Ki volt Johan Béla?

A magyar közegészségügy nagy alakja

  • Czeizel Endre
  • 2003. szeptember 4.

Belpol

Az elmúlt hónapokban újra megkérdőjelezték Johan Béla emberi tisztességét, noha szakmai munkáját, mint a 20. századi magyar közegészségügy legjelentősebb teljesítményét, mindenki elismeri. Magam három alkalommal szembesültem Johan Béla életművével.

1959-ben végeztem el az orvosi egyetemet Budapesten. Kiváló tanulmányi és tudományos eredményeim ellenére -politikai okokból - nem tartottak méltónak arra, hogy az egyetemen dolgozhassak, és fiatalokat oktassak. Akkor - Budapesten maradásom érdekében - elfogadtam az ajánlott állást az Országos Közegészségügyi Intézetben, ahol azután mintegy 40 évig dolgoztam. Csak sokára tudatosult bennem az elhallgatott tény, hogy ezt az intézetet Johan Béla alapította. Az 1960-as évek közepén határoztam el, hogy orvosgenetikus leszek. Nekiálltam megtanulni a genetikát. Az orvostörténeti előzményeket is tisztázni akartam, és akkor döbbentem rá Johan Béla világviszonylatban is jelentős teljesítményére. Meg arra a hanyatlásra, amely leváltása után az intézet és a magyar közegészségügy színvonalában bekövetkezett.

*

Az elmúlt években kedvelt időtöltésem a géniuszság gyökereinek kutatása volt. A nyolcvanas években az általam két legnagyobb volumenűnek tartott kortárs természettudós családfájának feldolgozására vállalkoztam. Egyikük Kondorosi Ádám volt, akinek Johan Béla volt az anyai nagyapja. Így azután megismertem az ő őseit is, és felmérhettem Johan Béla munkásságának szerteágazó, de mindig jelentős teljesítményét. Az 1940-es évek vészterhes időszakának értékelésekor megtaláltam azokat a dokumentumokat, amelyek népbírósági megvádolásának elejtéséhez vezettek (pedig akkortájt, érthetően, sokkal súlyosabban értékelték e vádakat), és azokat a zsidó származású emberektől származó nyilatkozatokat, amelyek szerint életük megmentését köszönhették Johan Bélának. Emlékszem a híresen antifasiszta Szent-Györgyi Albert szenvedélyes kiállására is Johan Béla mellett. Ő - többek között - kiemelte, hogy egy ideig még Sztójay bábkormányában is helyén maradt, hogy mentse a menthetőt.

Az 1990-es évek végén a magyar származású Nobel-díjasok családfaelemzésére vállalkoztam. Egyikük, Richard Zsigmondy kapcsán megint csak "találkoztam" Johan Bélával, mivel az ő felesége is Zsigmondy-lány volt. Akkor újra elolvastam minden hozzáférhető anyagot életéről, és mély benyomást tett rám koncepciója, amellyel sikerült a munkaszolgálatra kötelezett zsidó orvosokat a vidéki tisztiorvosi intézményekben "elrejteni" és időlegesen vagy sok esetben véglegesen megmenteni.

*

Ennek az írásnak az elkészítésére azonban a vele való három személyes találkozásom emlékezetes tapasztalatai ösztönöztek. 1973-ban a születések számának drasztikus csökkenése és az igen magas művi terhességmegszakítás aránya arra késztette a pártot és a kormányt, hogy meghozza "népesedéspolitikai" határozatát. Ennek keretében kötelezővé tették a házasság előtti orvosi tanácsadást. Magam nagyon fontosnak tartottam a mennyiségi és minőségi családtervezés rendszerének létrehozását, de a határozat gyakorlati kivitelezésével nem értettem egyet. Az ismert nyugati elvárások szerint ezt nem lehet kötelezővé tenni (bár Kínában jelenleg is az). Emellett - véleményem szerint - helytelen volt nőgyógyász szakorvosokra hárítani ezt a feladatot (ők ezt nem szerették végezni, ráadásul e tanácsadásra fel sem készítették őket), mivel a családtervezés orvosi segítése több, mint egy "nőgyógyászati" beszélgetés. Ugyanakkor az addig figyelemre sem méltatott családtervező férfi bevonását is fontosnak tartottam. Legfőképpen azt sérelmeztem, hogy az újabb orvosi genetikai lehetőségekről a határozathozók tudomást sem vettek. Magam - a WHO illetékeseinek biztatására - ezért korszerűbb és jobb rendszer kidolgozására vállalkoztam, ez volt az Optimális Családtervezési Modell. Ennek előkészítésekor próbáltam személyesen is kapcsolatba kerülni Johan Bélával, aki ezt örömmel vette. Az 1979 és 1982 közötti három találkozásunk során sok fontos tanáccsal segített. Így elmondta, hogy amikor - belügyminiszteri, de az egészségügyért felelős államtitkárként - feladatul kapta 1940-ben a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatok módszertanának és rendszerének a kidolgozását, nagyon nehéz helyzetbe került. Egyrészt elvárták tőle az akkor Németországban már régóta és kiterjedten alkalmazott eugenikai rendszabályok hazai érvényesítését. E szerint a súlyosabb genetikai betegségekben, elmebajokban, testi és értelmi fogyatékosságban szenvedők gyermekvállalását kötelező sterilizálással kell megakadályozni. Johan Béla ekkor az általa legjobbnak tartott szakemberektől olyan állásfoglalást kért és kapott, miszerint az említett betegségek genetikai eredete nem bizonyított, ezért a kötelező sterilizálástól közegészségügyileg haszon nem várható. Sikerült így elérnie a genetikai indikációs kör kizárását a törvénytervezetből. Másrészt a szélsőséges politikai körök e törvénybe szerették volna az "alacsonyabbrendű" emberekkel, így a zsidókkal és cigányokkal való házasságot orvosi indokok alapján is kizárni. Johan Béla elmondása szerint nagy nehézségek árán, de sikerült - mint teljesen tudománytalan nézetet - ezt is kihagyni a törvénytervezetből. "Az 1941. XV. törvénycikknek a házasságkötés előtti orvosi vizsgálatokkal kapcsolatos rendelkezései és a vonatkozó végrehajtási rendelkezések" lényegében ezért csak a tbc és nemi betegségek házasság előtti vizsgálatára terjedtek ki. Azt gondolom, ez az akkori rettenetes politikai légkörben és szélsőséges elvárások között a lehető leghasznosabb kompromisszum volt. Hiszen egyrészt biztosította a rendelkezésre álló orvosi megelőzési eljárások népegészségügyi szintű hasznosítását, másrészt kifogta azt a szelet a vitorlából, amely különben katasztrofális következményekkel járt volna. Így végül is a törvény elérte orvosilag hasznos és társadalmilag elfogadható célját. Ahogy ezt az e törvény végrehajtását segítő - dr. Melly József és dr. Székely Miklós által írt - könyv az Előszóban megfogalmazta: "Ha Mátyás király korában az ötmilliónyi magyarság számban felülmúlta a Brit-szigeteken élt néptömeget, akkor megérthetjük, hogy tragikus nemzeti katasztrófáink miatt a népesedési versenyben való elmaradottságunk fenyegetésére mi is a mennyiségi és minőségi népszaporítás minden eszközét megragadjuk a nemzettörzs erősítésére. Az 1941. XV. törvénycikknek a házasságkötés előtti kötelező orvosi vizsgálat bevezetéséről szóló rendelkezéseit ebből a szempontból kell megítélni." Az Előszóban azt is megemlítik, hogy "Johan Béla dr. belügyi orvosállamtitkár rendkívüli körültekintéssel válogatta meg azt a tudományos anyagot, amely a meglévő adottságok mellett alkalmasnak látszott a gyakorlatban való megvalósításra". A kései utód is csak ezt a következtetést vonhatja le, és ez Johan Béla hervadhatatlan érdeme.

*

A múltbeli tapasztalatok megismerésén túl az általam felvázolt lehetőségek és problémák után is tudott hasznos tanácsokat adni. Például szerinte jobb lenne a családtervezést a közegészségügy kereteiben művelni, mivel a klinikus orvosok általában csak saját szűk szakterületük ellátásában jók, és - tisztelet a kivételnek - a kezelést-gyógyítást fontosabbnak tartják, mint a megelőzést. A részben az ő tanácsai alapján kidolgozott Optimális Családtervezési Modellt - majd 1989-től Szolgáltatást - ezért az Állami és Népegészségügyi Szolgáltatás keretében indítottuk el, és az önként jelentkező párokat az erre a feladatra kiképzett, felsőfokú végzettségű védőnők segítették. (Johan Bélától hallottam azt is, hogy az orvosok általában nem értik meg a védőnői hálózat egyedülálló jelentőségét az egészségügyben.) Ő is egyetértett azzal, hogy az ilyen megelőzési programokban a szóbeli tanácsadáson túl a konkrét szűrővizsgálatoknak és a kisbabák egészséges születését elősegítő új módszereknek (mint például a magzatvédő vitaminnak) is helyet kell kapniuk, mivel a "dumának" önmagában nincs elég becsülete. A magyar családtervezési rendszert azután szerte a világon elismerték, és jelenleg már több országban alkalmazzák. Sajnos Magyarországon éppen kihalóban van, mivel hiányoznak a Johan Béla nagyságrendű, széles látókörű és korszerűség-érzékeny szakemberek. Még szerencse, hogy az ő szakmai teljesítményét jelenleg már elismerik, és a népegészségügy a jövőben talán méltó lesz Johan Béla nevéhez.

Czeizel Endre

orvosgenetikus

Neked ajánljuk