes tervek szerint ekkor lépett volna föl először közösen Orbán és a csodafegyverként belengetett volt egészségügyi miniszter, ám az utolsó pillanatban Mikolát taktikai megfontolásból mégis inkább vidékre vezényelték, s ekképp a budai nagygyűlés hallgatósága szegényebb lett néhány nemzet-lélek-ápoló csavaros écával. A szarkasztikus nemzetgyógyászt az üdítően önkritikus hangvételű Borókai Gábor, a független Heti Válasz főszerkesztője, valamint a váltig náthás Schmitt Pál próbálta valamelyest pótolni eme ünnepi délutánon. Náluknál nagyobb sikert aratott azonban a Nemzeti dalt elsüvöltő Kaszás Attila és a szintén színész Oberfrank Pál, aki a '48-as 12 pontot recitálta oly meggyőző erővel, hogy közönsége nemcsak az erdélyi unióra és a törvény előtti egyenlőségre zúgta helyeslését, de még az úrbéri viszonyok eltörlésére is, noha ennek aktualitását alighanem túlzás lenne 2006-ban kijelenteni. Persze a kultúrprogram, a jobboldali sajtómunkások képességeinek őszinte kitárgyalása meg a kommunistákat és "Habzsburgokat" emlegető NOB-tag szónoklata csak szolid prelúdiuma lehetett Orbán Viktor szereplésének, aki szokás szerint ismert közéleti személyiségekkel a hátában támaszkodott a pulpitushoz. A derűs Pitti Katalin, akit a bolsevikok végigüldöztek az operairodalom majd' valamennyi jelentős szopránszerepén, ezúttal élő körfüggönyként álldigálva nyugtázhatta a Fidesz elnökének merész történelemértelmezési kísérletét, melynek során szó esett csalfa nemzetköziségről és internacionális hálózatokról, s egy széles ecsetvonásokkal fölvázolt - Beöthy Zsolt turáni lovasát megszégyenítő - ideális nemzetkarakterről is. A négyévnyi koplalás dacára már köldöktájban dagadó honfikeblek között szorongva még csak sejthettük, hogy a nemzeti oldal vizionáriusa e télies délutánon hétvégi beszédének egyes passzusait próbálgatta, amikor nemzeti programját oppozícióba helyezte az "egy ember programjával", s amikor magyar szemről, fejről és szívről meg cselekvő nemzetről szólt. Így általánosságban nagyobb föltűnést keltett az a pont, melyben megismételve vihart kiváltó korábbi meglátását, esmeg ruhának (illetve szabásmintának) nevezte a köztársaságot. A baloldal utóbb nem is késett reagálni e provokációra, mely bár historizálóan nemzeties megfogalmazásban, de mégis nehezen félremagyarázható módon apasztja jelen alkotmányos államformánk legitimációját: Gyurcsány Ferenc a Fidesz kongresszusát megelőző napon a köztársaság védelmére szólította fel a polgárokat, s április másodikára tömeggyűlést hirdetett.
Ilyen előzményeket követően gyűlt vasárnap a Körcsarnokba a Fidesz mintegy 1400 küldöttje, hogy megismerkedjék pártja választási programjával (szavazás több delegátus hangos meglepetésére nem volt e tárgyban), s reábólintson Orbán Viktor, valamint Mikola István jelölésére. No meg, hogy egy hatásos tömegrendezvénnyel
új lendületet vehessék
a párt kampánya, mely kampányt több vidéki küldött is kritikával illette, a lelátón össze-összehajolva. (A kampányról lásd keretes írásunkat.)
A lassanként föltünedező országos politi-kusokat rendre tapssal köszöntik a türelme-sen üldögélő és a mindenkinek kiosztott Orbán-Mikola-táblácskával barátkozó fideszesek. Ádernek és Deutsch-Fürnek kisebb taps jut, az ezúttal csak hallgatóságként funkcionáló Kövér Lászlónak és Mádl Dalma asszonynak valamelyest nagyobb, ám a legnagyobb ováció Szabad Györgyöt fogadja. A küldöttek zajos elismerésben részesítik a tatai és gesztesi Esterházy-uradalom történetét oly mintaszerűen földolgozó historikust, meglehet ünnepeltetése inkább annak szól, hogy az egykori körülményeskedő házelnök képes volt fittyet hányni a civilizált polgári érintkezés egyik egyezményes szokására. Szabad sikere persze viszonylagos, hiszen mi az ahhoz az eget-földet rengető viváthoz képest, mely a szép hitvesével az oldalán bevonuló pártelnököt fogadja! Orbán beérkeztével végre meglódulnak az események: vándorútra indulnak a teremben a szavazóládák, s kezdetét veszi az üdvözléssorozat. Az Európai Néppárt elnöke, a belga Martens történelmi érdemekről beszél, és arról, hogy a szél ma is Orbán Viktor felől fúj. Beszédét két szórakoztató mozzanat gazdagítja: részint Martens tolmácsa - freudi elszólásképp - szavazatok helyett az "adatok begyűjtését" sürgeti, részint a forradalmi tisztaságot méltató mondat elhangzásával egy időben fölbukkan az óriáskivetítőn Vikidál Gyula buksija. Martenst követően video-felvételről láthatjuk az európai jobboldal jó néhány prominensét (Merkel, Stoiber, Aznar stb.), akik a szépítő messzi távolból mindahányan méltatják Viktor barátjukat. Hol a poharam? - hörögjük, amikor egyik-másik politikus (mint például a kikezdhetetlen moralitású Berlusconi), talán kompenzálandó a Fidesz kongresszusától való távolmaradást, már-már tósztba kanyarítja üdvözlő szavait. Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Hans-Gert Pöttering azonban itt van, s nemcsak mindjobban elsajátítja a magyaros kiejtést, de érdemeivel lassanként fogadott magyarrá válik, hiszen elárulja: '56-ban mint ifjú ember kihagyott egy nép-ünnepélyt, s otthon maradt a magyar szabad-ságharc tiszteletére. Nicolas Sarkozy és Lech Walesa levélben fordult a kongresszushoz, s köszöntő soraik fölolvastával véget is ér a kongresszus muris része, hogy a gyűlés végre hangsúlyosabb,
vérkínos szakaszába
léphessen. Március 19-e Bánk napja, s talán ennek apropóján alakul át a kongresszus lassan, de biztosan nemzeti drámánk koncertszerű előadásává, melynek keretében elsőként a színpadi rutin szerint lekettőzött Tiborc lép a pódiumra előbb Jakab István Magosz-elnök, majd a munkástagozatos Kontur Pál megformálásában. Jakab alakítása földszagúbb ("mi csaknem megfagyunk kunyhónk sövényfalai közt [É] nekünk feleség s porontyainkat kell befogni, ha éhen veszni nem kívánkozunk"), míg a kétkezi munkás Kontur Tiborcot inkább mai őszinte melósként adja: a csődök miniszterelnöke; a tőke nemzetközi, a munka nemzeti; ideje a műszakváltásnak s a többi. (Szavaik hallatán nyilvánvalóvá válik, hogy Gertrudis királyné szerepét ez alkalommal merész rendezői ötlettel a távol lévő Gyurcsány Ferencre osztották.)
A kongresszus e ponton szakrális irányt veszen, s a különböző fölszólalásokban (Csókay András idegsebésztől az idős Nemeskürty Istvánig) csak úgy sorjáznak a hitéleti fordulatok, olyanok, mint kegyelmi valóság, engesztelő imádság, Mária országa, a magyarok a világ engesztelő népe. Külön említést érdemel e körben Császár Angela művésznő nyilvános bűnvallása ("nagyon sokat vétkeztem [É] 42 éves lettem, mire Isten megbocsátott"), melynek lezárása merőben blaszfém utalásként Jézussal azonosítja a nemzeti oldal örökös miniszterelnökét. Nem Császár Angela az egyetlen színész, aki fölszólal a kongresszuson, hiszen valamivel később a kevéssé fajsúlyos epizodistából a nemzet színészévé aggott Raksányi Gellért traktálja avítt színházi anekdotákkal és nehezen minősíthető klapanciákkal ("Kimentek a tankok, bejöttek a bankok" etcetera) az egybegyűlteket, majd Eperjes Károly sikerült vallás-erkölcsi konferansza következik. A keresztet mutogató Hídember kisebb megütközést keltve elömlő derűvel az arcán megtérésre utasítja a "megélhetési fideszeseket", s eme szavai összecsengenek egyes, a lelátón helyet foglaló vidéki ősmozgalmárok félhangos dohogásaival, melyek némiképp irodalmiasítva így sommázhatók: Adtál, Uram, esőt, de sarat is adtál hozzá!
A beszédekből kicsapó ájtatos unalom teszi-e, vagy az őszinte érdeklődés, ne firtassuk, de több küldötthöz hasonlóan a dikciók helyett mi is inkább a kiosztott programsűrítmény olvasásába merülünk. A program legmeglepőbb vonása, hogy
semmi meglepőt nem találhatni
benne, lévén a hosszasan sorjázó ígéretek mind-mind elhangzottak már az elmúlt hetek és hónapok fideszes rendezvényein. A "Hajrá, Magyarország! A Cselekvő Nemzet Programja" az új Széchenyi-tervtől a Btk. szigorításáig és az 500 ezer új munkahelyig, a július 1-jétől 10 százalékkal csökkenteni áhított járulékterhektől és villamosenergia-ártól a körbetartozások fölszámolásáig megannyi unásig hangoztatott szlogen, mely szlogenek ezúttal is a finanszírozás leghalványabb körvonalazása nélkül kerülnek elibénk. Az Orbán-beszédek közhelyei köszöngetnek vissza a félkövérrel szedett bevezetőkből, hogyaszongya: "A család erőforrás. Kifogyhatatlan, mert ereje szeretetből fakad (É) Amikor azt mondjuk, család, azt mondjuk: szolidaritás."
Mire némi túljátszott csalódottsággal becsukjuk az alig 16 oldalas füzetkét, s újra fölütjük fejünket, épp Mikola István megválasztását (1211 szavazattal) nyugtázhatjuk, s már ott is terem a pódiumon a miniszterelnökhelyettes-jelölt, hogy megmutatkozzon új minőségében. (Mikola jelölésével múlt heti lapszámunkban hosszabb írás foglalkozott.) A magát a nemzettudat-formálás feladatára fölszentelő orvos-politikus zavarba ejtő személyiség, hiszen olyan témákban vájkál, mint a kollektív tudattalan vagy a lélekhámozott életmód, majd előbb József Attilát, utóbb a Nyúliskola című gyermekverset citálja. Miközben szónoklatát hallgatva Mikola Istvánról minden lényeges információ a birtokunkba kerül, politikai elképzeléseiről (illetve pártja terveiről) mindössze egyetlen őszinteségi rohama árulkodik: meg kell adni az 5 millió határon túli magyarnak a szavazati jogot, s így legalább 20 évre bebiztosíthatja hatalmát a Fidesz. Keresetlen nyíltságát már rögtön a helyszínen többen meggondolatlanságnak alítják, s valóban, utóbb a kongresszus egyik kínos bakijaként tálalják a hírműsorokban és a másnapi sajtóban. Ilyeténképp hamar beigazolódni látszik az előzetes föltevés, hogy bár Mikola svádája és gunyoros humora nyilvánvalóan kedves a Fidesz törzsszavazói számára, agresszivitása és közpolitikai bumfordisága könnyedén elijesztheti a nem elkötelezett szavazók tömegeit.
Nincs most már más hátra, mint maga a miniszterelnök-jelölt, Orbán Viktor, akinek megválasztását (1334 szavazat) konfettizáporral és keresztnevének ütemes skandálásával fogadja a szemre magabízón tomboló kongresszus. Orbán, túl azon, hogy virággal és kézcsókkal kedveskedik nejének, s korábbi úgynevezett országépítő beszélgetéseinek poétikus fordulataiból nyújt át egy csokorravalót hallgatóságának (a szolidaritás boltív, a globalizmus vad energiái, csak a nemzet képes fölemelni a köztársaságot, valódi felelős kormányzás stb.),
mindössze két újdonsággal
örvendeztet meg bennünket. Először is azzal, hogy beszéde során legalább tíz alkalommal utal az ingatag megalapozottságú vélelemre, miszerint a Fidesz programját 3,2 milliónyian írták, s ekképp ez lenne hát a világ legtöbb szerzőjű könyve. Ezt oly meggyőző erővel sulykolja mindnyájunkba, hogy szinte már várjuk, mikor szólítja elő a Guinness rekordok könyve hitelesítőit, íziben bejegyeztetendő a világraszóló programalkotást. Beszédének másik újdonsága az, hogy jelzi, immár ő is keménykedni fog. "Ez a honfitársunk segítségre szorul" - utal név nélkül a jelenlegi kormányfőre, majd annak sértéseit, illetve sértődős hisztijeit veszi számba. Utóbb - némi megrökönyödést keltve - bejelenti, elérkezett az egyenes beszéd ideje, s valóban nem is késik már-már fájó egyenességgel és kiábrándító őszinteséggel szólni a politikai ellenoldalról. Az elmúlt négy év csurom egy kudarc, a miniszterelnök maga tehet róla, ha kifütyülik, valamint ne adjanak leckét demokráciából, munkából és tisztességből a pénzügyi spekulánssá vedlett egykori pártmunkások. Végezetül, a jól kiötlött fortélyos csínyen pazarul mulatva fölszólítja híveit, ők is menjenek az utcára április másodikán, s tegyék eme alkalmat a magyar szolidaritás napjává.
Ennyi. Közveszéllyel fenyegető tréfájával be is végzi beszédét a nagyobbik ellenzéki párt felelős vezére. Orbán és Mikola bősz integetésbe kezd, újra dőlni kezd fentről a színes papírhulladék, ismét fölcsendül Demjén Rózsi ez alkalomra írott dala ("Nincs két igazság"), s az eufóriától szédelgő küldöttek szép sorban kiaraszolnak a napvilágra.
Talán nem volt minden rendben ezen a gyűlésen. Sebaj, legfeljebb a XX. kongresszusnak lesz majd mit kiigazítania.
Az elmúlt héten utcára kerültek a Fidesz úgynevezett pozitív kampányplakátjai, melyek a "Jó választás, jobb élet!" szlogent hirdetve a korábbi letargikus poszterek pandanjaiként üzemelnek. A most lezajlott kongresszussal pedig - Navracsics Tibor kabinetfőnök fordulatát idézve - negyedik sebességre kapcsolt a párt kampánya. A Fidesz nyilvánosan azzal magyarázza az utóbbi hetek kedvezőtlen közvélemény-kutatási tendenciáit, hogy az MSZP előbb látott hozzá "elnöki típusú" kampányához, míg a jobboldali párt csak most fog rákapcsolni úgy istenigazából. Ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy Navracsics Tibor a múlt héten egy szűkebb fórum előtt arról beszélt: az MSZP vélelmez-hetően még nem vetette bele magát az igazi választási küzdelembe. Noha a Fidesz befelé azzal az önbizalom-erősítő mantrával nyugtatja aktivistáit, hogy a közvélemény-kutató cégek az MSZP zsebében vannak, s így számaik nem adnak okot az aggodalomra, azért biztos, ami biztos - több egybehangzó háttér-információ szerint - előkészületben van egy nagyobbacska, az MSZP-t kedvezőtlen színben föltüntető adu kijátszása, korrigálandó a jelenlegi nagyobbik kormánypárt népszerűség-növekedését. Ugyanakkor a Narancs úgy tudja, a Fidesz félig már lemondott Budapest meghódításáról, s erejét a vidéki Magyarországra koncentrálja, ahol a vasárnapi időközi önkormányzati választások (Szentendre, Mosonmagyaróvár) tanúsága szerint lehet még keresnivalója. (Ezzel az elképzeléssel harmonizál Mikola meglepő pozicionálása.) Nem világos azonban, hogyan illeszkedik e stratégiába az április másodikai Kossuth téri tömeggyűlés. A 2002-es második forduló előtti grandiózus összetartást próbálja meg kiváltani ekképp a Fidesz, vagy pusztán el akarja venni a híradók műsoridejét az MSZP hasonló rendezvényétől? Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy e kettős nagygyűlés nem akármilyen kockázattal terheli meg a Fidesz kampányát, s egyúttal a főváros köznyugalmát.
